Csontvázvirág

toll és tollsugarak

A madárvilágban a tollszínt nemcsak a felvett tápanyag festékanyaga szolgáltathatja. Szín képződhet fizikai úton is, a fény rácsos elhajlásával a tollsugarakon. Mivel ennek lényege az irizálás, azaz az, hogy a madár különböző szögekből más és más árnyalatokban pompázzon, az ilyen módon kifejlett tollak szükségképpen nyaki és mellkasi területeken várhatók. Egyetlen, de ambiciózus céljuk ugyanis az elkápráztatás, ehhez a hímnek táncos mozdulatokat kell tennie, hogy a (reménybeli) tojó különböző irányokból is befogadhassa a kábító hatást, azaz hogy mérséklődjenek az utódgondozást megelőző érthető fenntartásai és aggályai. Jellemző példáit látjuk ennek a guvatfélék családjába tartozó amerikai szultántyúkon, a gémfélék családjába tartozó lagúnagémeken és a kolibrifélék családjába tartozó villásfarkú erdeinimfákon.

amerikai szultántyúk, lagúnagém, villásfarkú erdeinimfa

(Valamennyi példa az Újvilágból származik, de világszerte elterjedt megoldásról van szó.)[1] Mondhatnánk, a jelenséget szinte bárhol megfigyelhetnénk, csak az ablakon kell kinézni. Különös módon azonban a növényvilágban is találunk hasonló színjátékot.

André Michaux (1746 – 1802) posztumusz kötete, a Flora boreali-americana: sistens caracteres plantarum quas in America septentrionali collegit et detexit Andreas Michaux (Észak-Amerika növényvilága: növényfajták leírása, melyeket André Michaux gyűjtött és észlelt Észak-Amerikában) feltünteti a borbolyafélék családjába tartozó Diphylleia nemet.[2] Az újlatin szó a görög δύο, dyo szóból származó di-, „két-” és a φύλλον, fyllon, „levél” összetételeként szó szerint „kétlevelű”.[3] A nemnek három faja van. Richard Edwin Weaver összefoglalója szerint azok után, hogy Japán szabaddá vált külföldi botanikusok vizsgálatai számára, kitűnt, hogy flórája szoros rokonságban áll Észak-Amerika keleti felének növényvilágával, és valamivel távolabbi a rokonság a nyugati fél növényeivel. Erre a tényre elsőként Asa Gray (1810 – 1888) hívta fel a figyelmet, és mintegy kilencven nemet is megjelölt, melyek kizárólag ebben a két régióban élnek. Később hasonló felismerést tettek a kínai növényekkel kapcsolatban is. Ebbe a körbe tartozik a Diphylleia nem. A szintén Michaux által leírt cymosa, „fürtös” faj[4] az Appalache hegységben él. A név a virágjára utal: a botanikusok így hívják az egyszerű bogas virágzatot, melyet hétköznapilag „ágasnak” is mondhatnánk, mert mindegyik kis virág új ághajtáson fejlődik.[5] A sinensis, „kínai” fajt Hui-lin Li (1911 – 2002) írta le elsőként 1947-ben.[6]

cymosa és sinensis

De bennünket a harmadik érdekel közelebbről ezúttal, az Asa Gray nevét viselő grayi faj, magyarul csontvázvirág, mely Észak-Japánban őshonos[7], de különös viselkedése számos kertészetben meghonosította a világon. A nevet még Asa Gray életében, 1868-ban adta Fjodor Bogdanovics Smidt (1832 – 1908)[8], aki nem mellesleg az észt földrajztudomány úttörője is volt[9]. Smidt neve a tudományban Carl Friedrich Schmidtként forgott, ami érdekes zavarokat kelthetett, ugyanis Carl Friedrich Schmidt (1811 – 1890) néven egy másik, kortárs botanikust is tisztelhetünk.


De miben is áll ez a különleges viselkedése a csontvázvirágnak? Fehér virágait ha víz éri, rövidesen átlátszóvá válnak. Nem jelképesen, nem „majdnem”: úgy eresztik át a fényt, mint egy tiszta üveg.

grayi napsütésben és esőben

A fejlődésnek ezt a fordulatát a következőképpen próbálom megérteni. Tudnunk kell, hogy a növény nem kedveli a napfényt. Ez az ismeret természetesen igen hasznos a termesztői számára, de magában foglalja azt is, hogy a csontvázvirág eredetileg eleve nem napos helyen él. Önkényes érzékenykedések nem alakulnak ki az élők világában. Mármost a beporzást az eső jelentősen megnehezíti. Hiszen a beporzó rovarok ugyan rendkívül szívósak, de minden eső özönvíz a számukra.[10] Egy esős helyen élő növény számára létfontosságú, hogy a maga részéről tökéletesítse a beporzási mechanizmust. Hogy azon igyekezzen, hímpora ne essék az eső áldozatául. Nagy haszonnal jár a számára, ha esőben nem keresik fel a máskor olyan szívesen látott vendégei, vagy hogy részt vegyenek a beporzásban, vagy hogy menedéket keresve a virág szirmai közt csökkentsék a beporzás hatásfokát. Jobb ilyenkor nem is látszani.
Nem róható fel, ha hosszú időn át kémiainak hitték a mechanizmust.[11] A jelenség valóban nehezen kifürkészhető. 2015-ig kellett várni[12], amíg átlátszó anyagok kutatása közben Feng Csen meg nem találta a magyarázatot. Ez igen hasonló az irizáló tollakra adotthoz, amennyiben „tisztán” fizikainak tekinthetjük. Határfelületi jelenségről van szó. Száraz, napos időben a szirom anyaga mint folyadék és a levegő között alakul ki fénytörés, mely fehér színt eredményez, ám esős időben víz-víz határfelület keletkezik, mely radikálisan megváltoztatja a fénytörési viszonyokat. „Valójában” a szirom átlátszó, csak a levegő-folyadék közti határfelületi viszonyok fénytörésében tűnik fehérnek.[13]


[1] https://academy.allaboutbirds.org/how-birds-make-colorful-feathers/

[2] http://www.biodiversitylibrary.org/page/404975#page/235/mode/1up

[3] Diphylleia

[4] a cymosa faj

[5] cymosa

[6] a sinensis faj

[7] a Diphylleia nem

[8] a grayi faj

[9] Fjodor Bogdanovics Smidt

[10] http://pollinators.blogspot.hu/2011/06/rain-and-pollinators.html

[11] https://www.ourbreathingplanet.com/skeleton-flower/

[12] egy friss magyarázat

[13] eltérő fénytörési viszonyok

Advertisements

One response to “Csontvázvirág

  1. Visszajelzés: Arethusa | SUNYIVERZUM

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s