Samosatai Pál és a paultyánok

A III. században élt Samosatai Pál antiókiai püspökről már írtunk, amikor a homousion történetét tekintettük át: az (első) Antiókiai Zsinat 266-ban lezárult szakaszában elítélte azt a módot, ahogy Samosatai Pál a homousionról mint az Atya és Fiú kapcsolatáról írt. Alexandriai Szent Atanáz (298? – 373) és a három „kappadókiai atya” egyike, Kaisareai Nagy Szent Vazul (329? – 379), azaz az ortodoxia oszlopai nagy hangsúllyal magyarázzák később, hogy a zsinat nem magát a homousiont, az „egylényegűséget” ítélte el, hanem annak felfogását, azaz a homousiont mint elvet, melyből az Atya és a Fiú ered, illetve ami kettejük közt megoszlik.[1] Amint a zsinat lefolyásáról a korban közeli nagy eretnek-szakértő, Theodoretos (393? –458?) kyrrhosi püspök beszámol, Samosatai Pál hamis ígéreteivel többször is elkábítja az elnöklő Szent Firmilianos († 269?) kaisareai püspököt és a tanácskozás többi vezetőjét, ám végül elítélik a visszaesőt: leteszik püspöki katedrájáról.[2]

Aurelianus (215? – 275) 274-75-ben

A kései utókor azonban gyanakodni kezd: nem formális az egész eljárás? Samosatai Pál az ambiciózus Zenóbia királynő (240 – 275?) bizalmát élvezi, haja szála sem görbül és hivatalát zavartalanul tovább folytatja. Ám amikor Zenóbia nagy ellenfele, Aurelianus római császár 272-ben legyőzi a királynőt, érvényesítik a zsinati határozatot.[3] A gyanú, hogy az udvarnál biztos pozíciójú Samosatai Pál ellen a vizsgálat merő formalitás, erősbödik, amikor később, mikor Samosatai Pál már szabad prédája az eretnekvadászoknak, sokkal érdekesebb tanaira derül fény.

Amint korábban említettük, Nagy Konstantin császár (272 – 337) barátja és életrajzírója, Eusebios, Kaisarea akkori püspöke (260? – 342?)[4] írta az első teljességre törekedő egyháztörténetet, mely 324-ig mutatja be legendás és történeti elemek elegyítésével a kereszténység belső életét.[5] Ebben a III. század derekán élt római Artemonról azt írja, ő Jézus emberi természetét hirdette, és ezt próbálta Samosatai Pál újjáéleszteni.[6] Ez a vád már lényegesen súlyosabb. Samosatai Pál azonban lényegesen kifinomultabban fogalmaz. Hasonlóan a jóval később élt, hivatalából nézetei miatt elűzött Nestorios († 451) konstantinápolyi pátriárkához, ő sem tudta elfogadni a „magzat-Isten” gondolatát. Jézus szerinte emberként született, akin keresztül az Atya kimondta Igéjét, a Logost, és ez által a Fiú megistenült. Ezt a formulát javasolta az „emberré lett Isten” helyett.


A monarkhianizmus, azaz az isteni egység és az Atya egyedüli uralmának tana már szerepelt vizsgálataink között. A II. század végén tanító, nagy műveltségű bizánci bőrárus, mások szerint kallós (erről a különös szakmáról már szintén beszéltünk) Theodotos[7] nagyot nézne, ha a későbbi kategorizálás alapján őt dinamikus monarkhiánusnak vagy adopciánusnak neveznénk. Ez a speciális leágazás úgy tartja, az Atya lelke a tisztán emberi természetű Fiút átszellemíti. Ez Jézus megkeresztelésének aktusán keresztül történi meg.[8] Ilyenképpen a nézet egyúttal a pszilantropizmus tágabb nézetcsoportjába is tartozik (jelentése: ψιλός, psylos + ἄνθρωπος, hanthropos: „pusztán emberi”).

Tintoretto (1518 – 1594): Krisztus megkeresztelése

Mint John Norman Davidson Kelly (1909 – 1997) írja, a nézeteit ért vádakra azt felelte, azok embert érintenek, nem Istent. I. Szent Viktor pápa († 199) közösítette ki (elsőként a sorban), de azonnali követőkre talált. Köztük egy ugyanilyen nevű pénzváltóra, aki még radikálisabb volt: az üdvrendben Jézust mint az emberek közvetítőjét az angyalok közvetítője, Melkizedek főpap (Kr.e. II. évezred) mögé sorolta[9]. Az „idősebb” Theodotos követői közt találjuk az Eusebios által említett Artemont (szintén kiközösítés várt rá), akit Samosatai Pál elődjének tekint.[10] Azt hihetnénk, a nézetet Theodotosnál hamarabb senki nem vallotta. Vannak azonban, akik a következő újszövetségi helyből (kissé fantáziadúsan) arra gyanakodnak, az Istenné váló Fiú gondolata még régebbi:

Bizonynyal tudja meg azért Izráelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek.
ApCsel2:36

Ezt pedig nem kisebb tekintély mondja, mint Szent Péter apostol (Kr.e. 1 – 67).[11]


Különös módon nem kizárható, hogy Samosatai Pál nézetei vagy legalább emlékezete Magyarországra is eljutott, méghozzá nem elméleti, teológiai viták formájában, hanem ilyenként otthonukból elűzöttek közvetítésével. Constantinus Silvanus (620? – 684?) Örményországban útjára indította a pauliánus mozgalmat. Nézeteikben elegyednek a keresztény tanok a perzsa Mani († 274?) próféta nézeteivel, és ez a két Isten tanába torkollik: a jó és a gonosz Istent vallották a világ mozgató elvének. Egyfelől tagadják Jézus isteni természetét azon az alapon, hogy Isten nem válhat testté, másfelől szent könyveik elsősorban Lukács († 84?) evangéliuma és Pál (5? – 67) levelei. Az előbbi alapján arra gondolhatunk, hogy nevüket Samosatai Pálról vették (és ezt erősíti az alapító szülőhelye is, Mananali, mely Samosata közelében volt[12]), a második alapján Szent Pál apostolra gyanakodhatunk. A mozgalom heves üldözésnek volt kitéve, Constantinus Silvanust agyonkövezték, utódját, Simeon Titust (690? – ? ) elevenen megégették. A nagy örmény teológus, Ojuni János († 728) Contra Paulicanos (A pauliánusok ellen) címmel röpiratot is kibocsátott.[13] Klaniczay Gábor idézi a teológus hajmeresztő vérvádját: az orgiákon fogant gyermekek vérét ontották, és a csoport vezetője az lett, akinek a kezében a szerencsétlen gyermek kilehelte lelkét.[14] (A leírás hitelét az egyéb vérvádak hiteléhez hasonlíthatjuk.) Közel egy évszázadon át teljes csend övezte a szektát, mígnem újra fellángolt a kultusza és nyugat felé terjedt makedón, bolgár és görög falusi népesség körében, és a hosszú életű bogumil eretnekség is nagyban támaszkodott a tanaira. Mindeközben a kegyetlen üldözés nem csitult.[15] Mint Kolozsi Ádám a Pest környéki bolgár identitáselemek című alapos tanulmányában Petŭr Mutafchievre (1883 – 1943) hivatkozva írja, az 1688-as csiproveci törökellenes felkelést követően menekülő bolgárok csoportjai előbb Boszniában, majd a Bánságban (Brestyén, Dentán és Bolgártelepen[16]) telepedtek le. A bánsági bolgárok a XVII. századtól katolikusok voltak sokat üldözött bogumil ősökkel. A Dél-Magyarországra érkezőket pauliánusoknak, illetve, Szulovszky János dolgozata szerint, paultyánoknak hívták.[17]


[1] http://www.newadvent.org/cathen/11589a.htm

[2] Theodoretos püspök beszámolója

[3] Samosatai Pál

[4] http://www.tyndale.cam.ac.uk/Tyndale/staff/Head/Eusebius.htm

[5] http://www.newadvent.org/fathers/2501.htm

[6] Eusebios Artemon eretnekségéről

[7] http://www.biblicalcyclopedia.com/T/theodotus-the-fuller.html

[8] http://www.vexen.co.uk/religion/christianity_adoptionism.html

[9] http://lexikon.katolikus.hu/A/adopcianizmus.html

[10] Kora keresztény tanok

[11] http://biblia.hit.hu/bible/21/ACT/2

[12] Constantinus Silvanus szülőhelye

[13] Contra Paulicanos

[14] http://www.vilagossag.hu/pdf/20090624120640.pdf

[15] https://www.britannica.com/topic/Paulicians

[16] bánsági bolgárok

[17] http://mek.oszk.hu/06800/06818/06818.pdf

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s