Z

1 ZAhhoz, hogy egy társadalmat kitevő embersokaságot egy pillanatban generációkra oszthassunk, az kell, hogy évszámokat kijelölve az így kialakult időszakokban születettek szokásai, összetétele, nézetei között statisztikailag kimutatható érvényes különbséget legyünk képesek felmutatni, amelyek az időpontok megváltoztatásával eltűnnek vagy elhalványulnak. Ekkor egy-egy ilyen időszak szülötteit jogunkban áll generációnak nevezni. Az elnevezés abból az időből származik, amikor ezek az időszakok körülbelül egy emberöltőt, harminc évet tettek ki, és így, nagyjából, úgy lehetett tekinteni, hogy az eggyel korábbi generáció az adott generáció tagjainak szüleiből tevődik össze. (Ma már erről a szempontról letettek.) Efféle statisztikailag kimutatható különbségek nem „maguktól” keletkeznek, valamilyen „generációformáló erő” kell ehhez, például háborút követő születésszám-megugrás (”baby boom”), vagy olyan technikai újítás, amely életmódot képes formálni. Az már a „tudományos-fantasztikus” irodalom tárgykörébe kívánkozik, hogy efféle „generációk” létezésének sugallatával tudatosan divatokat, ezen keresztül piacot formáljunk, gazdasági fellendülést és jólétet a szemfüles tudatformálóknak. Mindenesetre bizonyára nem véletlen, hogy generációs különbségek kimutatása, általában a generációkutatás leginkább az Egyesült Államok tudósai számára fontos (a saját társadalmukban), más országokban a probléma attól függően érdekes, mennyire kapcsolódik az adott ország gazdasága a globális piachoz. Elsőre meglepő módon az amerikai generációk vizsgálatakor az egyik legdöntőbb szempont az, milyen a bőr szerinti összetételük, illetve, ezzel összefüggésben az, kimutatható-e különbség az egyes generációk véleménye között erről az összetételről. A bőrszín fogalmát a fogyasztási szokások különbségének megfelelően kissé át kell értelmezni: így vannak „kaukázusiak” és „hispánok”, jóllehet egy észak-mexikói hispán és egy dél-dakotai születésű kaukázusi megjelenése közti különbséget ma már legfeljebb az életmódjuk és társadalmi helyzetük különbsége okozza. (Ezzel nem tagadom a különbséget, csak annak látványbeli jelentőségét.) De nézzük, milyen generációkról beszélhetünk az utóbbi időkben egyáltalán, ennek a körülírásnak a szellemében.

Egyik forrásunk[1] a következő felosztásra esküszik:

1924-1945 között születettek: csendes generáció vagy veteránok vagy építők (”Silent Generation”)

1946-1964 között születettek: baby boom-generáció (”Baby Boomer Generation”)

1965-1976 között születettek: X-generáció (”Generation X”)

1977-1996 között születettek: ezredfordulós generáció vagy Y-generáció (”Millennial Generation” vagy ”Generation Y”)

1997-2009 között születettek: plurális generáció vagy Z-generáció (”Pluralist Generation” vagy ”Generation Z”)

2010-től kezdődően születettek: α-generáció (”Generation α”).

2 pinkcar57

amerikai álom, 1957

A „csendesek” nevét az adhatta, hogy manapság már ritkán kérdezik őket, sőt, ma már kétségtelenül veteránok, ahogy nyolcvan év múlva az alfák is azok lesznek. Bármelyik megnevezésüket is nézzük, van bennük valami álmosító szellemtelenség. Ha már álom: az „amerikai álom” (melynek virágzása a számunkra kisebb örömökkel kecsegtető ötvenes évekre esett) elsősorban a veteránok életének valósága volt. Az álomba vetett hit statisztikailag kimutatható hanyatlásnak is indult a következő generációk alatt. A baby boom-generáció az egyetlen, mely „természetes”, azaz népmozgalmi indíttatású. Az X-generáció élte át azt a „tudományos-technikai forradalmat”, amelyet a népi demokráciák zöme már nem tudott kibekkelni. Az Y-generáció látszólag szervetlen fogalomképzés, olyan, mintha egyszerűen egy (igaz, kerek) évszámhoz kötnék, de valamivel többről van szó: az emlegetett „forradalmi vívmányok” hétköznapi elterjedésének időszakában ők a gazdasági élet irányítói, fogyasztóként is. A Z-generáció az, amelyik a digitális világot megelőző korszakra idegenkedve, furcsálkodva néz.

3 Marc PrenskyEgy épp-hogy nem veterán, az 1946-ban született Marc Prensky az X-eket digitális bevándorlóknak, a Z-ket digitális bennszülötteknek nevezi, és ha ez a frappáns szembeállítás örvendetesen gyors utat talál magának ”human relations” tankönyvekbe, az okvetlenül előidézné az X-ek kiszorítását a munkaerőpiacról a Z-k javára. Csakhogy… Itt támad az a nehézség, mely a hagyományos, megfélemlítésen, szereteti kötelezettségen nyugvó munkáltatói ideológiát kikezdheti. A Z-generáció preferenciái vagy habitusai között, amint azt értő megfigyelők észreveszik, nem szerepel a korábbi generációk mindegyikének „rávehetősége” az egész életükre kiterjedő alávetettségre. Nem kötődnek egyetlen munkaadóhoz adott pillanatban, sőt a munkahelyhez sem (jól elvannak saját otthonukban különféle digitális hozzáféréseikkel)[2], pedig a munkahely, a légkör jószerével nélkülözhetetlen az alávetettség érzetének huzamos fenntartásához. Mindez társul a generáció határozott örömével, hogy a „kaukázusiak” először az ő életükben fogják elveszíteni Amerikában az abszolút többségüket (az ő körükben máris elvesztették), és talán még azt is megérik, hogy egy efféle örömérzet mint atavizmus teljesen fel is szívódik egy mindenki által természetesként elfogadott közönyös szemléletben a társadalom bőrszín szerinti összetételéről.


[1] Z-generáció

[2] Jön a Z-generáció

Reklámok

12 responses to “Z

  1. irodalomtanar

    Egy barátommal folytatott beszélgetésből idézek, az ő szavait:

    „A 80-90-es években felvázolt cyberpunk-romantika felé halad a világ, teljes heterogenizációval (ahogy Hortobágyi fogalmazott az Alien paradigmában, kasztrendszerileg lekorlátozott anyagcserefolyamatokra és fogyasztás „specializásilag” is külön rétegek), mindenhol, ahol egy patkányevő kínaizsidó kislány tabletezik a svéd-néger milliomos IT-tech cég felhőkarcolója alatt… Túl sok az ember, az életterek nem optimalizálódtak, a törzsi életforma pedig az alapvetően törzsi életformát folytatóknak már nem elfogadható/megfelelő a más életformát folytatók peer-pressurejétől.”

    Az információs társadalomnak nevezett korunk fenti, generációsnak tekintett spekulatív bélyegei semmiféle társadalmi jellegű következtetésre nem alkalmasak, ezek inkább – legfeljebb – a technikai fejlődés korszakaira vonatkoztathatók. A média- és piackutatások régóta előrébb járnak és hatnak, mint a bélyeggyűjtő szociológusok a leegyszerűsített és pusztán leíró jellegű értelmezéseikkel (többek között azért, mert megfeledkeznek egy lényeges aspektusról: az attitűdről). Ahogyan nyomtatott g betűt nem tud leírni az emberek többsége még ma sem, pontosan ugyanúgy képtelen/és lesz képtelen élni a web2, web3… lehetőségeivel.

    Az oktatás pedig – azt hiszem – örökre lemaradt arról, hogy kezébe vegye a digitális állampolgárok kompetenciáinak kiművelését. (Hozzáteszem: akadnak tanítványaim, akik VALAMIHEZ jobban értenek, mint én, de egyetlen tanítványomat sem éreztem még nálam nagyobb biztonságban a virtuális világban.)
    Részletesebben (de még csak vázlatosan) erről:

    https://prezi.com/hglulihz81nb/digitalis-allampolgarsag/

    Kedvelik 2 ember

  2. Ugye a fejlécbeli szimbólum Zorroé? 🙂

    Igencsak elnagyolt ez a felosztás. Például, én átlagos baby boomer vagyok, de egyben erősen digitális bevándorló, azaz Prensky szerint X, mivel a teljes számítógépes rendszerem faltól falig magam kompilálta Linux. Ez már szinte Generation Beta. Nem érzem magam kivételnek, jónéhány hasonszőrű ismerősöm van. Az ezt a felosztást készítő társadalomtudósoknak nem lehet elmélyült ismerete a digitalizmus mibenlétéről.

    Kedvelik 2 ember

  3. Nagyon érdekes, ahogy egybecseng az álláspontotok.
    Hajlok rá magam is. Megengedve, hogy statisztikai értelemben mégiscsak lehessen használni. Feltéve (!), hogy a statisztikai vizsgálatok, korrekten, alternatív hipotézissel, ezt alátámasztják.
    Természetesen én csak épp a felszínig jutottam, az egész hangütés “frivol”.
    A nyomtatott g-t külön köszönöm.

    Kedvelik 1 személy

  4. (Igen, persze, Zorróé, ezzel akartam utalni az X-ek rettegésére a Z-ktől.)

    Kedvelik 1 személy

  5. Egy másik barátom és kollegám azon dolgozna, ha a körülmények engednék, hogy az ember visszataláljon a géphez mint kezes állathoz. (Amikor egy tanítvány megkérdezi, hogy ezen a gépen van-e Facebook.)

    Kedvelik 2 ember

  6. Nem úgy “uralkodik” a gép az emberen, ahogy primitív disztópiák elképzelték, hanem úgy, mint az ópium.

    Kedvelik 1 személy

  7. irodalomtanar

    A technofóbia és a technofília végletei között sem értelmezhetőek a generációs elméletek, tapasztalom. Az információs forradalmak egyike sem vezetett közboldogsághoz, de ma már nehéz lenne ördögi indíttatásúnak nevezni a könyvnyomtatás feltalálását. Könyvet is lehet olvasni, zenét is lehet hallgatni ópiumként.
    Tekintsük a „gépeket“ a gondolkodás és a szív meghosszabbításainak, és képzeljük el egy pillanatra, hogy útitársaink a metróban Bachot hallgatnak a mobiljukon, Thomas Mannt olvasnak, matematikai problémákat oldanak meg, szép versekret írnak, társadalmi összefogásra buzdítanak jó cél érdekében, társaikat segítik a tanulásban az iPadjükön… – akkor is fanyalognánk?
    Én sem véletlenül szólok hozzá éppen ennek az (értékteremtő és –megosztó) blognak egy bejegyzéséhez Coelho-idézetek megosztása helyett.
    Inkább azon lennék, hogy („Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!“ ☺ ) tegyem, amit tehetek.

    Bővebben erről ☺ :

    Kedvelik 1 személy

  8. Nagyon köszönöm a találó gondolatokat.
    Egy-egy ilyen szerkentyű részben azt erősíti fel, ami már amúgy is bennünk van (sajnos), részint alkalmas arra, hogy mások értékválasztását ránk erőltesse. Ahogy futólag a társadalomra pillantok, nem hiszem, hogy az javítja meg, ha minden szellemi tendenciáját a triplájára erősítjük.

    Kedvelik 1 személy

  9. irodalomtanar

    Attól, hogy a pletykás megmondóasszony Mari néni is a célközönségével együtt a falusi kispadról félfenékkel átköltözött a Facebookra, az arányok nem változtak. Ha az oktatás lépést tartana akár csak Mari nénivel, nagyobb lenne az esély arra, hogy több, nagyobb és mélyebb legyen a digitális sztrádán az értékteremtők lábnyoma.

    Kedvelik 2 ember

  10. Ez igaz…
    De nem jöhet el az eszközhasználatnak egy veszedelmes foka?

    Kedvelik 1 személy

  11. irodalomtanar

    A felelőtlen eszközhasználat ezerféle veszéllyel leselkedik az egyes emberre, nemzetre, hazára, emberiségre, csak úgy, mint az – több ezer éve –, hogy mit eszünk, mit iszunk, milyen levegőt szívunk, mivel fűtünk, milyen természeti és tárgyi környezetben élünk, kinek a kezébe adunk pénzt, paripát, fegyvert. A szövőlány tablettel a kezében is cukros ételekről álmodik, akinek cincog a krajcár a zsebében, az a családi asztalon álló borosüveg mellől is csinálhat ricsajt, a technológiát és információt birtokló kevesek – mint korábban az emberek, földek, gyárak és bankok urai – megtalálják a módját, hogy pénztárcájukba zárják az új egeket, és a számlával együtt ráküldjék digitális pizzafutáraikat az otthon maradókra.
    Az erőszaktevés és ostobaság annak kontrolljával együtt nyer új tereket. Hogy lesz-e végső diadal, azt éppen annyira nem tudom, mint azt, hogy lett-e végső veszély az atomkutatás és a biokémia fejlődésével.

    De nem hozott-e, nem hoz-e áldást az eszközhasználat?
    (Én mindenesetre a világvége eljöveteléig inkább örülök annak, hogy sunyiverzumot olvashatok.)

    Kedvelik 1 személy

  12. “Én mindenesetre a világvége eljöveteléig inkább örülök annak, hogy sunyiverzumot olvashatok.” Én is, instállom.

    Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s