Metastasio boldog évszázada

Ne’ giorni tuoi felici
ricordati di me!
Perché così mi dici,
anima mia, perché?

Boldog napjaidban is
emlékezz rám!
Miért mondod ezt nekem,
lelkem, miért?

Metastasio (1698 – 1782): L’Olimpiade (Olimpia), I/10[1]

Metastasio, joggal kijelenthetjük, minden idők legsikeresebb librettistája volt. Nem kizárólag operákat komponáltak műveiből, hanem kantátákat és különféle ünnepi játékokat. Opera seria-szövegkönyveinek száma huszonhét, ami szerénynek tűnhet, ha egy-egy barokk zeneszerző operáinak számával vetjük egybe – Händel (1685 – 1759) például negyvenkettőnél állt meg –, de ha (a matematikusok szóhasználatával) multiplicitásokkal együtt számoljuk, akkor több mint ezer operát találunk, melynek ő írta a szövegét. Költőóriásként tisztelték Európa-szerte, nemcsak Itáliában, de elsősorban Franciaországban. Legnagyobb műve, közmegegyezés alapján, az 1733-ban írt Olimpiade (Olimpia), mely ugyan  történetben az olimpiai játékot háttérbe szorítja a szerelmi vonulatok melett, német nyelvterületen mégis hangsúlyozottan Olimpiai játékok címen adták elő. A szövegkönyvnek több mint ötven megzenésítője akadt a megírását követő bő száz évben. Eredetileg Caldara (1670? – 1736) számára készült a szövegkönyv.

Manapság Vivaldi (1678 – 1741) változata a leghíresebb, leginkább a szerző megbecsültsége miatt, bár se az Olimpia-megzenésítések, se Vivaldi operái közül nem magaslik ki:

Hasse (1699 – 1783) 1756-ban és 1764-ben is megzenésítette. Arne-nak (1710 – 1778), az angol himnusz zeneszerzőjének is volt egy sikertelen kísérlete. Bár a XVIII. századi itáliai kultúrát át- és átszövő, egymáshoz kapcsolódó, egymásba fonódó Akadémiák klasszicista ideálja és Metastasio életműve, annak fogadtatása között szoros kapcsolat van, és az Itáliában már akkor népszerű, igaz, kizárólag szellemi „olimpiai játékok” nyilván ihletően hatottak Metastasióra és befolyásolták témaválasztását, a modern kori olimpia teoretikusai és népszerűsítői erre a szálra nem térnek ki. Egyedül Richard Donald „Dick” Mandell (1929 –2013) említi a XVIII. században mindenképpen legnépszerűbb Pergolesi (1710 – 1736)-féle feldolgozás nyitányára. Forrásunk felrója neki, hogy rossz helyesírással (L’Olympique), azonban forrásunk Mandell nevét írja helytelenül (Mandel).[2]

A legkésőbbi feldolgozások közül kimagaslik Donizettié (1797 – 1848), amelyet hagyományosan Olümpiász címmel fordítanak. Az egyik legkorábban, 1817-ben komponált  mű befejezetlenül maradt, de híven tükrözi a még szinte gyermek zeneszerző zsenialitását.

Ne menjünk el szó nélkül a szövegkönyv tartalma mellett sem, bármennyire is megerőltető. Nem árt felidézni, mintegy előzmény gyanánt, az athéni demokrácia kezdeti nehézségeit. A főhatalomért a demokrata Kleisthenes (Kr.e. 570? – 507?) versengett az arisztokrata Isagorasszal, fölébe kerekedett, amiért Isagoras, aki feltevések szerint I. Kleomenes († Kr.e. 490) spártai király felszarvazója volt, beavatkozásra kérte fel a királyt. A hírre Kleisthenes elmenekült, Isagorasból a király arkhont kreált és elűzött 700 demokrata athéni családot. A nép azonban fellázadt, amikor le akarta cserélni a tanácsot. A jelképes haderejű királyt és Isagorast az Akropolisba zárták, akiket 3 nap alatt meggyőztek arról, jobban teszik, ha távoznak. Ezt követően Isagoras táborát lemészárolták. Isagoras és I. Kleomenes újabb beavatkozási kísérletet tettek, immár annak reményében, hogy Isagoras tyrannos lesz, de a szövetséges haderők meggondolták magukat, és az újabb akció is befulladt.[3]
Metastasio ezzel szemben Kleisthenest teszi meg, ha nem is Spárta, de a vele szövetséges Sekyon királyává. Lykidas felkéri barátját, Megaklest, hogy induljon a nevében az olimpián. Egymás vonzalmáról mit sem tudva mindketten szerelmesek Aristeába, a királylányba, aki Megakles szerelmét viszonozza. Megakles elfogadja a felkérést, nem tudván, hogy a király a győztesnek ígérte leánya kezét. Megakles nyer, a kegyetlen helyzetből Aristea öngyilkosságba próbál menekülni. Ettől fizikailag Argene krétai hercegnő, Lykidas egykori jegyese menti meg, lelkileg az a szerencsés fordulat, hogy kiderül: Lykidas Kleisthenes fia, így, testvérként, le kell mondania a királylány kezéről és be kell érje Argenéével.[4]
Mozart (1756 – 1791) kétszer is hangversenyáriát írt arra a jelenetre, amikor a király rádöbben, Lykidas az ő fia, egyszer 1778-ban (K294), egyszer 1787-ben (K512). Az elsőt, meglepő módon, szopránra:

A hangversenyária későbbi változatát basszus szólamra írta.
Beethoven (1770 – 1827) találkozása a szövegkönyvvel meglepő. Először a librettó egy kórusrészletét írta meg dal formájában O care selve, oh cara, azaz Ó, kedves erdők, ó, kedves… (áldott szabadság) címen (WoO119).

John Palmer megállapítása szerint korábban azt hitték, a dalt Beethoven még Bonnban komponálta, ám fény derült rá, hogy 1794-95 fordulóján, azaz Bécsben keletkezett. (Azokban az időkben tehát, amikor Beethoven a természetjárásban találta meg szabadságát.) Mi több, Palmer biztosra veszi, hogy Beethoven is kórussal folytatta volna a kompozíciót. Ez valóban tisztán kivehető a zongoraszólamból, melynek alárendelt, dísztelen szerepe erre utal. Salieri (1750 – 1825) szintén megzenésítette a jelenetet, melyet 1803-ban ki is adott a 28 divertimenti vocali („énekes divertimentók”) sorozatában.
A másik megzenésítés lényegesen jelentősebb. Salieri, aki sem a klasszikus zene szerzéséhez elengedhetetlen koncentrációs képességeknek, se a dallami invenciónak nem volt birtokában, tanítómesternek kitűnő volt. Az operaszerzés, az azon belüli kisebb formák mesteri magyarázója volt. 1800 és 1803 között tanította Beethovent, akinek az érdeklődése azokban az időkben az énekműfaj egyházi zene utáni „második legfontosabb területe”, az olasz opera felé fordult. Tanítómunkája a legapróbb részleteke is kiterjedt, mint amilyen az egyes magánhangzók éneklésének módja.[5] Közös munkájuk gyümölcse, a recitativókban Salieri saját kezű javításaival, 1802-1803-ban sorrendben egy jelenet áriával vonószenekari kísérettel: No, non turbarti (Nem, ne zaklass!, WoO92a) – a kéziratban a megjelöléssel: Esercizii (gyakorlatok), egy duett: Ne’ giorni tuoi felici (Boldog napjaidban, WoO93) és egy tercett: Tremate, empi, tremate (Remegj, gonosz, remegj, op.116). Az utolsó kettő nagyzenekari kíséretű, de Beethoven csak a tercett hangszerelését fejezte be. Ennek bemutatására ugyanis lehetősége kínálkozott egy „zenei akadémián”, feltehetőleg 1803. április 5-én. 1815-ben műveinek egy nagyobb csoportjával együtt (melyek között az op.72-es Fidelio is ott volt) a tercettet átadta Sigmund Anton Steiner (1773 – 1838) bécsi kiadójának, ám Steiner csak 1826-ban adta ki a darabot.[6] A tercett szövegét, amint Beethoven lapszéli Sign. Maestro Bettoni megjegyzéséből visszafejtették, Bartolomeo Bettoni (1760 – 1818) írta.[7] Az ária és a duett szövege Metastasiótól származik, ebből a duetté az Olimpiából. Rousseau (1712 – 1778) Metastasio duettjéről rendkívül nagy véleménnyel volt, részletesen elemzi Zenei lexikonjában (Dictionnaire de musique, kiadva 1768-ban).[8] Beethoven más Metastasio-szövegeket is megzenésített Salieri irányításával, a WoO99-es olasz többszólamú dalok egész sorozatát.[9] A duettet közvetlenül azok után kezdte komponálni, hogy visszatért Heiligenstadtból, ahol tragikus hangú, „végrendeletnek” nevezett titkos iratát írta saját sorsáról, amint süketségét előrehaladni érezte. (Ezt követően írta a Krisztus az olajfák hegyén című oratóriumát, melyet op.85-ként adott ki.)[10]

Willy Hess

Willy Hess (1906 – 1997)

A duett mint befejezetlen mű a Porosz Állami Könyvtárban lappangott, ahol Beethoven műveinek nagy feltárója, Willy Hess (1906 – 1997) talált rá. Nemcsak az derült ki, hogy a zenekari szólamok jelentéktelen kiegészítésével előadhatók, de az is, hogy érett, nagyszabású művek. Az Ernst Eulenburg (1847 – 1926) által 1874-ben alapított lipcsei kiadónál adta ki 1939-ben.[11]


[1] Ne’ giorni tuoi felici

[2] Metastasio: Olimpia

[3] http://mek.oszk.hu/03400/03410/html/4043.html

[4] az Olimpia tartalma

[5] Salieri, a gondos tanítómester

[6] http://www.henle.de/media/foreword/0970.pdf

[7] Tremate, empi, tremate

[8] Zenei lexikon

[9] http://www.lvbeethoven.com/Oeuvres/ListWoO.html

[10] a Heiligenstadti Végrendelet után

[11] https://searchworks.stanford.edu/view/9256022

Reklámok

One response to “Metastasio boldog évszázada

  1. Visszajelzés: Fontszázezres lélegzetvételek | SUNYIVERZUM

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s