A kolbász és a kolbászizmus

1 kolbasz A kolbász római kori történelmével foglalkozó magyar nyelvű honlapok, a Wikipédiát is beleértve[1], betű szerint egymástól veszik át értesüléseiket, melyek hibásak: a latin neveket pontatlanul, ráadásul különféle ragozásban közlik, így fordulhat elő, hogy ugyanannak a kolbászfélének két különböző ragozású alakját is felveszik felsorolásukba. Mindenekelőtt arra törekszünk, hogy ezeket a kisebb-nagyobb hibákat korrigálva valósághűbb leírást adjunk.

A tomaculum sült kolbász[2] volt, amelyet hordozható sütőikkel a botulariusok, kolbászárusok cipeltek a birodalom utcáin.[3] Maga a botulus az „alapkolbász”, feltehetőleg oszkán-umbriai átvétel, mely egészen az indoeurópai gvet-, „duzzanat” gyökig visszavezethető, amelyből a gót kweþuz („has”, „méh”) és német Kutteln („disznósajt“) is származik.[4] De ha már magunk elé képzeltük a pezsgő utcai életet, a zsákutcákról se feledkezzünk meg. A fundula, fundo, „zsákutca” szó[5] egy fundula nevű másik kolbászféle[6] alapja. Nem mintha ezeket a zsákutcákban árusította volna a botularius, hanem mert a hústöltelék karrierjében a bélbe töltés felért egy zsákutcával. A „tölteni” jelentésű farcire latin (később, betűhíven, olasz) szóból származik a „töltött húsra” emlékeztető kolbászfajta, a farcimen neve.[7] A takonykór (semmi köze a náthához) angol neve éppen azért farcy vagy farcin, mert a lovakon a takonykór – ez a betegség ezt az állatfajt támadja meg – kolbász alakú idegdúc- és nyirokcsomó-duzzanatot képez[8], sötét szimbolizmussal előrevetítve az állat közelgő sorsát.

2 Apulia Calabria_Lucania

Határozottan disznóból készült azonban a lucanica, származási helyéről, Lucaniáról elnevezve.

Lukanerwurst

Ebből fejlődött ki a német Lukanerwurst [9], mely a mi debreceni kolbászunkra emlékeztet, és az ettől nagyban különböző venetói luganega, a vékony kolbász.[10]

luganega

ál-luganega

(Más kérdés, hogy a név mintha nem lenne védett, és szerte Olaszországban döbbenetesen vastag luganegákat is lehet kapni.)

valaszto

A longauo típusát leginkább az teszi közismertté, hogy lehetséges, Horatius (Kr.e. 65 – Kr.e. 8) róla mintázta Longarenust, akinek nevét említi (Szatírák I/2).[11] A hilla belsőségeket is, füstölt kolbászt is jelent (ennek alapján én kihagynám az étrendemből).[12]

ifj. Hans Holbein (1497 – 1543): syr Thomas Elyot (1490? – 1546)

Az apexabo mibenlétéről syr Thomas Elyot 1538-as latin-angol szótárából értesülhetünk legcélravezetőbben. Ott ezt a meghatározást találjuk: the gutte whiche is ful of blode, mixte with grease, azaz „bél tele zsírral kevert vérrel”, azaz véres hurka.[13]

Abban a kivételes szerencsében részesülünk, hogy egy különösen széles körűen művelt, korabeli nyelvész leírása is fennmaradt sok római kori kolbászfajtáról. Marcus Terentius Varro (Kr.e. 116 – 27) A latin nyelvről szóló tanulmánya 111. szakaszában így ír:

Quod fartum intestinum crassundiis, Lucan(ic)am dicunt, quod milites a Lucanis didicerint, ut quod Faleriis Faliscum ventrem; fundolum a fundo, quod non ut reliquae lactes, sed ex una parte sola apertum; ab hoc Graecos puto τυφλὸν ἔντερον appellasse. Ab eadem fartura farcimina extis appellata, a quo farticulum: in eo quod tenuissimum intestinum fartum, hila ab hilo dicta illo quod ait Ennius:

Quintus Ennius (Kr.e.239? – 169?)

Neque dispendi facit hilum

Quod in hoc farcimine summo quiddam eminet, ab eo quod ut in capite apex, apexabo dicta. Tertium fartum est longavo, quod longius quam duo illa.[14]

Egy vastagabb fajtájú töltött belsőséget lucaniának, „lucaniainak” mondanak, mert a katonák a lucaniaiak révén ismerkedtek meg vele, éppen úgy, ahogy a Faleriiben talált faliszkuszi bendőt elnevezték; és a fundolust a fundusról (alj), minthogy ez, más töltött belekkel ellentétben, csak az egyik vége felől nyitott; ez alapján mondják a görögök, gondolom, „vak bélnek”. Ugyanígy, a fartura („tölteni”) alapján nevezték el farciminumnak a főbb áldozati szerveket, amiből a farticulum is származik; a legvékonyabb töltött bél esetén a név hila, a hilumból (apróság); ahogy Ennius fogalmaz:

Nincs veszteség, mely neki szikrányi bajt okozna

Mivel ennek a farciminának a tetején kis kidudorodás van, apexabónak is mondják, mert a dudorodás az apexre (csúcsos sapka) hasonlít az ember fején. A harmadik féle kolbász a longavo, mert hosszabb a másik kettőnél.

Santa Maria de Monserrat, bencés kolostor. Az apátok kolbásza

This photo of Montserrat Monastery is courtesy of TripAdvisor

Képzavarral élve, a rómaiak tehát „készen találták” a kolbászt az általuk katonai erővel elfoglalt különféle területeken, de a kolbász műfaja egész Európában szétterjedt a spanyol chorizótól a lengyel kielbasáig.[15]

chorizo és kielbasa

Más kérdés ezek eredete. Vérmes spekulációk szerint az ősmagyarok is kolbászevő nép voltak. Ehhez az elméleteknek disznót és paprikát is Belső-Ázsiába kell varázsolniuk, amit meg is tesznek. Állítólagos ujgur közvetítésű hun receptek disznó tartásáról tanúskodnak (itt még hiányzó láncszem a hun-magyar kapcsolódás), és az újvilági paprika helyébe chilit – amelyet valóban használtak a régi Indiában, Kínában és a Távol-Keleten[16] –, és Cayenne-i borsot tesznek[17], ami nyílt szószaporítás, hiszen az utóbbi őrölt chili. (Chiliről lévén szó, nem árt az elővigyázatosság ezekkel az elméletekkel.)

9 Dr Bartha Julia A „kolbász” szó eredetének magyarázatában a Zaicz-féle Etimológiai szótár ezúttal konzervatívnak bizonyul. Szláv átvételűnek mondja, míg szerinte a szláv szavak eredete tisztázatlan.[18] Másképp látja ezt Dr. Bartha Júlia turkológus, aki szerint török eredetű szóval van dolgunk.[19] Közelebbről: az ótörök qalbuz harapást, falatot jelent, a külbasti roston sült bordaszeletet.
A családnevek kialakulásában foglalkozások döntő szerepet játszottak. Egy latin oklevél egy bizonyos Péter keresztnevű „húsosról”, azaz mészárosról 1330-ban mint Petri carnificis dicti Wkurról emlékezik meg (a mészáros Péteré, akit Úkurnak – Ökörnek – hívnak), míg, hasonló összefüggésben, 1373-ban nagyvártatva megjelenik mai „kolbászunk” is: Petri carnificis dicti Kolbaz (a mészáros Péteré, akit Kolbaznak – Kolbásznak – hívnak”).[20] Már megemlékeztünk az 1405-ös Schlägli magyar szójegyzékről. A 2140 felsorolt szó közül az 1938-ik a colbaz. Elkerülendő a szövegkörnyezetből kiragadás vádját, bővebben idézzük[21]:

10 colbaz

Az itt szereplő salsucium ismeretlen a régi auktorok előtt, de középkori lengyel forrásokban szintén előbukkan mint disznókolbász (a farciminum pedig mint véres hurka).[22]

12 Clostridium botulinum A „minden állat cső, függelékekkel” tömör tanának megfelelően a kolbász különféle latin nevei érthetően számos faj tudományos nevéül szolgálnak. Am az állatvilág leghíresebb „kolbásza”, a Clostridium botulinum mégsem a különben valóban kolbász alakjáról kapta a nevét. Ami a nemzetségét illeti, az újlatin szó „orsócskát” jelent, a görög κλωστήρ, kloster („orsó”) szóból, melynek eredete a κλώθειν, klothein, azaz „fonni” szó.[23]

11 klotoid

Ez a név az alapja a kultúrmérnökök kedvelt klotoidjának. Autóutak átvezető szakaszát ilyen ívűre képezik, ha azt a célt tűzik ki, hogy az egyenletes pályasebességgel hajtó autó vezetőjének a kanyarodás bevételéhez egyenletes sebességgel kelljen tekernie a kormányt.[24]

valaszto

13 botox A Clostridium botulinum obligát anaerob baktérium (azaz rá az oxigén mérgezően hat). Rendkívül erős idegmérget termel, a megfelelően adagolva a kozmetikában alkalmazott bénító toxint, a botoxot. A nemzetség egy másik tagja, a Clostridium tetani okozza a merevgörcsöt vagy tetanuszt a tetanospazmin nevű toxinjával.[25] A latin tetanus szó az azonos („izomgörcs”) jelentésű görög τέτανος, tetanos szóból ered, melynek forrása a görög τεντώνω, teutono, „feszíteni”.[26] A XIX. századi „kolbászevő” Németország sok területén aratott a kolbászmérgezés.[27] 1895-ben, miután egy romlott sonka elfogyasztása harmincnégy műkedvelő muzsikusban váltotta ki a mérgezés tüneteit (hárman életüket is vesztették), 14 Ermengem Émile Pierre-Marie van Ermengem (1851 – 1932) izolálta elsőként a kórokozót.[28] A betegséget már 1878-tól Botulismusnak hívták német földön.[29]