A francia Pimodan és A magyar Pimodán

Un soir de décembre, obéissant à une convocation mystérieuse, rédigée en termes énigmatiques compris des affiliés, inintelligibles pour d’autres, j’arrivai dans un quartier lointain, espèce d’oasis de solitude au milieu de Paris, que le fleuve, en l’entourant de ses deux bras, semble défendre contre les empiétements de la civilisation, car c’était dans une vieille maison de L’île Sait-Louis, l’hôtel Pimodan, bâti par Lauzun, que le club bizarre dont je faisais partie depuis peu tenait ses séances mensuelles, où j’allais assister pour la première fois.

Gautier (1811 – 1872): Le club des Hachichins[1] (1846)

Egy decemberi estén, egy beavatottaknak szánt, rejtélyes, mások számára érthetetlen kifejezésekkel fogalmazott összehívásnak eleget téve egy távoli negyedbe érkeztem, a magány egyfajta oázisába a párizsi miliőben, melyet a folyó, két karjával átölelve oltalmazott a civilizáció zajgásától, aminthogy ez nem volt más, mint egy régi épület Szent Lajos szigetén, a Pimodan-palota, melyet Lauzun emelt, mivel a különös társaság ekkor tartotta havi gyűlését, melyre első alkalommal voltam hivatalos.

Hasis-evők klubja 

Ezekkel a regébe illő szavakkal indul Gautier beszámolója, melyekhez Baudelaire-ről (1821 – 1867) szóló művében (1868) hozzáfűzi:

Vagy tíz próbálkozás után örökre lemondtam erről a kábító élvezetről, nem mintha fizikai rosszullétet okozott volna, hanem azért, mert az igazi írónak csak a maga természetes álmaira van szüksége, s nem szereti, ha képzeletét bármely mesterséges pótszer csiklandozza fel.

Tóth Árpád (1886 – 1928) fordítása[2]

Nem vitás, az, hogy Gautier kétszeresen is, alkotóként és kábítószer-élvezőként is érintett, kétszeres nyomatékot ad szavainak. Ám ha megállapítása nyomán el is fogadjuk, hogy az ún. igazi író számára a kábítószer nem lehet ihletforrás, nem tudhatjuk, és ezt nem tudhatják szervezetünk működésének értői sem, lehet-e a kábítószer az ihletforrás forrása, azaz ha pusztító és esetleg korlátozhatatlan módon is, kalandra és alkotásra serkentő közeg, és mi lett volna nélküle nagy alkotókból. (Hogy vele mi lett, jobban tudjuk.)

Röviden áttekintjük a Pimodan-palota történetét a XIX. századig.

Charles Gruyn (Groïn) des Bordes (1599 – 1667) XIV. Lajos (1638 – 1715) legfőbb könnyűlovassági takarmányellátója ugyancsak meggazdagodott, és a párizsi Szent Lajos-szigeten a kor egyik legnevesebb építészének, Louis Le Vaunak megbízást adott ki egy palota építésére.

Rabon (1619 – 1684) (?): Louis Le Vau (1612 – 1670) vagy Antoine de Ratabon (1617 – 1670) arcképe a Louvre-ral (1662?)

1682-ben, egy felségsértési ügy miatt elszenvedett tíz éves fogságából, a pigneroli erődből szabadulva a napkirályi kegybe visszakerült Antoine Nompar de Caumont, Lauzun hercege vásárolta meg, és így a palota hosszú időn át az ő nevét viselte. (Gautier tehát pontatlan: Lauzun hercege se nem építette, se nem építtette a palotát.) Feleségével, a Grande Mademoiselle-lel („nagy kisasszony”), Anne Marie Louise d’Orléans montpensieri hercegnővel költöztek be.

Belle (1674 – 1734): Antoine Nompar de Caumont (1632 – 1723), Lauzun hercege – Mignard (1612 – 1695) iskolája: Anne Marie Louise d’Orléans (1627 – 1693), Montpensier hercegnője

A család kezéből 1709-ben került át Louis Armand de Vignerot du Plessis (1654 – 1730), Richelieu márkija tulajdonába az épület. Még a nem különösen finnyás korban is nagy botrányt kavart, hogy a palotát megvásárolni még képes, fenntartani már nem tudó márki felesége, Marie Charlotte de La Porte de La Meilleraye (1662 – 1729), Richelieu márkinője az elhanyagoltsága miatti fájdalmát számos idegen kar ölelésében heverte ki.[3] A következő tulajdonos, Pierre-François Ogier (1665 – 1735) királyi tanácsos és az állam egyházi pénzügyi intézője családja 1764-ig tartotta birtokában a palotát, akkor 15 évre a Froulay család lett a tulajdonos[4], majd tőle került át Charles Jean de Rarécourt de La Vallée de Pimôdan (1730 – 1803) tulajdonába, akinek neve mint másik névadó azóta is szerepel. A forradalom alatt és után az épület állaga erősen leromlott, vegyi üzemnek is helyt adott, sőt a „Kelmefestők háza” néven is emlegették.[5] Nem különösebben fényűző szálláshelyként is működött, helyt adott többek között Rilkének (1875 – 1926) és Wagnernek[6] (1813 – 1883).


A pszichiátria egyik korai úttörője, Jacques-Joseph Moreau (1804 – 1884) a dühöngő őrület kitörésének körülményeit kutatva hasist használt kísérleti alanyainak megfigyelésekor. A napóleoni háborúk következményeképpen a katonaság köreiből elterjedve az egész társadalom megismerkedhetett a hasis élvezetével. Moreau doktor maga is adózott a szenvedélynek, és egyik vezéralakja lett a Hasis-evők klubjának, mely mintegy öt rövid éven át (1844 és 1849 között) tartotta a Gautier által említett rejtélyes havi gyűléseit. Baudelaire-en és Gautier-n kívül olyan alkotónagyságok tartoztak soraiba mint Nerval (1818 – 1885), Delacroix (1798 – 1863), Daumier (1808 – 1879), Balzac (1799 – 1850) és id. Alexandre Dumas (1802 – 1870). Baudelaire A romlás virágai gyűjtemény sok versét írta itt: amint kísértetiesen írja egy verséről,

emléked, mintha ős, vak fátylú rege lenne,
kábítsa olvasóm

Legyen tiéd e vers, hogy majd ha boldogan
Tóth Árpád (1886 – 1928) fordítása[7]

A klub tagja, Baudelaire öngyilkossági kísérlete sikertelen volt, nem így Narvalé, akinek visszatérő mélabúja végül fölébe kerekedett.[8]

a helyreállított palota ma

1908-ban a Nyugatban Ady (1877 – 1919) A magyar Pimodán címmel sorozatot jelentetett meg a magyar művészsorsról (sok igaz és mély észrevétellel és sok felületes általánosítással).

 Az első részben ezt írja:

A francia Pimodán egy korszakban a kétségbeesett s magukat koruktól erőnek-erejével elválasztó íróknak és művészeknek felejtő helye volt. Egy hotel, melynek titkos helyiségében a szent Ópiumtól nyerték az enyhülést azok, akiket Párizs, a világ, az élet megcsömörlesztett, s akik valamivel többnek hitték magukat, mint az akkor már alaposan kikezdett keresztyén és másféle Isten. Vendégképpen, elég ideig s Gautier sugalmazására idejárt Baudelaire is, sőt eljött kíváncsiságból az a nem kisebb nevű ember, aki ma: Balzac. Balzacnak szerencsére volt esze és bivalyereje, s ő, aki egy diner-re föl tudott hörpintgetni három üvegnyi médoc-ot, nem kért az ópiumból, nem kellett neki. Neki a bor se volt szükség és muszáj: ő, ha akarta, olyannak látta az életet, mint amilyen az élet nem tud vagy nem akar lenni, tehát szépnek és elbírhatónak, érdemesnek.[9]

A Pimodan rövid korszakát a legkevésbé sem nagyszerűnek, még kevésbé vidámnak festi le. Különös módon Juhász Gyula (1883 – 1937), Ady nagy tisztelője félreérti Ady szándékát, és még ugyanebben az évben a Válasz Ady Endrének című versét így kezdi:

A Pimodán hotelben
Koccintsunk, cimbora,
Hadd részegítse lelkem
Dalaid színbora
A Pimodán hotelben.[10]

De jóval később, az 1915-18-ban írt Késő szüret sorozatban sem lát az ópium társadalmi és élettani hatásának mélyére. Az ópiumszívó című, Tóth Árpád-epigon szonettjét így kezdi:

A lámpa sárga lángja sáppad,
A szürke füst lassan lebeg
S már látok boldog déli tájat,
Fantasztikus, új szigetet.[11]

Amikor Ady a rendkívül bántó, igazságtalan, antiszemita felhangú cikkének első részét az év novemberében megírja A duk-duk affér címmel, majd ezt Juhász Gyula, minden rajongása ellenére, becsülettel megbírálja, Ady azonnal még kegyetlenebb, lenéző stílusú második részt ír (A duk-duk afférhoz):

Juhász Gyula úr Nagyváradról (a nyílttéri Hymen-rovatok nyelvén) eljegyezte Ady Dühike kisasszonyt egy nyomorult szilágysági faluból, Érmindszentről. Ha az Új Időkbe írott Duk-duk-cikkemet ezerszer megbántam volna, Juhász Gyula hallatlanul merész huszonöt sora után, ezeregyszer megint megírnám.

Én egyetlen barátomtól se távolodtam el, s ha messzebb vagyunk egymástól, ők ugrottak néhány bolha-ugrást.[12]

A seb, amelyet ezzel ütött, gyógyíthatatlan. Úgy tűnik, a magyar Pimodán sorsa mindkettejükön beteljesült.


[1] http://www.pitbook.com/textes/pdf/hachichins.pdf

[2] Gautier: Baudelaire

[3] http://www.logpatethconsulting.homeip.net/blogpress/?p=213

[4] l’hôtel de Lauzun

[5] a palota tulajdonosai

[6] neves vendégek

[7] http://mek.oszk.hu/00400/00477/00477.htm#d5705

[8] Hasis-evők klubja

[9] http://mek.oszk.hu/00500/00583/html/ady75.htm

[10] http://mek.oszk.hu/00700/00709/html/vs190801.htm#10

[11] http://mek.oszk.hu/15500/15556/15556.pdf

[12] http://mek.oszk.hu/00500/00583/html/ady78.htm#c2481

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s