Hit, vita, élet

1 vitaA „csejtei rém”, Báthory Erzsébet (1560 – 1614) bűnösségének-ártatlanságának kérdését már érintettük.

2 Nádasdy Ferenc

Nádasdy II. Ferenc (1555 – 1604)

Ügyének kivizsgálásában részt vett udvari prédikátora, Magyari István (1565? – 1605?) is, és noha a kivizsgálók hangulata Báthory Erzsébet és férje, a hősies harcai alapján fekete bégként emlegetett Nádasdy II. Ferenc báró (azaz nagyúr), Vas és Sopron megyei főispán ellen fordult – mérsékelten: megintésig mentek volna el –, a prédikátor mindössze Báthory Erzsébet egy bizalmas szolgálóját, a „sárvári női lakosztályba bejáratos személyt”, Darvolya Annát rótta meg 1602 húsvétján. Feltételezések szerint figyelmeztetésképpen a nagyuraknak.[1] A feltételezésnek nem sok alapját látom. Ha volt benne „üzenet”, akkor az az: „hölgyem és uram, érezzék magukat biztonságban!”. Magyari István nemcsak Báthory Erzsébet, de a nagyúr, Nádasdy Ferenc bizalmasa is volt.

3 Ruda_Janos_Esztergom_1594

az első magyar nyelvű térkép (Esztergom ostroma 1594-ben) és készítője, Ruda János

Udvari és tábori lelkészként is rendelkezésére állt, Esztergom 1594-es ostrománál ő is jelen volt.

4 Torgau 1650

Torgau 1650-ben

Amikor 1574-ben a torgaui lutheránus gyűlés Torgaui cikkek néven egységesítő hitvallást adott ki, azokat pontosítandó további hittudósi értekezleteket tartottak, melyek eredménye a Magdeburg melletti bergeni bencés kolostorban 1577-ben létrejött Formula Concordiae, Egyességi Irat. A lutheránus irányzat ellenfelei, látván a további viszálykodást, az iratot Formula Discordiae-nek, „Széthúzási Iratnak” csúfolták. Ágost szász választófejedelem (1526 – 1586) hatalmi szóval tett rendet: a megállapodást 1580-ban Liber Concordiae, azaz Egyességi Könyv címen adatta ki, és innentől fogva az mintegy teológiai etalonul szolgált a lutheránusok közt.

5 Lucas_Cranach

ifj. Lucas Cranach (1515 – 1586): Ágost szász választófejedelem (1526 – 1586) az 1550-es években – Liber Concordiae, 1580

Amikor felróják Magyari Istvánnak, hogy aláírásával maga is alávetette magát a kálvinisták ellen is irányuló hittételeknek, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a tényt, hogy a magyar nagyurak közül éppen Nádasdy volt, aki türelmetlenségi nyilatkozatot tett: csak olyan lutheránus papot tűr meg birtokain, aki aláírja az Egyességet.[2]

6 nadasdyak

a Nádasdyak vára (ma: várkastély) Sárváron

Akármennyire is hézagos az utókor ismerete Magyari Istvánról, életének feltárt eseményeiben mind feltétlen hűséget látunk Nádasdy Ferenc iránt. (A báró halála után az ő szerencsecsillaga is leáldozott.[3]) A kapcsolat, sőt kölcsönös függés szoros volt köztük. Nádasdy költségén a kor jeles nyomdásza, a laibachi (ljubljanai) születésű Joannes Manlius (Johannes Mandelz v. Mannel, 1540? – 1605?)[4] nyomtatta ki Sárváron 1602-ben Magyari István teológiai elemzésekben bővelkedő, alapvetően mégis politikai munkáját AZ ORSZAGOKBAN VALO SOC ROMLASOKNAC OKAIRÓL, ES AZOKBOL VALO MEG SZABADVLASNAC ÍO modgiaról, mostan vyonnan irattatot, es soc bölts embereknec irasokból szereztetet hasznos könyuetske címmel. A kor kutatói feltételezik, hogy a mű katonai fejezete magától Nádasdy Ferenc bárótól származik.[5] Ami miatt a művet ma vitairatként emlegetik, nem Magyari István szándékán múlik. A mű bevezetője a bárónak címzett nagyszabású ajánlólevél, melyben nemcsak visszautasítja a katolikusok álláspontját, hogy az országra a romlást a protestánsok hozták volna, hanem azt is fejtegeti, a lutheranizmus nem okozhatott felfordulást, lévén nem újdonság, hanem eredetiség, az ókeresztényi hagyomány letéteményese, és éppen a pápisták az újítók. Ez teszi vitairattá, méghozzá történetileg nagyon is fontos, az első jelentős vitaalappá a művét. Erre csapott le ugyanis a jezsuita Pázmány Péter (1570 – 1637).[6]

7 Nagyszombat XVII

Nagyszombat a XVII. században

Már a következő évben, 1603-ban napvilágot látott csattanós válasza, mely Nagyszombatban jelent meg FELELET AZ MAGIARI ISTVAN SÁRVÁRI PRÆDICATORNAK, AZ ORzag romlasa okairul, irt könivere címmel, pályafutásának első jelentős fennmaradt műveként. Mindkét prédikátor viszonylag fiatalon írta művét, ám érett vitázóhoz méltó, lenyűgöző műveltség és stílus birtokában. Pázmány Péternek nemcsak ezért lehetünk hálásak. Az utókor nem sok figyelmet szentelt Magyari Istvánnak, akinek műve bár fontos és jól szerkesztett, mégis aulikus, az ennek megfelelő irányzatossággal. Művének fő csapása a pápistákra a Nádasdynak szóló bevezetőben olvasható, ennek megfelelően Pázmány is ír tekintélyes terjedelmű bevezetőt, melyben méltatja a görög bírák szokását az efféle bevezetők betiltására:

Nem héjába hagyták vala meg régen az athénásbéli ítílőmesterek, hogy akinek valami dolga volna előttök, elhagyván az exordiomot, vagy elöljáró beszédet, mindjárt az derék dologhoz szólna, és azt erősítené meg bizonyságival; mert jól veszik vala eszekbe, hogy efféle exordiomokban sok heábavaló, hízelkedő, és az ellenség gyűlöltetésére való hamisságokat szoktak vala az emberek minden bizonyság nélkül előszámlálni, ezekkel akarván megháborítani az bírák értelmét.

Visszaverve Magyari István felelősségelhárítását az ország hanyatlásában, művének legzamatosabb részeiben úgy idézi a „romláskönyv” pontjait, hogy abból a mai napig is okulhatunk. (Bármely felekezeti) hittudós legyen a talpán, aki olyan behatóan ismerné a katolikus liturgia nüánszainak eredetét, mint ez a két fiatal bajvívó:

Azt mondja, hogy az pápisták hiti új, és az pápáktúl egyszer is, másszor is tataroztatott és faragtatott. Mert, úgymond, az mise új találmány. Hogy csak egy szín alatt adatnék az Úr vacsorája, Innocentius találta. Hogy másszorra is megtartassék az Úr vacsorájabéli kenyér, Innocentius tertius parancsolá. Honorius tertius gondolá, hogy az misében az ostya felmutattatnék; azután Innocentius quartus azt parancsolá, hogy az emberek akkor térdre esnének. Az hetedik Alexander* gondolá, hogy az misében az borhoz vizet öntenének. Az papoktúl az házasságot Siricius, Pelagius secundus, Gregorius septimus tiltá meg. Az első Gergely pápa szerzé, hogy böjtnapokon húst és tejet ne egyenek az emberek, az apostol ellen, ki ezt ördögi tudománynak mondja lenni. Az harmadik Innocentius találá az súgva való gyónást, melyet Nectarius konstantinápolyi pátriárka megtilta. Az negyedik Félix szerzé az halálra betegülteknek olajjal való kenéseket. Ennek fölötte az lélekváltságot és halottakért való misét is az misefaragó papok szerzék, úgymond, hogy több pínzt nyerhetnének. Ezenkívül egyéb rendtartásokat és ájtatos szokásokat hoz elő, melyek az hitet nem illetik, tudniillik: az viaszbúl csinált bárányképeket, az szenteltvizet, az zsolozsmát; az Boldogasszony és több szentek innepe ülését; és ezeket mindennapi újságoknak mondja lenni.[7]

*) Itt problémát lát az akadékoskodó utókor: VII. Sándor pápa (1599 – 1667) a válasz megírásakor négy éves volt.

Ki tudja, mivé fejlődött volna a magyar nyelv, ha a hitviták megmaradtak volna papíron…


[1] Magyari István, a kivizsgáló

[2] http://mek.oszk.hu/00000/00060/html/037/pc003771.html#6

[3] http://mek.oszk.hu/02200/02228/html/02/38.html

[4] http://epa.oszk.hu/01400/01464/00019/pdf/297-410.pdf

[5] hasznos könyvecske a romlás okairól

[6] http://mek.oszk.hu/02200/02228/html/02/38.html

[7] http://mek.oszk.hu/06700/06793/06793.htm#1

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s