Csigavíz

She is older than the rocks among which she sits; like the vampire, she has been dead many times, and learned the secrets of the grave; and has been a diver in deep seas, and keeps their fallen day about her; and trafficked for strange webs with Eastern merchants: and, as Leda, was the mother of Helen of Troy, and, as Saint Anne, the mother of Mary; and all this has been to her but as the sound of lyres and flutes, and lives only in the delicacy with which it has moulded the changing lineaments, and tinged the eyelids and the hands.

Walter Pater (1839 – 1894): The Renaissance (1893)[1]

Idõsebb a sziklánál, amelyek között ül, miként a vámpir, sokszor meghalt, és megtanulta a sír titkait, mély tengerek búvára volt, s elmerült napjaik maga köré gyûjtötte, különös kelmékre alkudott Kelet kalmárjaival, mint Léda, anyja volt a trójai Helénának, és mint Szent Anna, anyja volt Máriának, s mindez neki annyi volt, mint a lantok és fuvolák hangja, s nem él, csupán az élveteg finomságban, mely formába öntötte a változó vonalakat, s a kézre és szemhéjra színt lehelt.

Vajda Endre (1914 – 1987) fordítása[2]

Egy megfejthetetlen azonosságú, WM-ként ismert szerző (annyit sem tudunk, több más hasonló témájú mű ilyen megjelölésű szerzőjével azonos-e[3]) 1671-ben zamatos stílusú könyvet tett közzé A QUEENS Delight; OR, The Art of Preserving, Conserving and Candying. As also A right Knowledge of making Perfumes, and Distilling the most Excellent Waters, azaz KIRÁLYNŐI Gyönyör, AVAGY A Tartósítás, Konzerválás és Kandírozás Mestersége. Továbbá Parfümök készítésének és a Legkiválóbb (illatos) Vizek Lepárlásának helyes Tudása címmel. Ebben szerepel The admirable and most famous Snail Water, azaz A bámulatos és leghíresebb Csigavíz ismertetése. Lényege a következő. Kerti házas csigákból indulunk ki, melyeket gyenge sörben mosunk meg. Diszkréten hallgat a szöveg arról, a szerencsétlen párák a brutalitása miatt közölhetetlen eljárás mely pontján veszítik életüket. Sorsuk egy ponton egybeolvad negyed gallon földigilisztáéval, melyeket szintén precízen részletezett tisztogatásnak vetünk alá. A kőmozsárban összezúzott tetemeket (a csigák részéről házastul) egy jókora edénybe helyezzük, melyet kibéleltünk két-két maroknyi angyalgyökérrel és vérfűvel, azokra rétegzett negyed gallon rozmaringvirággal, büdös hunyorral, apró bojtorjánnal, tömött lórom gyökerével, borbolyával, betonikafűvel és madársóskával; a tetejükbe egy marok rutával. Három gallon legerősebb sörrel öntözzük meg. Egész éjjelre magára hagyjuk a gyászos társaságot, mígnem reggelre kelve három uncia tört szegfűszeggel és hat penny ára tört sáfránnyal bolondítjuk; erre hat uncia tisztított agancssót (ammóniumkarbonátot) rétegezünk. Az így kialakult csigavizet pintenként fogyasztjuk gyenge sörrel, mintegy vérmelegítőként. De a csigavíz gyógyereje megrendítő. Különféle nyavalyákra megpróbálhatjuk, például tüdőbaj és vízkórság ellen, hasmenésgátlóként, májra, sőt gyengélkedő gyermekek és öregek is haszonnal fogyaszthatják tejjel, gímpáfránnyal és örménygyökérrel.[4]

1-angyalgy

a csigavíz növényi alkotóelemei: angyalgyökér, vérfű, rozmaringvirág, büdös hunyor, apró bojtorján, tömött lórom gyökere, borbolya, betonikafű, madársóska, ruta, szegfűszeg, sáfrány, gímpáfrány, örménygyökér

WM, bár költőien, mégis teljes joggal nevezi a csigavizet „leghíresebbnek”. Ismert gyógyital volt, több, ennél barátságosabb receptje is fennmaradt.[5] A macerátum állati összetevőinek aránya csekély. Joggal gyanakodhatunk a népmesék kőleves-hatására. Az, hogy savasodás, szép régi, a magyarban is létező kifejezéssel, „vérélesség”, étvágytalanság[6], bibircsókok, malária, köszvény, köhögés, fülfájás, és mintegy mellékesen venereal diseases, „vénuszi”, azaz nemi kórok[7] ellen is javallották, a bőséggel kicsit a hiteltelenség gyanúját ébresztve, önmagában nem bizonyíték a „csigavér” hatóerejére. A vérbaj ellen mintegy periférikusan említik, a hagyományos higanyos, és a valamivel később elterjedt szárcsagyökeres és pockfagyantás gyógymódok mellett mint hivatkozási alap elgyengül. Tódításra gyanakodhatunk e ponton. Modern kutatások mégis megerősítik a csiga kiterjedt gyógyhatásait. Sejtet regenerál, sok vitamint tartalmaz, emellett vasat és káliumot; elősegíti a cinkfelszívódást, várhatólag megelőzi a gutaütést, a szívbetegségeket és a cukorbajt.[8]


Sok furcsaságot feltételeztek már Lisa Gherardini-del Giocondóról (1479 – 1542), a tehetős firenzei kalmár, vezetékneve szerint „vidám” Francesco di Bartolomeo di Zanobi del Giocondo (1465 – 1542) feleségéről, Leonardo da Vinci (1452 – 1519) 1503 körül elkezdett, több évig, több részletben megfestett Mona Lisájának modelljéről. A nőalak zavarba ejtő mosolya egyeseket felbőszített (lásd mottónkat). Vasari (1511 – 1574) A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete című, 1550-ben kiadott életrajzgyűjteményében érdekes lélektani magyarázattal szolgál: Leonardo da Vinci nem szerette volna (ellentétben más festők ízlésével), hogy megrendelőjének felesége melankolikus arcvonású legyen a festményen, ezért tréfamestereket, zenészeket, énekeseket alkalmazott, hogy vidáman tartsa az asszonyt.[9] Így tehát nem is annyira Gioconda, mint a festő által teremtett mosolyt látjuk a sajátosan mégis melankolikus képen, melyet aztán nem csoda, ha nem tudunk megfejteni. Itt jelentkezik Jonathan Jones az elméletével, melyre alátámasztásként a bőrszínt, a szomorkásságot, Pater és Vasari leírásait is felsorakoztatja. Az eddigi legfurcsább elméletet alkotja meg: miután feltárták, hogy egy firenzei kolostorban (jóval a kép festésének megkezdése után), ott talált feljegyzés szerint, Lisa del Giocondo acqua di chiocciolét, csigavizet vásárolt, a számos valóságos vagy vélt felhasználási területből Jones kiválasztja a csigavizet tekintve legperiférikusabbat. A szomorkásság, a bőr fakó színe Jones elmélete szerint abból fakad, hogy Lisa del Giocondo vérbajos volt.[10]
Az elméletet gyengíti, hogy ez esetben feltehetőleg nem maga megy a gyógyszerért, olyan helyre, ahol feljegyzik a vásárló nevét. Az, hogy a csigavizet számtalan nyavalyára javallották, ugyanakkor elképzelhetővé teszi, hogy ő vérbaj ellen óhajtotta, de mondjuk szemölcsirtóként kérte a kolostorban. Ravasz megoldás lenne, csak az nem világos, miért nem a hatékonyabb módszerekhez fordult. Ráadásul sok évvel a modellülés megkezdése után. ha egy „célszemély” a XVI. században csigavizet vásárol egy firenzei kolostorban, és ennek megtalálják írásos bizonyítékát, az kétségkívül piros betűs ünnep a kultúrtörténet kutatóinak. De ha valaki többször is vásárol ott csigavizet, és van erről írásos feljegyzés, akkor ezen belül má az a valószínűbb, hogy több ilyen feljegyzés van. Ám úgy tűnik, mégis csak egyet találtak. Ez abba az irányba tolja a valószínűséget, hogy Mona Lisa csak egyszer vett ott csigavizet. Ez múló bajra utal, nem vérbajra. De legfőképp: azok a bajok, amelyekre írként néztek a csigavízre, mind-mind olyanok voltak, amelyek önmagukban is melankolikussá tették az arckifejezést. Például egy fülfájás, hogy messzebbre ne menjünk.


[1] http://www.bc.edu/bc_org/avp/cas/fnart/fa257/pater_mona.html

[2] A reneszánsz – részlet

[3] a titokzatos WM

[4] egy részletes csigavíz-recept

[5] http://www.foodsofengland.co.uk/snailwater.htm

[6] https://nyamcenterforhistory.org/tag/snail-water/

[7] Vénusz és a csigavíz

[8] amikor a csiga megelőz

[9] https://books.google.hu/books?id=43yEDKzADr0C&pg=PA45

[10] Jonathan Jones elmélete

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s