Beethoven-kéziratok (és rejtélyes eltűnéseik)

Nohl, Pohl, Kohl mit Grazie in infinitum!
Nietzsche (1844 – 1900): Ecce homo (1888), VIII / 2[1]

Nohl, Pohl, Kohl …kegyelmében mindörökké!

(Nohl, Pohl, Kohl, in infinitum kecsesek!
Horváth Géza fordítása[2])

Domenico Artaria (1775 – 1842) és Tobias Haslinger (1787 – 1842)

Anton Felix Schindler (1795 – 1864), Beethoven (1770 – 1827) ügyeinek fáradhatatlan önkéntes intézője, akinek beszámolóihoz legtöbbször kétség férkőzik, úgy ír Beethoven hagyatéki árveréséről 1827 novemberében, hogy azon a két fő résztvevő Domenico Artaria  és Tobias Haslinger voltak, akik a hagyaték felét-felét, de „legalább a harmadrészeket” elvitték.[3] A hagyaték legfontosabb része addig kiadatlan művekből és vázlatokból állt. 

A két küzdőfélnek jó oka volt megjelenni az árverésen, lévén mindketten elismert zeneműkiadók. Beethoven Domenico Artariával és elődjével a kiadó élén, nagybátyjával, Carlo Artariával (1747 – 1808) jó barátságban állt.[4] A kiadóház már a századfordulón felismerte az üzlet lehetőségét Beethoven műveiben, és kisebb-nagyobb zongora- és kamaraműveinek bámulatos tömegét adta ki az évtizedek alatt.

Teltscher (1801 – 1837): Sigismund Anton Steiner (1773 – 1838)

A művek közül a legnagyobb, nem kétséges, az 1817-18-ban komponált Hammerklavier-szonáta (op.106).[5] Tobias Haslingerrel a viszonya még bizalmasabb volt Beethovennek. Haslinger 1826-ban érte el a teljes körű tulajdonjogot Sigismund Anton Steiner kiadójában. A kiadó legjelentősebb vállalkozása Schubert (1797 – 1828) 1828-ban komponált Téli utazásának (D911) publikálása volt.

Ám Beethoven műveinek kiadásával nem foglalkoztak.[6] Haslinger, aki zeneszerző is volt, már jóval 1826 előtt is a kiadónál dolgozott. Beethoven egy neki írt leveléből kiderül, hogy amikor Beethoven 1821-ben Baden bei Wienbe utazott, út közben elaludt, és egy keleti útról álmodott. Álmában Jeruzsálemben beleütközött egy bibliába a Tóbiás névnél, és ehhez még egy egyszólamú dallamot is hozzáálmodott. Ezt a dallamot mindenestül elfelejtette az ébredésekor, ám a visszafele megtett út alkalmával egy hasonló dallam ötlött fel benne (beleírja a levélbe), melyet háromszólamú kánonná formált. Ebből lett az O Tobias! című apróság (WoO182).[7]

A javarészt az árverés alkalmával gazdát cserélt vázlatfüzetek közül a ma a Bécsi Zenebarátok Társasága tulajdonában álló 1818-as Vienna A 45 tartalmazza a Hammerklavier-szonáta munkálatainak nagyobb részét.

A vázlatkönyvi sorrend szerint a III. és IV. tétel megírása után kerít sort Beethoven a II. megkomponálására, ami annál is figyelemre méltóbb, hogy ez a műnek a legfelhőtlenebb, epigrammatikus tömörségű tétele. Itt mindenesetre különös, hogy Rudolf főhercegnek (1788 – 1831) Beethoven 1818-ban azt írja, az első két tételt még a főherceg neve napja, azaz április 17-e előtt befejezte. Ez azt sugallja, utólagos ötlet volt a ma másodikként ismert tétel beiktatása.

A IV. tétel közben, melyben Beethoven fúgakomponálása a legmesteribb tökélyre emelkedik, con alcune licenze („bizonyos szabadsággal”) felirattal, amely szavakban is jelzi: szántszándékkal fordul el a fúga szabályaitól a maga önálló művészetének szolgálatában (például tudatos oktávpárhuzammal, ami egy fúgában kizárt), egy rövid dalt is komponál Gott allein ist unser Herr (Egyedül Isten a mi urunk, Hess322) kezdettel. Nem véletlen Beethoven hangulata, ha a tétel fenséges nagyságára gondolunk. Beethoven más esetekben is komponál kisebb darabokat hatalmas művek írásának közben. Ebben a vázlatfüzetben több hasonló példát is találunk.[8]


Különösebb a sorsa az időben ezt közvetlenül megelőző Boldrini-vázlatkönyvnek, melyre már tettünk utalást. Carlo Boldrinit (1779 – 1850) 1807-től alkalmazták az Artariánál, feltehetőleg 1824-ig. Impozáns testméretei alapján Beethoven előszeretettel nevezte Falstaffnak.[9] Mégis, „a” Falstaff, akit így neveztek baráti körben, és akinek több éves oroszországi tartózkodásából visszatértét Bécsbe a Falstafferel, lass dich sehen! (Falstaffocskám, hadd lássunk!, WoO184) kezdetű ötszólamú kánonnal ünnepelte 1823-ban, Ignaz Schuppanzigh (1776 – 1830), a Beethoven fontos vonósnégyeseit bemutató kvartett első hegedűse. (Más kánonjaiban Beethoven még gúnyosabb hangot üt meg a hegedűművésszel.)[10]

A Boldrini-vázlatkönyv első lapján a következő, első pillanatra rejtélyesnek tűnő bejegyzés szerepel Beethoven keze írásával:

Poldrini/1817/mit inniger Empfindung, doch entschlossen, wohl /accentuirt u. sprechen vorgetr.

Poldrini/1817/benső átéléssel, de határozottan, jól/hangsúlyozva és beszélve előadva

A legkevésbé a „Poldrini” szó ellen lehet kifogásunk. Beethoven valamilyen oknál fogva így írta a „második Falstaff” vezetéknevét. Kizárható, hogy neki szánta volna ajándékul. Beethoven soha nem bocsátotta mások rendelkezésére a félkész műveit. Inkább azt gyaníthatjuk, az üres füzetet Boldrinitől kapta.

A név és évszám utáni szöveg pedig nem egyéb, mint a vázlatfüzetben kidolgozott, Friedrich Wilhelm von Haugwitz (1702 – 1765) gróf által írt szövegre komponált, 1818. március 31-én publikált Resignation (Megnyugvás, WoO149) című dal előadói utasítása. 
A jegyzetfüzet feltehetően a hagyatéki árverés alkalmával került az Artaria birtokába. 1817 ősze és 1818 tavasza közötti munkálatokat tartalmaz. A legfőbb mű itt is a Hammerklavier- szonáta, melynek vázlatai szerepelnek a könyvben, annak első három tételéhez.
A rendkívül értékes forrás azonban valamikor 1890 és 1893 között elveszett. Az Artaria kéziratairól felvett 1893-as katalógusban, Domenico Artaria fiának, August Artariának (1807 – 1893) az idejéből már nem szerepel, és így már nem is kerülhetett át a többi irattal együtt 1901-ben a Berlini Királyi Könyvtárba.

Karl Friedrich Ludwig Nohl (1831 – 1885) és Martin Gustav Nottebohm (1817 – 1882)

Láthatta a vázlatfüzetet azonban a kor két jeles zenetudósa, a wagneriánus Karl Friedrich Ludwig Nohl és ellenlábasa, a brahmsista Martin Gustav Nottebohm. Nottebohm részletesen leírja a külalakot, azt is megemlítve, hogy 16×13 centiméteres a füzet, melyet Beethoven ceruzával jegyzett, és néhol később tintával írt felül. Nottebohm arra a következtetésre jut, hogy Beethoven a füzetet séta közben használhatta. Leírása alapján kibontakozik, hogy a vázlatfüzet a Hammerklavier-szonáta tételei mellett még további vázlatokat tartalmaz a vonósötösre írt d-moll bevezetés és fúgához (Hess40), a D-dúr Kvintettfúgához (op.137), a végül befejezetlenül maradt Matthisson (1761 – 1831)-dalhoz (Badelied, Fürdődal), a már említett Haugwitz-dalhoz, továbbá hosszabb részleteket a Kilencedik Szimfónia (op.125) első tételéhez, rövidebbeket a továbbiakhoz. A Bach (1685 – 1750)-tanulmányokról már írtunk; ebben a füzetben szerepel a Wohltemperiertes Klavier 1722-ben komponált I. kötetének h-moll fúgájának (BWV869) vázlata, továbbá az 1742 és 1750 között kicsiszolt nagyszabású mű, A fúga művészete (BWV1080) IV. contrapunctusa.

Beethoven vázlatot jegyzett fel továbbá Marpurg (1718 – 1795) egy fúgájáról is. Marpurg a fúgakomponálás kései teoretikusa, az 1753-54-ben írt Abhandlung von der Fuge (Értekezés a fúgáról) fontos elméleti alapmű.[11]

A másik szemtanú, Nohl Beethovennel kapcsolatos kutatásai leginkább arról nevezetesek, hogy egy müncheni magánlakáson ő találta meg a legnépszerűbb Beethoven-zongoradarab, a Für Elise (WoO59) kéziratát, mely annak felirata szerint 1810. április 27-én keletkezett. Ha keletkezett egyáltalán. Nohl eleve úgy bocsátotta közre, hogy ő „rendezte sajtó alá”, és hogy valóban volt-e egyáltalán legalább néhány kottafejnyi alapja Beethoven szerzőségének vagy sem, nem tudhatjuk, mivel (különös egybeesés) ez a fontos Beethoven-dokumentum is szőrén-szálán eltűnt Nohl vizsgálódásait követően.[12] Mégsem mondanám, hogy a Boldrini-vázlatfüzetet Nohl örököseinél kellene keresnünk. Ugyanis Nottebohm később vizsgálta meg azt, mint Nohl.[13]


[1] http://gutenberg.spiegel.de/buch/ecce-homo-7354/8

[2] https://moly.hu/system/covers/big/covers_161356.jpg?1395406671

[3] https://books.google.hu/books?id=yumx2czL9rEC&pg=SA4-PA65

[4] Beethoven és az Artariák

[5] http://imslp.org/wiki/Artaria

[6] http://imslp.org/wiki/Tobias_Haslinger

[7] O Tobias!

[8] Vienna A 45

[9] Boldrini mint Falstaff

[10] Schuppanzigh mint Falstaff

[11] Marpurg jelentősége

[12] Für Elise

[13] Boldrini-vázlatfüzet

Reklámok

3 responses to “Beethoven-kéziratok (és rejtélyes eltűnéseik)

  1. Szent ég! A Für Elise is spuriózus?

    Kedvelés

  2. Visszajelzés: Homály és napfény: Haydn-vonósnégyesek | SUNYIVERZUM

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s