A túzok históriája

1 outardeAmikor arra vállalkozunk, hogy tisztázzuk egy állat történetét, első dolgunk kritikus szemmel megvizsgálni azokat a változatos neveket, amelyeket a különböző nyelvekben kapott különböző időkben; továbbá hogy erőfeszítéseket tegyünk, amennyire ez csak lehetséges, elkülöníteni a különféle fajokat, melyekre ezeket a neveket alkalmazták. Ez az egyedüli útja annak, hogy hasznot húzzunk a régiek által birtokolt tudásból, és hogy azt haszonnal kapcsoljuk össze az újabbak felfedezéseivel; és, következésképpen, egyedüli útja annak, hogy valódi előrehaladást érjünk el a természet tudományában.

Buffon (1707 – 1788): A madarak természettana (1779), XXX. fejezet (A túzok)[1]

2014-ben lett Magyarországon az év madara a túzok (a döntést mindig az előző évben hozzák). Késésben vagyunk, mentségül talán felhozható megemlékezéseink szerény terepének kezdeti kísérleti állapota abban az évben.
Ma mintegy 1500 példány él nálunk.[2] A létszám a környező országokhoz képest jónak mondható, de, dacára a növekvő állománynak, mégsem biztos, hogy ez elég az ősi populáció fennmaradásához. Fiatalon nagyrészt rovarokkal, idősödve egyre inkább növényekkel táplálkoznak.[3] Az embertől, alappal, távol tartják magukat, kártételük elhanyagolható. Ezt a kimondottan szeretetreméltó madarat Angliában hobbivadászok irtották ki. Elterjedt nézet szerint 1832-ben[4], de ez így pontatlan: abban az évben a norfolki Thetford Warrenben látták az utolsó fészket az utolsó csibékkel, de megfigyeltek élő példányokat 1843-ban, 1845-ben, 1850-ben, sőt, az 1870-es években is. 2004-től Norfolkban néhány orosz példánnyal kísérlik meg az újrakezdést.[5]

2 Thetford Warren_Norfolk

a Thetford Warren-i erősített vadászház (1400 körül)

Angolul a túzokot bustard-nak mondják, amelyet az ófrancia bistarde-ból vettek át, és bizonytalan elméletek szerint utóbbi a latin avis tarda folytatása. Az avis jelentése „madár”, és kétségtelen, hogy a tarda „lassút” is jelent; a túzokot mérete alapján hihették éppen lassúnak a felületes megfigyelők[6], szöges ellentétben a nemes madár lenyűgöző teljesítményével: óránként 60 kilométeres sebességgel képes repülni. Ám hogy a latin elnevezés a madár rosszul feltételezett komótos életmódján alapulna, megkérdőjelezhető. Id. Plinius (23 – 79) A természet históriája című, (általunk is) sokat idézett főművének tizedik könyve huszonkilencedik fejezetében ugyanis így ír:

Proximae iis sunt quas Hispania aves tardas appellat, Graecia ὠτίδας, damnatas in cibis; emissa enim ossibus medulla odoris taedium extemplo sequitur.[7]

Az ezekhez (a siketfajdokhoz) méretben legközelebb álló madarakat, melyeket Hispániában tardának hívnak, Görögorszában ὠτίς-nak, otisnak, élelmiszerként megvetik; a csontjukból kijövő velő rögtön nehéz szagot áraszt.

Vagyis az avis tarda név eredete hispán, és nem világos, Hispániában ez a szó jelentett-e „lassút” (vagy hogy mit jelenthetett egyáltalán, ha a madárnév előtt is létezett).

3 ful

A görög ὠτίς névről azt feltételezik, az οὔς, us vagy ὀτός, otos, „fül” szóból származik[8], ám a túzokok fültájékon lebegő dísztollai nem a fül környékén nőnek. A mai spanyolban a túzokra két szó is használatos, az avutarda és az otídido.[9] Ez nem dönti el a kérdést (azzal együtt sem, hogy a modern spanyol tarda jelentése „késlekedni”): az első szót a latinból vették vissza, a másodikat a görögöktől újonnan. Id. Plinius természetesen gondot fordít rá, hogy a túzok hasznáról is beszámoljon, ha már a konyhában ilyen csúfosan elbukik (?). A harmincadik könyv huszadik fejezetében így ír:

Inflationes discutit coclearum cibus, tormina lien ovium tostus atque e vino potus, palumbis ferus ex posca decoctus, adips otidis ex vino, cinis ibide sine pennis cremata potus.[10]

A felfúvódást elűzi, ha csigát fogyasztunk, a hascsikarást, ha sült báránylépet borral, ecetben főtt vadgalambot, túzokhájat borban, szárnya nélkül elhamvasztott íbiszt italba keverve.

Az ehhez hasonló javallatok hasznossága kézenfekvő: megeshet, hogy hascsikarás idején efféle alkotókat nem lelünk fel a háztartásban, és mire szert teszünk például sült báránylépre, jó eséllyel túlestünk a megpróbáltatásokon. Kis szerencsével a gyógymód nem éppen ugyanazt a bajt idézi elő, amire javasoltuk.
Különös csavart visz a históriába az internet védőszentje, Sevillai Szent Izidor (560 – 636), aki az Etimológiáiban  maga is lassú röptűnek ítéli a túzokot (ő is alaptalanul), és hozzáteszi, a görögök gradipesnek nevezték. E szóról kiderül, hogy a latin tarda, „lassú” görögösítési kísérletének gyümölcse, sőt, e kísérlet torzulása. Maga a görögösített szó ugyanis βραδύπους, bradypus, „lassú (lomha) lábú”. Ám ez a szó egy valóban lomha lábú állat neve, a lajháré.
Ugyanakkor nagy szerencsénkre Buffon is foglalkozik a kérdéssel a maga beethoveni hajthatatlanságával, ha nem is Beethoven (1770 – 1827) csalhatatlanságával (utóbbira már láttunk példát a szurikátákról írt nagyon rövid beszámolónkban). Alapos vizsgálattal nagy teret szentel annak feltárására, ki mikor mivel cserélte össze túzokot. Némely ezek közül puszta figyelmetlenség, így a dodót ugyanazzal a névvel illették egyesek és az olasz strada elnevezés félrehallásával az olasz stranát, foglyot is összecserélték a túzokkal. XVIII. századi zsidó természetbúvárok a vörös kányára használt korábbi szavukat áttették a túzokra. Más esetekben a véletlenek olyan fatális összjátékára került sor, hogy érdemes ezekkel bővebben is foglalkoznunk. Aristoteles (Kr.e. 384 – 322) az Állattanában (Kr.e. 350) többször is említi az ὠτίς-t a mai „túzok” értelemben. Buffoné az érdem, hogy feltárja: id. Plinius összekeveri Aristoteles túzok (otis-) -leírását egy másik állatéval, a szintén a fülről elnevezett fülesbagolyéval, latin nevén otusszal: a túzok csontvelőjének nincs visszataszító szaga, ellentétben Aristoteles beszámolójával a fülesbagolyéval. De mintha maga Buffon is „jómadár” lenne, amikor minden további hivatkozást mellőzve azt írja, id. Plinius tévedése „a következő fejezetben” nyilvánvalóvá válik. A „következő fejezetA természet históriájában a gólyákkal foglalkozik (színesen, olvasmányosan), nem érinti a túzokokat és a baglyokat, ám valamivel távolabb, a 33. fejezetben id. Plinius valóban beszél a baglyok különféle fajairól. Az egyetlen pont, ahol összetévesztés lehetősége merülne fel, a következő:

Capitur haut difficulter ut noctuae, intentam in aliquem circumeunte alio.

(A fülesbagoly) foglyul ejtése éppúgy nem ütközik nehézségbe, mint a kuviké, figyelmének elvonásával, míg egy másik ember megkerüli.

Maga Buffon a túzokról szóló tanulmánya leíró részében akaratlanul is cáfolja, hogy itt összetévesztés jöhetne szóba azzal, hogy a túzokot szerfelett éber élőlényként tárja elénk, mely nem tűri ember közelségét. Ebben maradéktalanul igaza is van.
Marcus Aurelius Olympius Nemesianus karthágói költő életrajzi adatairól nem sokat tudunk; annyi bizonyos, hogy 283-ban javában alkotott. Sokat foglalkozott a természettel, és De aucupio (A madárfogásról) című tankölteményében a tetraxról beszél, amit Gybertus de Longueil (Longolius, 1507 – 1543) Kölnben posthumus megjelent Dialogus de avibus (Párbeszéd a madarakról) című munkájában, majd nyomában, helyeslőleg, Conrad Geßner (1516 – 1565) a túzoknak feleltet meg – tévesen, hiszen a tetrax más források alapján nyírfajd. Legalábbis így gondolta Geßner és Buffon Nemesianusról és Longoliusról. Az igazság kiábrándító: a tankölteményt Longolius hamisította, amint ez stiláris vizsgálatok során utóbb bebizonyosodott.[11] Amúgy a nyírfajd, mutat rá Buffon, őshonos Itáliában, míg a túzok nem. Helyesen hivatkozik Ulisse Aldrovandi (1522 – 1605) szintén helyes megállapítására, mely szerint túzokot Itáliában csak akkor látni, ha valamely légörvény átsodorja. Zavarja a képet, és erről maga Buffon számol be, hogy a természetbúvár Francis Willughby (Willoughby, 1635 – 1672) túzokot látott a modenai piacon (nyilván az áldozatok sorában). Bár természettudós megfigyelőről van szó, előfordulhat tévedés lehetősége, sőt, teszem hozzá, csökkenti Willughby tudósi hitelét, hogy azonnal nem idézte emlékezetébe id. Plinius ezt kizáró, az undorító szagról író sorait, melyek ugyan tévesek, de ez Buffon munkássát megelőzően nem volt ismert. Buffon is nagyobb hitelt ad Aldrovandinak, mint az esetleg tévedő szemtanúnak. Ugyanakkor hozzáteszi, a Claudius Aelianus (170? – 235?) által „gyümölcsevő sasként” leírt (amúgy mesebeli) madarat Aldrovandi tévesen azonosítja a túzokkal.
A túzok mai német neve Trappe, „trappoló” (de legalábbis „gyalogló”). Buffon idején ez még Trapp-gantz volt, mely túlzó kiegészítés volt: „fő-fő trappoló”. Buffon szellemes magyarázata szerint a szó végi tz-t s-nek értve gondolták a túzokot „Gans“-, azaz libaszerű állatnak, mely tévedés abban kulminált, hogy a túzokot összecserélték a kanadai lúddal. Olaj a tűzre, hogy egy alkalommal Geßner kapott egy képet egy úszóhártyás lábú madárral Skóciából, gustard téves megjelöléssel (hiszen ott és akkor ez az angol bustard, „túzok” nyelvjárási változata volt), amiből hirtelen következtetéssel arra jutott, hogy a túzok mocsárparti madár, és lám, a szó eredete a latin gus + tard, „liba” + „lassú”. Buffon még Pierre Belon (1517 – 1564) szemére veti, hogy ő meg az ugartyúkkal keveri a túzokot, ami kisebb hiba, mint id. Pliniusé vagy Geßneré.

4 zoo

Buffon állatkertje a túzokkal összekevert madarakról: kanadai lúd, dodó, fülesbagoly, nyírfajd, (vörös) kánya, fogoly, ugartyúk

Linné (1707 – 1778) 1758-ban a tudományos név megalkotásával „igazságot tett”. Részben görög, részben latin (és, tehetjük hozzá, mindkét részben spanyol) névvel ruházta fel a túzokot: Otis tarda.

5 range

A túzok elterjedése. Zöld: évszaktól független, narancsárga: nyár, kék: tél. A túzokban él az ősi vándorösztön, de csak egy részük enged a hívásának

Władysław Taczanowski (1819 – 1890) 1874-ben a Távol-keleten élő túzokokat külön alfajba sorolta fiatalabb kortársa, Benedykt Tadeusz Dybowski (1833 – 1930) tiszteletére. Az alfaj az Otis tarda dybowskii, magyarul Dybowski-túzok.[12] Az alapfaj mint alfaj neve ezzel párhuzamosan Otis tarda tarda.[13]

6 Otis

Dybowski-túzok (Otis tarda dybowskii) és túzok (Otis tarda tarda)

A magyar „túzok” szó ótörök eredetű: a csagatájban togdak, az azeriben dovdaq.[14]


[1] HISTOIRE NATURELLE DES OISEAUX

[2] http://www.europamadarai.hu/?p=1279

[3] Fajmegőrzési tervek (pdf)

[4] elterjedt nézet az utolsó angliai túzokról…

[5] …és a valóság

[6] bustard

[7] A természet históriája X.

[8] ὠτίς – ὀτός

[9] túzok a mai spanyolban

[10] A természet históriája XXX.

[11] Nemesianus

[12] taxonómia

[13] http://doktori.nyme.hu/376/1/disszertacio.pdf

[14] http://www.szokincshalo.hu/szotar/?

Reklámok

2 responses to “A túzok históriája

  1. Visszajelzés: Kis tartalomjegyzék | SUNYIVERZUM

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s