Csontvelő és velőscsont

Vöröscsontvelő-állományunk testünk össztömegének hatalmas, mintegy 4%-nyi részét teszi ki.[1] Emellett a sárga csontvelő életünk derekán körülbelül ugyanekkorát, de aránya a vörös csontvelőéhez képest valamelyest növekszik életkorunk előrehaladtával.[2] A vörös csontvelő állítja elő a mezenchimális őssejteket[3] (a szó a görög μέσος, mesos, „középső”, „belső”[4] és ἔγχυμα, henkhyma, „beöntés”, „beárasztás”[5] szavakból áll össze). Ezekből fejlődnek ki a vér különféle hatósejtjei. Jelentős vérveszteségek alkalmával a szervezet képes a sárga csontvelőt vörös csontvelővé alakítani. A vörös csontvelő a lapos, a sárga az üreges csontok belsejében képződik. Míg régebben a vörös csontvelő donorjai az őssejtkutatást, illetve -felhasználást segítették, ma, amikor ezek kellő mennyiségben a vérből is kivonhatók, elsősorban magát az alapfunkciót, a vér képzését támogatják vele.[6] A sárga csontvelő zsírt, porcot, csontot állít elő.[7] Ennek fényében kell értékelünk id. Pliniust (23 – 79), aki A természet históriája XI. könyvének 86. fejezetében a csontvelővel foglalkozik. A kor ismeretére jellemző, hogy a csontszövet előállítását (más kérdés, hogy mekkora megalapozottsággal) a csontvelőnek tulajdonítják. Alapszabályként említi id. Plinius, hogy csontvelő csak üreges csontokban képződhet, ami azt sejteti, hogy a vörös csontvelőről és funkciójáról nem tudtak. Az állatvilágból felhozott példái (hogy a kutya sípcsontjában nincs velő, és azért az képtelen összeforrni, hogy a medvének egyáltalán nincs csontveleje, hogy az oroszlánnak is csak a felső végtagi csontjaiban volna, és hogy ezek a csontok olyan kemények, hogy tüzet lehet velük csiholni) ma már nem véletlenül maradnak ki az orvostudomány tankönyveiből.[8] Mindenesetre sir William Smith (1813 – 1893) a Görög-római életrajzi és mitológiai szótárában a kései hagyományok közé sorolja, hogy Kheiron kentaur Akhillest oroszlánszívvel és medvevelővel táplálta.[9] (A nagy nevelő és a medvevelő.) Esetleg túlságos sikerrel.

A csontkultuszok helyenként velőkultusszal egészülnek ki. A Maliban élő bambara nép meglátása szerint a minden teremtés előtt létező szellemi lény, Jo külön gondot fordított a csontvelő megalkotására.[10] Lewis Roberts Binford (1931 – 2011) úgy tartja, őseink olyan módszerek sokaságával szereztek maguknak élelmet, amelyekről még nem is tudunk. Egy tanulmány állítása szerint nem vadászattal jutottak húshoz, hanem dögevéssel. Kétmillió éve feltehetőleg szívesen fogyasztottak oroszlánok által megcsupaszított csontokból kiszívott, tápértékben gazdag velőt.[11] A szokás, megszelídültebb formában, később is fennmaradt, a Kr.e. VIII. században, Ézsaiás próféta korában bizonyosan fogyasztották:

És szerez a seregek Ura minden népeknek e hegyen lakodalmat kövér eledelekből, lakodalmat erős borból; velős, kövér eledelekből, megtisztult erős borból;
Ézs25:6[12],

ha vannak is, akik a מְמֻ֣חָיִ֔ם, memuhajim, „velővel telt” szó[13] jelentését bizonytalannak ítélik, és biztonsági okokból inkább a the best of meats, „a húsok java”, „a húsok kövérje” formulát javasolják.[14] Az antik világban számos említést találunk a velő fogyasztásáról. Plutarkhos (46? – 127?) például az athéniak dicsőségéről mondott, töredékesen fennmaradt szónoklata VI. szakaszában azt írja, a kórus tagjainak hangját a száj kényeztetésével becsülték meg, így bővelkedhettek angolnában, salátában, fokhagymában és velőben[15] (az utóbbi párosítás ma is szokásos).

2-velo

Így amikor Ennius (Kr.e. 239 – 169) a kiváló szónok, Marcus Cornelius Cethegus (Kr.e. 241? – 196) consul szónoklatát a suadae medulla, „a meggyőzés veleje” kifejezéssel illeti – amit aztán széltében-hosszában felemlegetnek, többek között Quintilianus (35? – 96?)[16] és előtte Cicero (Kr.e. 106 – 43)[17] számos alkalommal –, nem feltétlenül a velőre mint „belsőre”, „lényegre”, „kvinteszenciára” gondol, hanem annak tápértékére is. Ugyanígy, Ammianus Marcellinus (325? – 400?) Res Gestae-je (Viselt dolgok) XVI. könyvének 8. fejezetében az a kitétel, hogy II. Constantius (317 – 361) az udvaroncait a provinciák velőjén hizlalta, a velőt mint a korban ismert táplálékot mutatja fel nekünk.[18]

Viktória (1819 – 1901)-kori velőkanál

Viktória (1819 – 1901)-kori velőkanál

Franciául először a kakas, majd a többi olyan háziállat heréjét is, melyet jóízűen elfogyasztottak, a beszédes amourette szóval jelölték.[19] Adatunk van 1836-os ilyen értelmű felbukkanására Québecben. Később ugyanígy nevezték a pirítós kenyérrel felszolgált főtt sárga csontvelőt is. Azonban lehetséges, hogy nem fogalmi átvitellel állunk szemben, hanem a latin humor, „nedv” félrehallásával amorként.[20] A csemege nevének ízig-vérig magyar megfelelője is van: „amurett”.
Természetesen nemcsak Európa-, hanem világszerte is nagy népszerűségnek örvend a velőscsont, így a Fülöp-szigeteken is, ahol a velőre alapozott leves, a bulalô akkora népszerűségnek örvend, hogy külön étteremfajtákban, bulalohanokban is kínálják.[21] A bulalôtérdkalácsot” jelent, de a kapcsolat szervesebb, mint gondolnánk: a cupákokban bővelkedő leves alapösszetevője a marha térdízülete.[22]

3-bulalo

Velő” szavunk finnugor eredetű, a finnugor népek hasonló szavai (például a vogul velam) azonban „agyvelőt” jelentenek.[23] Az „agyvelő” szót is rövidítjük „velővé” olyanfajta állandósult szókapcsolatokban, mint „velőrózsa rántva”. Az angol marrow ugyanabból az indoeurópai mozgos szóból ered, mint az orosz мозг, „agy”.[24] A latin megfelelőről, a medulláról Basilius Schmidt (1520? – 1576?) az 1571-ben kiadott Thesaurus eruditionis scholasticae-ben (A tudós műveltség kincsestára) azt állítja, dicta quod in ossibus media sit (így mondják, mert a csont közepén helyezkedik el), és ha ez „konyhai” magyarázatnak is tűnik, ma sem tudni valószerűbbet.[25]


[1] csontvelővizsgálat

[2] csontvelő

[3] mezenchimális őssejtek

[4] https://en.wiktionary.org/wiki/meso-#English

[5] https://en.wiktionary.org/wiki/-enchyma#English

[6] csontvelő-transzplantáció

[7] a sárga és a vörös csontvelő különbsége

[8] A természet históriája, XI / 86

[9] Achilles és a medvevelő

[10] a bambara nép hitvilága

[11] dögevő őseink

[12] http://biblia.hit.hu/bible/21/ISA/25

[13] http://biblehub.com/text/isaiah/25-6.htm

[14] eltérő bibliafordítás

[15] kóristák csemegéje

[16] Quintilianus Ennius-idézete

[17] Cicero egy Ennius-idézete

[18] provinciák velőjén hizlalt udvaroncok

[19] https://fr.wiktionary.org/wiki/amourette

[20] az amurett merész etimológiája

[21] népszerű leves a Fülöp-szigeteken

[22] a bulalô összetétele

[23] http://www.szokincshalo.hu/szotar/?

[24] https://en.wiktionary.org/wiki/marrow

[25] Thesaurus eruditionis scholasticae

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s