A vadkantól a kotuliliomig

1 gyongytyuk

Kalydonban azzal kezdődtek a bajok, hogy a király, Oineus nem adta meg a kellő tiszteletet Artemisnek, a vadászat istennőjének: nem füstölt tömjént az oltárán. Az istenek a teljes istentagadást is elnézik, de ha személyre szólónak vélik a sértést, azt nem szenvedhetik.

2 vaso-francois-caccia-al-cinghiale-calidonio

François-váza Kr.e. 570 körül. Meleagros kegyelemdöfése

Artemis hatalmas vadkant küldött Kalydon földjeire – csak jellemzésül, Ovidiust (Kr.e. 43 – Kr.u. 17?) idézve: nála a bikák se nagyobbak, szemei vérben és tűzben forognak, sörtéi mint gerelyek, marján rekedt zajjal hömpölyög le a tajték, fogai akkorák, mint az elefántagyar, lombok kapnak lángra mennyköves leheletétől. A dramaturgia évezredes szabályai szerint mindez azt jelenti, embert próbáló küzdelemben, de legyőzik. Így is lett: Meleagros, a királyfi a vadászatra meghívta az argonautákat, akik – bölcsen – kilenc napos lakomával nyitották a munkát (sokan közülük utoljára lakmároztak). A vadkan addig is Kalydon földjét rontotta. Végül egy völgykatlanban sikerült felzavarniuk, és a szépséges Atalante nyilától sebzetten az alig palástolt szerelmében megmámorosodott királyfi teríti le (a vadkant).

Rubens

Rubens (1577 – 1640): Kalydoni vadkanvadászat

A préda javát átengedi a szűznek, amire háborúság tör ki közte és egy vagy két nagybátyja között; véletlenül vagy sem (ez is változattól függ) megöli őt vagy őket. Amint ezt anyja, Althaia hírül veszi, bosszút esküszik, és vívódások után elvágja Meleagros élete fonalát.[1] Ovidius változata a szebb: a királyfi születésekor megjelennek a moirák, és egy fahasábot vetnek a tűzre. A királyfi addig él, amíg a hasáb el nem ég. Anyja azonnal kikapja a tűzből, vízzel locsolja, és úgy vigyáz rá mint második gyermekére. Ám most előveszi és tűzbe veti. Meleagrost belső tűz emészti el, és lelke úgy száll el testéből, ahogy az utolsó pára a hasábról.

Porban a nagy Calydon: csupa könny közt ifja-öregje,
nép s vezetők nyögnek; megtépik a nők is a fürtjük,
s Euenos peremén emlőiket ütve zokognak.
Ősz fürtjét földön fetrengve az apja s elaggott
arcát is mocskolja; miért élt eddig, üvölti.
Mert az ölő anya, jól tudván, hogy a tette iszony volt,
megbüntette a bűnt: a hasát vasa felhasitotta.
Nem tudnám, ha az istenség száz nyelvet is adna
énnekem, és az egész Helicont s vele nagyszerű elmét,
bús nővéreinek megzengeni szörnyü keservét.
Kékreverik mellük, bájukkal mitse törődnek,
míg még megvan a test, melegítik a karjukon egyre,
csókkal a holttetemet, hintik csupa csókkal az ágyát.
S hogy hamu lett, a kimert hamvat mellükre szorítják,
sírhalmára borulva hevernek, a dombon a sziklát,
min neve áll, ölelik, s a betűkbe a könnyüket öntik.
Majd Latonia Parthaon házának elégli
balsorsát, s őket (csak Gorgét és a menyét nagy
Alcmenének nem) tollat testükre teremtve
könnyűvé teszi, karjaikat terjeszti ki szárnnyá,
csont-csőrré ajakuk, s magukat teszi légi madárrá.

Ovidius: Átváltozások (A calydoni vadkan. Meleagros)

Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása

A zokogó madarak könny-árja jóval később ősforrássá vált az élők világában.


Ókori szerzők sokasága foglalkozik a meleagris nevű madárral. Aristoteles (Kr.e. 384 – 322) Állattanában (Kr.e. 350) a meleagris pettyes tojásairól értesülünk (VI.2.).[2] Id. Plinius (23 – 79) A természet históriájában (XXXVII.2.) – méltán – gyerekeknek szóló meseként írja le azt a Sofoklesnek (Kr.e. 497? – 405?) tulajdonított tanítást, hogy az Indián túli területeken élő meleagris madár könnye megszilárdulva a borostyánkő. Egyáltalán: miért kell olyan messzire repülni Meleagros siratásáért?[3]

Mások a borostyánkövet könnyező madarakban a Faetont gyászoló heliadeseket látják (szomorú történetükről már beszámoltunk), míg Martialis (38? – 104?) a borostyánkőbe zárt méh nektárjának tulajdonítja magát a borostyánkövet.[4]

Ugyanakkor id. Plinius említi a knidosi Ktesiast(sz. Kr.e. 416?), aki arról számol be, hogy a meleagrist Afrikából hozták át görög földre. Ezt később, a Kr.e. 400 körül élt rhodosi Kallixeinosra hivatkozva a Kr.u. II. század táján alkotó egyiptomi görög Athenaios Naukratios is megerősíti.[5] Szerinte Görögországban Etoliából terjedt el a gyöngytúk[6], ami annál is érdekesebb, hogy Kalydont a mai Etoliával azonosítják. Számos római költő és történetíró egyszerűen mint afrikai madarat emlegeti. A madár pedig nem más, mint a gyöngytyúk, melynek pettyeit vélték már az ókorban is a Meleagrosért ejtett könnycseppeknek.[7] Az afrikai eredetet megerősíti, hogy amikor a Kr.e. II. évezredben Egyiptomban vallási okokból megtiltották a tyúktenyésztést, az egyiptomiak feltehetőleg a gyöngytyúk tenyésztésére váltottak.[8]

Afrae volucres placent palato…

Petronius Arbiter (27? – 66): Satyricon, XCIII[9]

 Csiklandozza az ínyt az Afrikából szerzett gyöngytyúk…

Horváth István Károly (1931 – 1966) fordítása[10]

Hogy valóban Petronius Arbiter írta volna a Satyricont, már kétségbe vonták, mindenesetre a feltételezett középkori hamisító kivételesen művelt lehetett, ha az „afrikai madarat” ilyen ravaszul a műbe csempészte.


Így aztán nem meglepő, hogy 1758-ban Linné (1707 – 1778) a gyöngytyúknak a Numida meleagris tudományos nevet javasolta.[11] A nemzetségnév az afrikai, „numida” eredetre utal. A gyöngytyúkfajok közül a gyászban kiemelkedik a keselyűfejű gyöngytyúk, melynek könnyei hosszú csíkokban zubognak alá a nyakáról.

4 Acryllium_vulturinum

Később a nyak környéki, majd a test bármely táján feltűnő pöttyözést jelölték a meleagris fajnévvel. A meleagris fajoknak így már se szeri, se száma, néhányat lássunk mutatóba a Meleagrost gyászoló seregből. A növényvilágban is szerepelteti magát.

5 Kockas-kotuliliom-Mocsari-kockasliliom

mocsári kockásliliom vagy kotuliliom (Fritillaria meleagris) – egy virágsáska-faj (Creobroter meleagris)

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

gyöngyös gömbhal (Arothron meleagris) – ágyúgolyó-medúza (Stomolophus meleagris)


[1] Istenek és hősök a görög-római mondavilágban, A-Z

[2] Állattan VI.

[3] http://hootingyard.org/archives/4974

[4] borostyánkő

[5] Athenaios Naukratios

[6] Etolia

[7] könnycseppek Meleagrosért

[8] http://www.hancuro-zoo.eoldal.hu/cikkek/madarak/baromfiudvar.html

[9] http://www.thelatinlibrary.com/petronius1.html

[10] http://mek.oszk.hu/04600/04629/04629.htm

[11] taxonómia

Advertisements

4 responses to “A vadkantól a kotuliliomig

  1. Szép szomorúság.

    Kedvelés

  2. Visszajelzés: A kalydoni vadkan anyja | SUNYIVERZUM

  3. Visszajelzés: Kis tartalomjegyzék | SUNYIVERZUM

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s