Az imlany és II. Nagy Katalin cárnő

HAMLET
A little month or ere those shooes were old
With which she followed my poore fathers bodie
Like Niobe all teares…

Shakespeare (1564 – 1616): Hamlet (1599-1601), I/2[1]

HAMLET
…Csak egy
Rövid hó: még cipője sem szakadt el,
Melyben atyám testét kisérte ki,
Niobe módra könnyé válva…

Arany János (1817 – 1882) fordítása (1866)[2]

II. Nagy Katalin (1729 – 1796) koronázási hintaja (1762)

Teljességgel kizárhatjuk, hogy II. Nagy Katalin cárnő híres koronázási aranyhintaját a nióbium felfedezője, Charles Hatchett vitte volna a birodalom fővárosába, Szentpétervárra. Az uralkodónő ugyanis három évvel Hatchett születése előtt lépett trónra. De haladjunk sorjában.

John Hatchett (1729? – 1806) a Long Acre, London ősi kocsigyártó negyedének királyi főbodnárja volt, az ehhez kellő lankadatlan szorgalommal, rátermettséggel, és az ebből következő jól megérdemelt gazdagsággal.

Charles Hatchett (1765 – 1847) arcmása a róla elnevezett színnióbium emlékérmen

Fiát, a kémia iránt érdeklődő Charlest a cárnő számára 1783-ban készített díszhintóval küldte Szentpétervárra. Onnan Moszkvába is ellátogatott. Bejárást szerzett az orosz tudományos körökbe, ami egy életre elkötelezte őt, írja William P. Griffith és Peter John Turnbull Morris, a kémia és a mineralógia mellett[3]. A kultúrtörténészek számára különösen becses az ottani tartózkodása alatt írt naplója, mely megvilágítja a kor angol-orosz kapcsolatainak kevéssé ismert oldalait.[4] Elkötelezettsége ekkor már messze túlmutatott egy kamasz szokásos lelkesedésén. 1797-ben a Royal Society (Királyi Társaság) tagja lett.
Amint erre már tettünk célzást, egy-egy múzeum azokban az időkben a legkevésbé sem arra szorítkozott, hogy gyűjteménye válogatott példányait közszemlére tárja, különösen a British Museum. A világ legtávolabbi pontjairól fogadtak be gyűjteményeket, melyeket elismert tudósoknak vagy lelkes és szorgalmas leendő tudósoknak kutatás céljára kínáltak fel, elsősorban annak reményében, hogy azok valami különlegesre, valami újra bukkannak majd. Olykor maguk az adománytevők is elkötelezett természetbúvárok és tudósok voltak, mint például sir Hans Sloane baronett (1660 – 1753), aki jelentős ásványgyűjteményt hagyott a múzeumra. A connecticuti kolónia első kormányzója, John Winthrop (1606 – 1676) lelkes ásványgyűjtő volt. Kollekcióját unokája, John Winthrop (1681 – 1747) nyújtotta át a baronettnek.

kolumbit (niobit)

Ebben volt az a kolumbitdarab – melyről ma már tudjuk, vas-mangán-niobát, (Fe, Mn)Nb2O6 –, mely a British Museum kiközvetítésével Charles Hatchett kezeibe került. Ő pedig még abban az évben (1801-ben) fel is fedezte benne az új elemet, melyet kolumbiumnak (Cb) nevezett el az ásvány nevéről.[5]

sir Joshua Reynolds (1723 – 1792): sir Joseph Banks (1743 – 1820) 1771 és 1773 között

1796 és 1806 között több más kémiai eredményt is elért, mégis, amikor apja halála után az örökségből laboratóriuma jelentős kibővítését határozta el, a tudósi pályáját önzetlenül egyengető jeles természettudós, sir Joseph Banks hevesen ellenezte ezt.[6] Jó ösztönnel: támogatottja nem tudta megismételni korább kiugró eredményeit.
A nagy elemfelfedező korszak elején járunk ekkor. Egy évre Hatchett szerencsés kimutatására Anders Gustaf Ekeberg (1767 – 1813) felfedezi a tantált. Elkeseredésében ruházza fel ezzel a névvel, mert a vegyi vizsgálatok alapjait a korban a „földek”, azaz fém-oxidok savas oldása adta, de a tantálásványokból nyert földek ennek makacsul ellenálltak, ezzel a szorgalmas vegyésznek is tantaluszi kínokat okozva.[7] 1809-ben aztán a nagy tekintélyű William Hyde Wollaston (1766 – 1828) – aki 1803-ban a palládiumot és a ródiumot is felfedezte – On the Identity os Columbium and Tantalum (A kolumbium és a tantál azonosságáról) címmel 1809-ben cikket tett közzé a Philosophical Transactions of the Royal Society of London (A Londoni Királyi Társaság Természettudományi Iratai) nevű folyóiratában.[8] Látnoki gyanú volt (abban az értelemben, hogy ellentmondott a közvetlen tapasztalatoknak), hiszen a két fém földjeinek fizikai tulajdonságai, mint ő is megjegyezte, eltérőknek bizonyultak. Ugyanezen a véleményen volt később a még tekintélyesebb Friedrich Wöhler (1800 – 1882).[9] Véleményük nem vált általánosan elfogadottá. 1844-ben Heinrich Rose (1795 – 1864) abban a hiszemben, hogy új elemet fedezett fel, annak a „nióbium” nevet adta, mondván, hogy tulajdonságai nagyon hasonlók a tantáléihoz, és így méltó azt Tantalos leányáról, a „könnyek anyjáról”, Niobéről elnevezni. 1866-ig kellett várni ahhoz, hogy Jean-Charles Galissard de Marignac (1817 – 1894) kimutassa: a kolumbium és a nióbium egy és ugyanaz az elem. Az újabb név azonban gyorsan terjedt. A Nemzetközi Elméleti és Alkalmazott Kémiai Szövetség 1949-ben végül a „nióbium” nevet tette hivatalossá.[10] (Visszamenőlegesen a kolumbitot is emlegetik „niobit” néven.)
Mondanunk sem kell talán, hogy a nüánszokra érzékeny, lelkes nyelvújító, Schuster János Konstantin (1777 – 1838) figyelmét nem kerülték el ezek a felfedezések. A tantálnak az 1829-ben kiadott Gyógyszeres értekezések című gyűjteményében a „nemitany” nevet javasolta azon az alapon, hogy Tantalos kínjai között szerepelt a vízmegvonás.[11] Az 1842-ben kiadott Vegyelemek magyar neveiről című értékes forrásanyagban Irinyi János (1817 – 1895) a tantál neveként az „imanyt” vagy „imenyt” tünteti fel. A Czuczor-Fogarasi kínálja ennek megfejtését:

(Az imeny)… mivel nem nagy vegyülési erővel bír, s más testek, különösen a savak élege iránt közönbös, tehát mintegy ímmel-ámmal viseltetik irántuk.

Ugyanott a nióbiumról ezt a javaslatot olvashatni:

(A niobium) magyarúl pedig „imlany”-nak, mintegy az imeny leányának neveztetett[12]

James Finlay Weir Johnston (1796 – 1855) egy különleges, Walesben fellelhető ásványi anyagot Charles Hatchettről (a mai magyar írásmód szerint) hatchettitnek nevezett el. Az ásványi anyag különlegességét az adja, hogy nemhogy egyáltalán nem tartalmaz fémet, hanem egyenesen egy parafinféle. William Daniel Conybeare (1787 – 1857) fedezte fel 1821-ben. A hatchettit szívesen társul vasércekkel.[13] Telített szénhidrogén, képlete C38H78.[14]

sziderit (ferrokarbonát) és hatchettit szideritbe ágyazva

A nióbium nem játszik közvetlenül látható szerepet hétköznapjainkban. Évente mintegy 25 ezer tonnányit bányásznak, ennek több mint 85%-át Brazíliában. Egyenirányítók, turbinák, rakéták acélötvözeteiben használják. Szupravezetőkben nagy szerepet játszik ötvözetekben (titánnal és ónnal). Bőrirritációkat okozhat (mint bármely nikkelpénz), de általa okozott komolyabb kárról nem tudni.[15]


[1] Shakespeare: Hamlet. II. kvartó, 1604

[2] Arany János fordítása

[3] http://rsnr.royalsocietypublishing.org/content/57/3/299

[4] Charles Hatchett Oroszországban

[5] a nióbium felfedezése

[6] John Hatchett öröksége

[7] https://en.oxforddictionaries.com/definition/tantalum

[8] http://rstl.royalsocietypublishing.org/content/99/246.full.pdf+html

[9] tévhitek a kolumbiumról

[10] http://www.charles-hatchett.com/about-charles-hatchett

[11] nemitany

[12] elemek magyar nevei

[13] https://museum.wales/mineralogy-of-wales/database/?mineral=265

[14] https://www.merriam-webster.com/dictionary/hatchettine

[15] http://www.lenntech.com/periodic/elements/nb.htm

One response to “Az imlany és II. Nagy Katalin cárnő

  1. Visszajelzés: Királyok két gyümölcse: mangosztán és mangó | SUNYIVERZUM

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s