A kalydoni vadkan anyja


σῦν τ᾽ ἀνδροκτόνον ἐν νάπαις
Κρεμμυῶνος ἀτάσθαλόν τε
Σκίρωνα κατέκτανεν·


és Kremmyon völgyeiben a gyilkos
vaddisznót, csakúgy, mint a szilaj
Skyront, legyőzte.

Bakhylides (Kr.e. 518? – 452): Az athéniekhez: Theseus. 18. óda (4. ditirambus)[1]

1 disznok

a görög világ három híres vaddisznaja: a kalydoni, a krommyoni és az erymanthiai

A kalydoni vadkan és győzői szomorú sorsának fürkészése után méltó, hogy közelebbről is megismerkedjünk a nemes állat anyjával, Faiával, a krommyoni kocával.

A vadkoca története, mottónkból is láthatóan, régóta foglalkoztatja a görögség fantáziáját. Ennél jóval később, például Strabonnál (Kr.e. 64? – Kr.u. 24?) találunk utalást rá, hogy Faia lenne a kalydoni vadkan szülőanyja. A Földrajzi feljegyzések 8.6.22-es szakaszában, Krommyon elhelyezkedéséről szólva tér ki a két vaddisznónak erre az állítólagos családi kapcsolatára.[2]

2 Krommyon

Krommyon

A három kötetes Ál-Apollodoros vagy Könyvtár az I-II. században írt enciklopédikus összefoglaló a korábbi korok műveltségéről. Nem csoda, hogy később a kiemelkedő tudós, Athéni Apollodoros (Kr.e. 180? – 120?) művének hitték. Ennek függelékében, szintén mendemondákra hivatkozva, magát Faiát Ekhidna és Tyfon leszármazottjának mondják.[3] E két veretes szörnyeteg alakjával már foglalkoztunk. Ugyanitt érdemes felfigyelnünk egy kisebb megjegyzésre, mely szerint a krommyoni koca a nevét – jelentése: φαιός, faios, azaz „szürke” – az őt gondozó idős hölgyről kapta. Egyes vélemények szerint a mottónkban hősként ünnepelt, Athént fővárossá fejlesztő Theseus egy füst alatt mindkettejüket lemészárolta.[4] Plutarkhos (46? – 127?) Theseust történelmi személyiségként kezeli (bár egy-egy csudatette ismertetésekor szabódni látjuk), mi több, Párhuzamos életrajzainak élére állítja. Tézisében Faia maga a koca, ám antitézisében („némelyek azonban azt állítják”) merész változatot mutat be: a koca egyáltalán nem is létezett, Faia egy veszedelmes és feslett életű rablónő volt, akit sajátos életmódja miatt hívtak kocának (talán, horribile dictu, még böföghetett is? – a szerk.), és Theseus tőle váltotta meg Krommyon vidékét. Feltűnő, hogy az Ál-Apollodoros a krommyoni koca megölését hármas sorszámmal (tehát egyáltalán: sorszámmal) látja el, amint sorszámot viselnek Theseus anyja, Aithra másodunokatestvérének, Heraklesnek a feladatai is.[5]

3 Brenet

Brenet (1728 – 1792): Theseus és Aithra (Aithra, Theseus atyjának, Aigeusnak útmutatásai szerint, megmutatja a sziklát, amely alá Aigeus ismertetőjegyeket, egy pár sarut és egy kardot rejtett)

Ugyanez a számozás szerepel Szicíliai Diodoros (Sikeliotes, Kr.e. 90? – 27?) Bibliotheke (Könyvtár) című nagy történeti összefoglalója 4.59-es fejezetében.[6]
Platon (Kr.e. 427 – 347) mestere, Sokrates (Kr.e. 469 – 399) szájába adja a krommyoni koca példáját, amikor Sokrates arról beszél (Lakhes 196e), nem lehet bátornak tekinteni egy nem gondolkodó lényt, például a krommyoni kocát. Ezért nem mondhatjuk bátornak, így Sokrates, az oroszlánt, a párducot, de még a vaddisznót sem (a vaddisznó lehet a példabeli csapat esze).[7]
Az Átváltozások VII. könyvében Ovidius (Kr.e. 43 – Kr.u. 17?) is megemlékezik Theseus hőstettéről. Szemmel láthatólag Plutarkhos „tézisét” előlegezi meg:

és hogy a földmíves gond nélkül szánt Cromyonban,
néki te adtad meg…

Devecseri Gábor (1917 – 1970) fordítása


4 Giambologna

Giambologna (1529 – 1608): Herakles az erymanthiai vadkant cipeli

A már emlegetett közeli rokon, Herakles munkáinak sorában a negyedik a görög világ harmadik híres példányának, az erymanthiai vadkannak az elfogása. Ezúttal tehát a hős nem öldököl.[8] A korai ábrázolásokban Herakles a nemeai oroszlán bőrében jelenik meg, később ezt a hacukát a művészek biztos kézzel húzzák le róla, izmait kidomborítandó.


[1] Bakhylides 4. ditirambusa

[2] Földrajzi feljegyzések, 8.6.22

[3] Ál-Apollodoros

[4] http://www.theoi.com/Ther/HusKrommyon.html

[5] http://mek.oszk.hu/03800/03892/index.phtml

[6] Bibliotheke, 4.59

[7] Lakhes, 196e

[8] erymanthiai vadkan

Advertisements

2 responses to “A kalydoni vadkan anyja

  1. Visszajelzés: Mustáros-hagymás vaddisznó | SUNYIVERZUM

  2. Visszajelzés: Kis tartalomjegyzék | SUNYIVERZUM

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s