Almira történetei

1 Oper_am_Gänsemarkt

a hamburgi Theater am Gänsemarkt

A XVII. századi librettista, Giulio Pancieri Almira címmel 1691-ben szövegkönyvet írt Fedeli (1655? – 1722) számára. Az operát a velencei Szent János és Pál Színházban mutattak be. A szövegkönyvet valamivel később Boniventi (1670? – 1727?), a Badeni Őrgrófság Kappellmeistere is felhasználta. Művét 1702-ben vagy (valószínűbben) 1703-ban mutatták be Braunschweigben. Ez volt a téma első megjelenése német földön. A német szövegkönyvet Friedrich Christian Feustking (1678 – 1739) írta. Mind a librettó, mind maga az opera az itáliai elődök erős hatását  mutatja.[1] Tisztségében utódja, Käfer (1672 – 1728) szintén megzenésítette a szövegkönyvet; az ő operáját Baden-Durlachban mutatták be 1717-ben.[2] A két Kappellmeister megzenésítése közti időszakkal fogunk foglalkozni. Ekkor született meg ugyanis Händel (1685 – 1759) változata.

Händel 1703 nyarán érkezett Hamburgba. A Theater am Gänsemarkt („Színház a lúdpiac mellett”) akkori igazgatója az elismert, termékeny zeneszerző, Keiser (1684 – 1739) volt. Belekezdett az Almira komponálásába, ám 1704 elején el kellett hagynia Hamburgot. John Mainwaring (1724 – 1807), Händel első életrajzírója szerint azért, mert konfliktusa támadt az opera irányítóival[3], mások szerint a hamburgi kormányzattal került összeütközésbe, de az is felmerül, hogy hitelezői elől menekült. Keiser valóban nagy lábon élt, és tény, hogy anyagi gondok miatt 1704 elején rövid időre be kellett zárni az operaházat[4]. A darabot 1704. július 30-án adták elő Weißenfelsben. A librettó nem említi a komponista nevét, de Renate Brockpähler (1927 – 1989), ismerve Keiser kapcsolatát a város uraival, biztosra veszi Keiser szerzőségét. Újabb átdolgozást követően, Keiser visszatérte után, 1706-ban Hamburgban is bemutatták. Annyi bizonyos, hogy 1708-ban is játszották. Sőt, amikor La fedeltà coronata címmel bemutatták egy operáját, szintén 1706-ban, annak előszavában megemlíti, hogy átvett áriákat a saját Almirájából.[5]
Mindamellett a Schubert (1797 – 1828)-műjegyzék megalkotója, Otto Erich Deutsch (1883 – 1967) tanulságos adalékokkal szolgál Händel művének keletkezési körülményeiről. Händel ismeretlen körülmények közt – itt a jóakaratú Mainwaring magabiztos közlését, hogy maga Keiser lett volna az átadó, nem kell holtbiztosra vennünk – megkapta Feustking szövegkönyvét, amely alapján elkészítette a maga verzióját Almira oder Der in Kronen erlangte Glücks-Wechsel (Almira, avagy Fordulat a szerencsében koronázás által, HWV1) címmel. Minthogy a tizenkilenc éves szerzőnek ez az első operája, életrajzilag fontos pillanat, mi magunk is megemlítettük már néhányszor. 1704 decemberében tervezték a színpadra állítását, ám ezt egy kínos incidens miatt el kellett halasztani. Händel játszotta a continuót barátja, Mattheson (1681 – 1764) Kleopatra című operájában december ötödikén.

Az előadás módjából heves vita robbant ki közöttük, olyannyira, hogy az operaház vezetői nem kockáztatták meg az Almira bemutatóját. Ám december 30-án az akadály váratlanul elhárult: a két szerző közös ebéd elfogyasztásával pecsételte meg békekötését. Mindenki fellélegzett, a darabot be is mutatták január 8-án. Akár Mainwaring közlését fogadjuk el, aki harminc egymás utáni napról beszél, amelyen előadták, akár a Mainwaring-önéletrajzot opponáló Matthesonét, amely eleve csak húsz szóba jöhető napot lát, a siker jelentősnek mondható. Talán épp a féltékenység munkált Keiserben, amikor a saját harmadik változatával előállt 1706-ban. A szövegkönyvet is átdolgoztatta Barthold Feinddel (1678 – 1721), az új cím Der durchlauchtigste Secretarius, oder Almira, Königin in Castilien (A kegyelmes titoknok, avagy Almira, Kasztília királynője). Azok a spekulációk, hogy Händel valójában Keiser strómanja lett volna, vagy hogy önkényesen használta volna fel Keiser zenéjét a maga Almirájában, összeomlanak: a darab végén, „epilógus” gyanánt előadták Keiser Genius von Europa (Európa szelleme) című rövid művét. Későbbi hamburgi előadásairól nem tudunk, de Telemann (1681 – 1767) átdolgozva újra előadta 1732. február 7-én.
Az operában, a kor szokásainak megfelelően számos olasz nyelvű ária szerepel, tizenöt az ötvenhatból, a bravúrosabbak.[6]

Mégsem az áriák közül kerül ki az opera legnagyobb utat bejárt dallama. Egy sarabande szomorú melódiájáé a dicsőség:

Már említettük a dallam feltűnését az 1711-ben Londonban bemutatott Rinaldóban (HWV7):

Ott, nomen est omen, Almirena három áriája közül az egyik.

Ezt megelőzően azonban Händel első oratóriumában, Az Idő és az Igazság diadalában (HWV46a) halljuk:

Händel utolsó oratóriuma, kerek fél évszázadra az elsőre, szintén Az Idő és az Igazság diadala (HWV71) címet viseli, de azt természetesen már nem Rómában, hanem Londonban komponálta. Ő, a nagy ön-átemelő, kénytelen volt kihagyni a „kasszasikert”, annak rendkívüli ismertsége miatt.
Essünk át gyorsan a rövidített történeten. Testőre, Consalvo segítségével Almira Kasztília királynője lesz. A homályos születésű Fernando, a titoknoka, szerelembe esik iránta, de titkon ő is szereti az idegent. Ám Consalvo, fia, Osman merész reményeket táplál: eddig Edilia hercegnőnek udvarolt, de most magasabbra tör. Almirát szemeli ki jövendőbelijéül. Edilia mellett Bellante hercegnő is szerelemmel viseltetik Osman iránt, mindhiába: nem tudja magára irányítani szerelme figyelmét. Mauritánia követe, Raymondo szintén aspirál a királynő kezére, de reménye veszvén érdeklődést tanúsít a vele mit sem törődő Edilia iránt. Consalvo viszont hiába csapja a szelet Bellantének. Amikor a szolga, Tabarco, átadja Almirának Fernando búcsúzó levelét, Consalvo észreveszi a hozzá mellékelt rubint és rádöbben: Fernando nem más, mint az ő rég elveszettnek hitt fia. Ilyen születés ismeretében Almirena már nem mond nemet titkolt szerelmesének, Bellante Osman, Edilia Raymondo oldalán ér révbe. Minden együtt áll egy bizakodó finaléhez.

2 Silke Leopold

Silke Leopold

Bizonyos dolgokat jobb nem tudnunk[7], mondja Jennifer L. Armentrout. Bármilyen különös, ennyit mégis érdemes elolvasnunk a szövevényes történetből, mert csak így tudjuk értékelni Silke Leopold megfejtését. Händel. Die Opern (Händel. Az operák) című monográfiájában levezeti, melyik történelmi személyiséget kell észrevegyük Almira alakja mögött. Következtetését ismerteti a német nyelvű Wikipédia[8], továbbá egy obskúrus honlap, mely forrásmegjelölés nélkül ugyanerről számol be, és láthatólag a német szócikk Google Fordítóval készült angol nyelvű változata.[9]

3 Denia

Dénia

Ezek szerint Almira Elvirával (1100? – 1135) lenne azonos, Szicília első királynőjével, VI. (Bátor) Alfonz (1040? – 1109) kasztíliai és leóni király és Déniai Izabella (1071 – 1093) leányával. Anyja a csatában elesett Abu Nasir al-Fatah al-Mamun córdobai emír (1072 – 1090) lánya volt. Muzulmán neveltetésben részesült, eredetileg Zaidának hívták. VI. (Bátor) Alfonz emlékezete a művészetekben elsősorban az által maradt fenn, hogy szembeszegült Rodrigo Díaz de Vivarral (1048? – 1099), El Ciddel (A Hőssel).

4 Monumento_al_Cid_(Burgos)

El Cid lovasszobra Burgosban

El Cid kasztíliai zászlóvivő, miután VI. (Bátor) Alfonz leóni király Kasztíliára is kiterjesztette uralmát, méltóságát elvesztette ugyan, de az udvarnál maradhatott. A néplélek és nyomában az irodalom úgy állítja be, a kasztíliai elnyomottak szószólójává vált, de erre nincs adat. Nyelve csípős volt, és feltehető, hogy verbális áldozatainak udvari intrikái miatt távolította el őt a környezetéből a király. El Cid keresztényi segítséget nyújtott Zaragoza muszlim urainak az őket támadó keresztények ellen, ám amikor a királyt érte muzulmán ostrom, visszahívta El Cidet, majd újból száműzte. El Cid Zaragozába vonult. Nem csoda, hogy nagy a tisztelete mind a keresztény, mind a mohamedán emlékezetben.[10] A királyi család tagja volt Burgundiai Rajmund (1070? – 1107), az opera Raymondója, aki feleségül veszi a király utódját, fiatalabb leányát, Urraca császárnőt (1079 – 1126) – aki címét azon az alapon vindikálja magának, hogy az akkor több országból álló egész Hispániára igényt formál. Ilyenképpen Urraca lenne Edilia, Elvira férje, II. Roger (1095 – 1154) szicíliai király Fernando, az atyja, I. Roger (1031 – 1101) pedig Consalvo.


[1] Almira-változatok

[2] további feldolgozások

[3] http://imslp.org/wiki/Special:ImagefromIndex/108745

[4] Keiser élete

[5] Keiser Almirái

[6] Almira: áriák

[7] Jennifer L. Armentrout észrevétele

[8] https://de.wikipedia.org/wiki/Almira,_K%C3%B6nigin_von_Castilien

[9] http://memim.com/almira.html

[10] El Cid

Reklámok

2 responses to “Almira történetei

  1. Visszajelzés: Habermann csalogányai | SUNYIVERZUM

  2. Visszajelzés: Kis tartalomjegyzék | SUNYIVERZUM

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s