Homo beethovenicus

A tehetős iparos családból származó Johanna Reiß (1786? – 1868) 1805-től élt együtt Caspar Anton Carl van Beethovennel (1774 – 1815), Beethoven öccsével, majd 1806-ban, gazdag hozománnyal, melynek egy bécsi (alservorstadti) ház reménybeli öröksége is része volt, hozzá ment feleségül. Néhány hónapra a házasságkötés után megszületett fiuk, Karl van Beethoven.[1]

1 Rudolf_von_Alt_-_View_of_the_Alservorstadt,_1872

Alt (1812 – 1905): Alservorstadt látképe (1872)

A kikapós Johanna különös listán tűnik fel. A „halhatatlan kedvesek” évszázadok óta vitatott listáján.[2] A tipp szerfelett abszurd azok után, hogy Beethoven kis híján öt évig tartó pereskedéssel szerezte meg magának Karl felett a kizárólagos gyámjogot, ez alatt afféle epithetonokkal felruházva Johannát mint „Kirke” vagy „Az Éj királynője”.

2 karl-van-beethoven-1806-58

Karl van Beethoven (1806 – 1858)

Beethovennek jó oka volt törekedni a kizárólagosságra. Öccse halála előtt négy évvel (egy korábbi, 1804-es, elsikált lopási ügyet követően) Johannát barátai megbízták egy gyöngy nyaklánc értékesítésével, melynek ő a korban szokatlan útját választotta. Önbetörést szervezett, mellyel korábbi szolgálóját, Anna Eisenbachot gyanúsította meg. A lányt ki is hallgatták, de bizonyítékok híján szabadon engedték. Alig két hétre a gyöngyök eltűnése után Johanna a három sorból egyet előhúzott retiküljéből, és magára öltötte. (A másik kettőn addigra már túladott.) Rajtakapták, a kor „szigorú börtönbüntetésére” ítélték: egy év lábbilincsben, kizárólag az őrökhöz szólva, húsmentes koszt és ehhez hasonló megszorítások vártak rá. Ám agilis férje közbenjárására a büntetést fokozatosan csökkentették, végül úgy szállították le egy hónapra, hogy abba beleszámították az előzetes letartóztatásban töltött időt.[3] Mármost az 1814-től hatályos osztrák Polgári Törvénykönyv 191.§-a értelmében „gyámi feladatok betöltésére mindazok a személyek alkalmatlanok, … akikről tudott, hogy bűncselekmény elkövetésében vétkesek, illetve akikről egy árva tisztes felnevelése vagy javainak előnyös kezelése nem feltételezhető”.[4]

3 CC

Ez kétségtelenül ráillett a nagy lábon élő, adósságokban is úszó Johannára, a korban hosszúnak számító pereskedés első szakaszából mégis ő került ki győztesen. Beethoven elkövette azt a súlyos hibát, hogy nemesi bírósághoz fordult, ahol azonban kiderítették, a van Hollandiában nem a von megfelelője, ezen az alapon tehát nem állítható Beethoven nemesi származása. Kimondták illetéktelenségüket, és bár ez nyilvánvalóan nem játszhatott bele a jogi érvelés egyéb pontjaiba, az időt tovább nyújtotta. Johanna viszont arra hivatkozott, Karl újból és újból visszaszökött hozzá, amíg Beethoven atyai, de nyomasztó szeretetét élvezte. Ez hatott. Azonban Beethoven továbbvitte a peres eljárást azon az alapon, hogy Johanna házasságon kívül többször is, így 1820-ban is teherbe esett. Érdemes megfigyelni a kor erkölcseit. Johanna gyermeknevelési alkalmatlansága, tékozló életmódja, törvényi úton is bebizonyosodott jellemtelensége mind kevés volt ahhoz, hogy a hozzá ragaszkodó gyermekét elszakítsák tőle, ám a házasságon kívüli teherbe esés megbocsáthatatlannak bizonyult. Beethovennek ítélték a kizárólagos gyámságot.[5]
Anton Schindler (1795 – 1864), Beethoven önkéntes titkára túlzottnak érezte Beethoven szigorát Johanna iránt.[6] Mégis figyelemre méltó, hogy még a pereskedés befejezte előtt, 1818. március 29-én Beethoven egy kétségkívül elutasító, ám mégis udvarias, mármár kedvesnek mondható levéllel válaszolt Johanna egy pénzkérő üzenetére.[7]
Beethoven Karlnak felelősségteljes, gondoskodó, érző szívű, rossz apja lett. Mindent elkövetett helyes neveléséért, képességei feltárásáért, oktatásáért, ám szeretete olyannyira túláradó volt, hogy az egy ilyen korú, nyomasztó múltú ifjút kis híján a halálba kergetett.

4 Burg_Rauhenstein_im_Helenental_c1810

a Rauhenstein-vár romja (1810 körül)

1826-ban Karl azon a helyen, ahol sok meghitt órát töltött nagybátyjával, a badeni Rauhenstein-vár romjainál két pisztollyal kísérelt meg öngyilkosságot. Sebesülései nem voltak végzetesek. A rendőrségnek tette okaként nagybátyja zaklatásait nevezte meg, és hogy Beethoven végső elkeseredése még nagyobb legyen, Karl a kórházi ágyon azt kérte, vigyék lábadozni anyjához.

5 Gneixendorf

Gneixendorf. Beethoven (1770 – 1827) szobája 1826 őszén

Erre végül nem került sor: Nikolaus Johann van Beethoven (1776 – 1848), Beethoven legfiatalabb öccse és családja fogadta be Gneixendorfban arra a néhány hónapra, amíg a két testvér viszonya véglegesen meg nem romlott. (Beethoven is ott tartózkodott ezalatt.) Immár nem tűnt felháborító ötletnek, hogy Karl biztos kezekbe kerüljön, ha egy mai pszichológus hajmeresztőnek is találná az ötletet: Karl óhaja, hogy katonai szolgálatot lásson el, immár teljesült. Amint már írtunk róla, Joseph von Stutterheim báró és táborszernagy (1764 – 1831), közös barátjuk, Stefan von Breuning (1774 – 1827) közbenjárására helyőrségébe fogadta Karlt. (Ezért hálából Beethoven neki ajánlotta a vonósnégyes-irodalom azóta sem meghaladott remekét, az addigra már elkészült op.131-es cisz-moll vonósnégyest.)

Meglepő módon Karl megtalálta helyét, csak jóval később, 1832-ben szerelt le, hivatalnoki állásra váltva fel katonai pályáját. Nagybátyja végóráira nem tudott odaérkezni, de a temetésen jelen volt. (Ő volt az általános örökös.)[8]


Más irányt is vesznek azonban bizonyos fantáziák, amelyek a „halhatatlan kedvesek” minden hagyományos listáját hiteltelennek tartják. Arra hivatkoznak, hogy a halhatatlan kedvesnek szóló levelet Beethoven nem küldte el, és megjátszottnak hiszik összes szerelmi kapcsolatát – mivel csupa olyan nő volt a „mímelt” szerelem tárgya, aki különféle okoknál, például társadalmi helyzeténél fogva el sem fogadhatta a közeledést, és lám, Beethoven nőtlen is maradt egész életében, mi több, semmi adatunk esetleges testi kapcsolatairól. Ezek a feltételezések képletesen magát Karlt teszik meg a halhatatlan kedvesnek. A fennmaradt levelekben Beethoven ragaszkodása tényleg bámulatba ejtő. Weber (1786 – 1826) azt írja, Beethoven nemcsak túláradó lelkesedéssel fogadta őt, de hat-hétszer szívélyesen átölelte, és ez a „durva, taszító ember” szinte udvarolt neki; úgy szolgálta ki asztalánál, mintha ő az asszonya lenne.

6 Gerhard

Gerhard von Breuning (1813 – 1892)

Beethoven úgy nyilatkozott Karlról, majd barátja fiáról, a tizenhárom éves Gerhard von Breuningról (1813 – 1892), úgy nőttek össze, mint gomb a nadrággal. Az sem lehet véletlen, hogy Anton Schindler számos beszélgetőfüzetet megsemmisített, melyet a már süket Beethoven használt, többek között unokaöccsével folytatott érintkezései során.[9] Beethoven ügyvédje azt tanácsolta, ne mutatkozzanak annyit vendéglőkben az unokaöccsével, mert ez igaztalan pletykáknak adhat táptalajt.[10]
Mindazok a vélekedések, amelyek Beethoven esetleges homoszexualitását iparkodnak kimutatni, ez idő szerint éppúgy nem nyugszanak szilárd alapokon, mint a Beethoven egyik szellemi mesterével, Händellel (1685 – 1759) kapcsolatos hasonló találgatások. Minden kétséget kizár, hogy Beethoven életútja, életmódja teljesen eltér még a bátyjaiétól is, ami a nőkhöz való viszonyát illeti. De ez nem bizonyítja a kisebb érdeklődést. Beethoven nehézségei, hátrányos helyzete e téren jól ismertek. Aki azt veti fel, hogy az ostromlott, vagy ál-ostromlott hölgyek társadalmi rangja eleve magas volt Beethovenéhez képest, az nem hivatkozhat Beethoven esetlegesen homoerotikus kapcsolatára barátaihoz, akik társadalmi rangja még a hölgyekéénél is sokkal magasabb volt. Karl van Beethoven nyolc éves volt, amikor Beethoven megkezdte anyjával a pereskedést. Ha bűnös hátsó szándék vezérelte volna Beethovent, valószínűleg tudunk valamilyen egyéb esetéről is. Nadrághoz a gomb? Ismert szólás volt. Nem vezethető le belőle sikamlós utalás. Beethoven odaadása Karlhoz írt leveleiben minden valószínűség szerint saját gyermektelenségéből és túlfejlett családi érzületéből fakadt. Beavatkozási kísérletével Johann öccse házasságkötésébe már találkoztunk. És végül a stílus, mely egyes kései híveiben gyanút vagy reményt kelt: az a hűvös visszafogottság, amely az elmúlt évtizedekre általános lett férfi és férfi kapcsolatában, nem létezett az elmúlt századok barátai között. Akkor még nem nyomta rá a rettegés a homoszexualitás „vádjától” (vagy valóságától) a bélyeget a hétköznapi és közelebbi ismeretségekre. Ami ma a figyelő szemekben valami módon gyanút ébreszt, teljesen megszokott stílus volt századokkal korábban, a homoszexualitás árnyalata nélkül.
Händel jellegzetesen aszexuális volt, aki nem vágyait elfojtva, „szublimálva” alkotott, hanem vágyai eleve az alkotás szférájában keletkeztek, minden „odapárologtatás” nélkül. Beethoven nem ez az alkat volt. Levelei is, beszélgetései is, az 1802-es Heiligenstadti Végrendelet is sokat árulkodnak arról a szenvedésről, amelyet testi hibái és az abból fakadó számkivetettség okoztak. Műveit hallgatva is az a sejtelmünk, itt szublimáció is munkálhatott. Ám az, hogy a szenvedő, gátlásaival küzdő zseni egy fontos területen: a női nem kegyei elnyerésében nem jutott odáig, ameddig szerette volna, nem lehet alapja más irányú találgatásoknak.


[1] Johanna Reiß

[2] http://www.sexualfables.com/immortal_beloved.php

[3] a hűtlen kezelés

[4] osztrák Polgári Törvénykönyv

[5] a pereskedés

[6] Beethoven túlzott szigora

[7] Beethoven levele Johannához

[8] Karl van Beethoven

[9] http://www.rilm.org/historiography/talbrecht.pdf

[10] eltérő találgatások

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s