Post nubila phoebus

1 Baux_Post_Tenebras_Lux

reneszánsz villa ablakfelirata Les Baux-de-Provence-ban

A latin szállóige jelentése: felhők után napsütés (Phoebus, azaz Apollon napisten nevének felhasználásával). Forrásának némelyek Langlandot (1330? – 1386), az angol költőt tartják[1], mindenesetre Alain de Lille (1125? – 1202) skolasztikus filozófus a Liber parabolarumban  (Példabeszédek könyve) kicsit didaktikusabban már így ír:

Gratior est solito post maxima nubila Phoebus, post inimicitias clarior est amor.

Kegyesebben süt le ránk Phoebus a sűrű felhők múltán, fényesebb a szerelem ellenségeskedés után.[2] 

A gondolat olyan világos és egyszerű, hogy alapos nyomozás a szerzője után értelmetlen. Olyan régi keletű, hogy már Jób könyvében is találkozunk egy változatával.

Noctem verterunt in diem et rursum post tenebras spero lucem.
Vulgata, Jób17:12[3]

A napnak kitér az éj – így szokták mondani –, közel a fény, amely elűzi a sötétséget.
Ökumenikus Biblia[4]

(A magyar ökumenikus megfogalmazás nélkülözi a reménységet, „a sötétség után fényben reménykedem” finomságát.) A Károli Biblia elhagyja a 17. fejezet első versét (Összetörött immár énbennem a lélek, és miattam gyűlnek egybe a sírásók), így ott ez 11. versként mutatkozik:

Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz. [5]

Itt, mondhatni, már teljes a reményvesztettség.

2 Job Gonzalo Carrasco 1881

Gonzalo Carrasco Espinosa (1859 – 1936): Jób a trágyadombon (1881)

A Post tenebras lux, Fény a sötétség után a reformáció jelmondatává vált.[6]Széchenyi (1791 – 1860) fordítása a címben idézett szállóigére, mely sok tudományos közintézmény, így a Magyar Tudományos Akadémia jelmondata is, mindenesetre konzseniális: Borúra derű.
De ez csak bevezető, annak is csak az első fele, Beethoven (1770 – 1827) „borúra derű” megoldásainak szemezgetéséhez.
A ködből előbújó napsütés mint zenei szerkesztési ötlet már 1750 körül felbukkan a mannheimi szimfóniaszerzők műveiben.[7]

Ahogy a szimfónia közvetlen elődje a sinfonia, vagyis színpadi vagy oratorikus művek bevezetője, a lassú tétel elődjeként feltételezhető ezen belül a francia nyitány névre hallgató előjátékforma, mely lassú (de feszes) bevezetővel indul. Franciaországban viszonylag ritkán használták, de Bach (1685 – 1750) sinfoniáiban és nyitókórusaiban előfordul, Händelnél (1685 – 1759) pedig teljesen általános.
Haydn (1732 – 1809) számtalanszor és mesterien alkalmazza szimfóniái nyitótételében, illetve az 1801-re befejezett Évszakok bevezetésében („Átmenet a télből a tavaszba”).

Mozart (1756 – 1791) az érett szimfóniái közül az 1783-as Linzi (K425), az 1786-os Prágai (K504) és az 188-as Esz-dúr szimfóniában (K543) ír lassú bevezetőt, Haydn hatására.

Beethoven, mint már láttuk, az Első (1800, op.21), a Második (1802, op.36), a Negyedik (1806, op.60) és a Hetedik (1812, op.92) szimfóniáiban alkalmazza a lassú bevezetőt.

A vihar lecsendesedése a Hatodik szimfóniában (1808, op.68) a napsütés legfinomabb exuberanciája:

Két fő „napsütés-típussal” találkozunk Beethovennél. Az egyik a szelíd, szívet melengető örvendezés az új napnak, a másik a kirobbanó felragyogás. Az Andrej Kirillovics Razumovszkij (1752 – 1836) grófnak ajánlott három vonósnégyesből a C-dúr (1806, op.59 Nr.3) első tétele ez utóbbira példa.

A fény szétáradásának lenyűgöző megjelenítéseit találjuk zongoraszonátái között leginkább a következő háromban.
Az 1804-ben barátjának, Ferdinand Ernst Gabriel von Waldstein (1762 – 1823) grófnak ajánlott szonáta (op.53) záró tételének csodás kibontakozása a kaotikus homályból a még fiatal zseni csúcsteljesítménye (még ha Beethoven is ez a zseni):

A másik nagy támogató és barát, Habsburg-Lotaringiai János József René Rudolf (1788 – 1831) főherceg 1809-ben a napóleoni fenyegetettség idején távozni kényszerült Bécsből. Nem egyszerűen egy barát távollétének keserűsége, hanem a „régi, szép idő” szétfoszlásának keserű melankóliája is kicsendül a neki ajánlott, 1810-re, a visszatérése után befejezett Les Adieux-szonáta (op.81a) első két tételéből. A visszatérés azonban maga a napsütés:

Ugyancsak Rudolf főhercegnek ajánlotta Beethoven az 1817-18-ban komponált monumentális Hammerklavier-szonátát (op.106), mely nevét a kalapácsos hangképzésű korai zongoráról kapta (”für das Hammerklavier” –állt a címlapon, mint az op. 101-es A-dúr szonátáén is – a melléknév ilyenképpen meglehetősen semmitmondó). A kifelé forduló, lendületes első két tétel után a meditáció mélységei nyílnak meg a harmadik és negyedik tételben, de teljesen különböző módon. A harmadik tétel „egzisztencialista” magány-hangja után a zárótétel olymposi derűje ugyanúgy az éjjeli sötétet megtörő hajnali fénysugárként köszönt ránk, mint az előző alkotói korszak idézett mesterműveinek megoldásai.

Beethoven életművében a napsugár-technikát természetesen még számos helyen alkalmazza, például csellószonátáiban, nyitányaiban, a puszta felsorolás is értelmetlen vállalkozás. Semmiképpen nem mehetünk el azonban szó nélkül egy igazán különös példa mellett. Ám ehhez újabb rövid bevezetőre lesz szükség.

3 perinet_schwestern

4 Muller

Wenzel Müller (1767 – 1835)

Philipp Hafner (1735 – 1764) tréfás-népies színművét, A prágai nővéreket Joachim Perinet (1763 – 1816) dolgozta át szövegkönyvvé a kor népszerű és termékeny komponistája, Wenzel Müller számára. A két felvonásos daljátékot a bécsi Lipótvárosban 1794. március 11-én mutattál be.[8] Az I. felvonás hatodik jelenete az egyik rivális szerelmes, Crispin dalával indul, melynek szövege így kezdődik: Ich bin der Schneider Wetz und Wetz („Én vagyok Wetz & Wetz szabó”).[9] A szöveg sikamlós, mert a bemutatkozást nemcsak mint cégmegnevezést lehetett érteni. A wetzen szó ugyanis „fen”, „élesít”, „étvágyat gerjeszt” jelentésein keresztül könnyen eljátszható szexuális töltetet hordozott. Így nem csoda, hogy végül a formulát a semleges, bár oda alig illő „kakadu” szóra cserélték. Nem mondható véletlennek, hogy éppen ez a szó jutott a gondos dramaturgok eszébe. Müller ugyanis, mialatt Emanuel Schikaneder (1751 – 1812) a Varázsfuvola szövegkönyvén dolgozott Mozart számára, színre vitte a maga (azóta elfeledett) Varázsfuvola-változatát, és a dalocska, talán ennek emlékeképpen, a megszólalásig hasonlít Papageno, a madarász dalához.[10]

Beethoven 1803-ban egy levelében, melyet öccséhez, Karlhoz (1774 – 1815) írt, beszámol egy művéről, melyet zongorástrióra írt, Crispin előbb említett dalára alapozva. (Bár Beethoven gyakran hangoztatta, hogy nem hagyja magát befolyásolni kortárs szerzőktől, figyelme, „ébersége” maximális volt, számos variációsorozatot is komponált népszerű kortárs témákra.) 1816-ban, majd kései, 1824-es kiadása előtt Beethoven ugyan hangoztatta, hogy ifjúkori műről van szó, az érett kori stíluselemek mint beledolgozások világosan felismerhetők. A „Kakadu-változatok” op.121a-ként jelent meg, a némileg meglepő Adagio, változatok és rondó megjelöléssel. A hosszabb utolsó változat semmi esetre sem tekinthető rondónak. A kéziraton Beethoven így írta még: Variazionen für Piano/Violin u Violonschell.[11] Számunkra ezúttal Beethoven szándéka a fontos: áthatolhatatlan sötétséget teremt, és ebből bontakozik ki a bájos, de jelentéktelen dalocska, nyomában briliáns hangszeres megoldású változatokkal. Ez a napsugárzenék csattanós önparódiája.

Dohnányi (1877 – 1960) Variációk egy gyermekdalra (1914, op.25) című darabja ugyanezt a trükköt alkalmazza. Másodszor már nem annyira váratlan…


[1] http://mek.oszk.hu/00000/00060/html/083/pc008386.html

[2] Alain de Lille

[3] http://www.biblestudytools.com/vul/job/17.html

[4] http://szentiras.hu/SZIT/Jób17

[5] http://biblia.hit.hu/bible/21/JOB/17

[6] Post tenebras lux

[7] A szimfónia fejlődése Beethoven I. szimfóniájáig

[8] Die Schwestern von Prag

[9] http://lithes.uni-graz.at/maezene-pdfs/translit_perinet_schwestern.pdf

[10] http://www.geocities.ws/arcturusmusic/beethoven.htm

[11] Kakadu-változatok

Advertisements

4 responses to “Post nubila phoebus

  1. “Csak az én telem nem ily mulandó. “

    Kedvelik 1 személy

  2. Ne gondolj a gonddal… Hol van még a tél.

    Kedvelik 1 személy

  3. Húúúh! Ez elé a blog bejegyzés elé illene odaírni, hogy rászánandó legalább 2 szabad esti óra, mikor az olvasó-hallgatót semmi sem zavarja, senki sem akasztja meg elmélyült élvezetében. Megéri a 2 órát, többet is. Vivacissimamente! — ahogy a Mester előjegyzése szól!

    Kedvelés

  4. 🙂 Köszönöm, megtisztelő!
    Haydnnal csetlettem-botlottam, tűnődtem, melyik napsütést tegyem be a két nagy közül, aztán először véletlenül egy harmadik részletet tettem be – szerencsére egy tudós villámgyorsan figyelmeztetett.

    Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s