Kedves éj

Egy-egy művészeti korszak körülhatárolásának valószínűleg a legrosszabb módja a kezdőpontja és végpontja kijelölése, majd az ebben az időszakban született művek ide sorolása; ez még rugalmas felfogásban is („mutat ugyan másféle jegyeket”, „előfutár”) tarthatatlan. Stílusjegyek alapján eldönteni a besorolást ennél jobb ugyan, de még mindig rosszabb annál, ha nem erőltetjük a kategorizálást. A legnagyobb veszély ugyanis abban rejlik, hogy egy-egy időszakhoz egy-egy stílust rendelve, majd azok „főbb jellemzőit” megállapítva magára az időszakra teszünk elfogadhatatlan általánosságú észrevételeket. Az előbbire példa az érettségizőknek ajánlott „összefoglaló” a barokkról, mely előbb leveri a cölöpöket (1600-1750), majd a „képzőművészet” fejezetben leszögezi: célja meghökkentés, túlzott hatások, mai szemmel nézve giccs.[1] Szegény Rembrandt (1606 – 1669)… A második típusba tartozik az 1715-től a XIX. század első negyedéig taksált rokokóról formált ítélet.[2] Forrásunk szerint a rokokó a földi élet örömeit tükrözi, az egyéni boldogság érzetét fejezi ki vagy az ezek utáni vágyakozást. Bölcseleti alapja az epikureizmus, a hedonizmus.[3] A jellemzés legnagyobb hibája a szűkkeblűség. Sokkal közelebb áll hozzám a nagy kontratenor, Max Emanuel Cenčić véleménye, amikor Rokoko című albumának előzetesében elmondja: hiába is Jeanne-Antoinette Poisson de Pompadour márkinő (1721 – 1764) boltozatos hajkoronája vagy a korszak társadalmilag szerencsés elitjének fényűzése jut eszünkbe a „rokokó” szóról, egy olyan zeneszerző, mint Hasse (1699 – 1783) világos módon se nem barokk, se nem klasszikus (klasszicista). Tehát annak dacára, hogy a rokokóhoz fűződő átfogólagos értékítéleteinknek kifinomult, átszellemült zenéje nem felel meg (bár annak pompáját tükrözi), mégsem tehetünk mást, mint hogy rokokó szerzőnek mondjuk.

Időről időre közelebbről is szemügyre veszünk egy-egy áriát, mely finom és mély szépségével (és leginkább nemes egyszerűségével) szerzőjének örökérvényűségét hirdeti akkor is, ha ugyanez a szerző zseniálisan vérpezsdítő, életvidám művek bőségét is ránk hagyományozta.
Hasséra korában „a zene atyjaként” tekintettek[4], ami nyilvánvalóan nem a nagyságát, hanem a népszerűségét bizonyítja. Természetesen azóta, hogy az ember újratanulta a kor zenéjének helyes olvasását, magunk is meggyőződhetünk Hasse nagyságáról, de inkább mondanánk „a zene gyermekének”, mint atyjának: a kor szokásaiból élt, azokat vitte tökélyre, de „gyermek” maradt zenéjének konfliktuskerülő, már-már felhőtlen felszabadultságában is. Ám ezt is óvatosan kell mondanunk. Olykor nagyon is mély pillanatokat élt át és mutatott be. Ezek közé tartozik a Notte amica (Kedves éj) kezdetű ária is.
Már írtunk a babiloni fogság egy nevezetes és a kultúrtörténetre hosszú árnyékot vető eseményéről. Amint arról a Kr.e. VII-VI.sz. fordulóján élt Dániel próféta beszámol (a megjelölt helyen idéztük is), II. Nabu-kudurri-uszur (Nebukadneccar, biblikus nevén Nabukodonozor, Kr.e. 634 – 562) elrendeli szobra imádását, majd az ezt megtagadó három ifjú élve megégetését. Ám az ifjak a tüzes kemencében bántódás nélkül járnak körbe és énekelnek. Hálaénekük deuterokanonikus, azaz a héber biblia nem szentesítette, a Vulgata később igen (ilyenképpen a protestáns bibliafordításokból is kimarad). A dicsőítés egy rövid részlete:

Áldjátok, éjjelek és nappalok, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké.
Áldjátok, világosság és sötétség, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké.
Dán.3:71-72[5]

Szent Gellért püspök (980 – 1046) Deliberatio supra hymnum trium puerorum (Elmélkedés a három ifjú himnuszáról) címen értékes, egyháztörténeti jelentőségű elemzést hagyott ránk.[6]Az emelkedett szöveg már helyet kapott a gregorián himnuszok között is (Canticum trium puerorum, azaz A három ifjú éneke).

Stefano Benedetto Pallavicino (1672 – 1742) a szent szövegek felhasználásával oratóriumszöveget írt Hasse számára. A kétrészes mű címe Il cantico de’ tre fanciulli (A három ifjú éneke, KH4).

az oratórium 1760 és 1799 között keletkezett kézirata

1734-ben mutatták be Drezdában, majd negyven évre rá átdolgozását Bécsben.[7] A műre a német polifónia és a nápolyi elegancia ötvözeteként tekintenek.[8] A Notte amica (Kedves éj) a II. részből Max Emanuel Cenčić előadásában:

Hasse éj-nappal- szembeállítása különösen figyelemre méltó. A da capo ária szövege a következő:

Notte amica, oblio de’ mali
de’ mortali,
bel ristoro alla fatica,
il silenzio tuo profondo
sia facondo
a esaltar chi ti creò.

Giorno, e tu, che de’ tuoi rai
pompa fai su l’emisfero,
gloria rendi al sommo impero
che tua luce dilatò.

D.C.[9]

Kedves éj, ki feledésbe űzöd
Halandók búját-baját,
Minden nyűgére szép enyhet adsz,
Mély csended
Ékesszólón
Dicsőítse, ki teremtett téged!

Nappal, és te, kinek sugarai
Beragyogják a féltekét,
Dicsőítsd a Legfőbb Urat,
Ki fényedet kiárasztotta.

D.C.


[1] „a” barokk

[2] „a” rokokó

[3] http://enciklopedia.fazekas.hu/irodalom/Rokoko-vilag.htm

[4] Hasse, a zene atyja

[5] Dániel deuterokanonikus versei

[6] http://mek.oszk.hu/01900/01994/html/index295.html

[7] Il cantico de’ tre fanciulli

[8] https://www.musicteachers.co.uk/journal/2001-05_hasse_1.html

[9] az ária szövege

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s