Gorillák, bundájuk, csontjaik

A Mennyei Juno carthagói templomában már „jártunk”: Aeneas és társa, Achates ennek reliefjén szembesült megrendülve saját megélt és megharcolt sorsuk történelemmé válásával. A templomban két nőstény gorilla bundáját függesztették ki id. Plinius (23 – 79) szerint (A természet históriája, VI. 36. 200), és ezek ott is függtek Kr.e. 146-ig, amikor is a rómaiak lerombolták Carthagót.[1] Ám hogy ezek valóban gorillák prémjei voltak, alaposabb kivizsgálásra szorul.

Afrika körülhajózására már II. Neko († Kr.e. 595?) fáraó is indított expedíciót[2]. Herodotos (Kr.e. 484 – 425) úgy tartja, a föníciaiak Kr.e. 595-600 körül körbehajózták a kontinenst, de ezt Klaudios Ptolemaios (Kr. u. 98 – 168) ellenérvei óta elvitatják.[3] Feltehetőleg kivonatos formában, görögre fordítva fennmaradt azonban a Kr.e. V. században élt Hanno pun tengernagy Kr.e. 470 körüli nyugat-afrikai part menti expedíciójának leírása. A pun nyelvű szöveget a carthagói Baál-Hamon templomban helyezték el.[4] (Baál-Hamon volt a punok főistene; hitvesét, Tanitot azonosították Junóval.) Részben Hanno pun származásának is betudhatóan a fennmaradt Periplust (Körutazás) már az ókorban is általánosan lekicsinyelték. Id. Plinius A természet históriájában (V.8.) már mesék forrásaként emlegeti.[5] Athenaios Naukratios (Kr.u. II.sz.?) a Deipnosofistaiban (Asztali filozófusok) nonszensznek minősíti Hanno leírását. Ezt a tinta- és vitriolfolyókról szóló beszámolók alapján akár meg is érthetnénk, de a kor nyelvezete alapján ezek megfelelhettek lávafolyamoknak. Annál is inkább, hogy Hanno élethűen beszámol egy vulkánkitörésről.

A Hanno által „Istenek szekerének” nevezett vulkán az utólagos beazonosítások szerint kizárólag a Kamerun-hegy lehetett. (A helyi bakwiri nyelven a hegyet Mongo ma Lobának, Mennyei hegynek hívják.[6]) Az expedíció félbeszakadásának okai az elviselhetetlen hőség, az ital- és ennivalókészletek megfogyatkozása, valamint tűzfolyók fenyegetése a leírás szerint. Más kérdés, hogy a tudományos becslések szerint Hanno nem juthatott délebbre a mai Sierra Leonénál. A XIX. századi szigorúbb értékelés, mely végső határként Marokkó déli határait jelöli meg (ahol Hanno, elbeszélése szerint, hét települést is alapított, melyek mára nyomtalanul eltűntek), Hanno leírásának jelentős részét a mesék birodalmába utalja. A másik véglet a figyelmetlen id. Plinius becslése, mely szerint Hanno Gadestől (Cádiz) Afrika körül egészen Arábiáig jutott volna vissza, ma már szintén tarthatatlan.[7] Az útibeszámoló szerint Hanno hatvan hajóval és 30 000 emberrel indult útnak (férfiak-nők, hiszen a nyílt úti cél a gyarmatosítás volt)[8] Herakles oszlopaitól, azaz Gibraltártól Nyugat-Afrika partvonala mentén. Lehetségesnek tartják azonban, hogy az úti cél kereskedelem (is) volt, abban a formában, ahogy afrikai népek és punok tisztességes kereskedését már Herodotos, és később arab szerzők is leírják.[9] Akárhogy is, vízilovakkal, krokodilokkal folytatott küzdelmeik után különös kalandba keveredtek. Hanno így írja le a történteket:

Legbelsőbb zugában volt egy, a korábban leírthoz hasonló sziget, melynek belsejében volt egy tóféle, és azon belül egy másik sziget, melyet nyers megjelenésű emberek laktak. Nő sokkal több volt, mint férfi, és durva bőrük volt: tolmácsaink gorillának mondták őket. Üldözőbe vettük a férfiakat, de egyet sem tudtunk elfogni közülük; mindannyian felszöktek a szakadékok tetejére, melyeket könnyűszerrel másztak meg, és köveket hajigáltak lefele; három nőt elkaptunk, de olyan erővel küzdöttek, harapva és megtépve foglyul ejtőiket, hogy megöltük őket, és bőrüket lenyúztuk, melyeket Carthagóba szállítottunk: ellátmányunk fogytán nem mehettünk tovább.[10]

Bármekkora intellektusa is van egy gorillának, annyira mégsem emberszabású, hogy embernek lehetne nézni. Bármi legyen is az igazság a szigetlakók kiben-mibenlétéről, az látható a leírásból, hogy benne állati és emberi jegyek önellentmondóan keverednek. Egy megölt emberről hírt és tárgyi bizonyítékot vinni nyilván nem a lenyúzott bőrével tennék.

a nyugati gorilla elterjedése

A későbbi korokban (a teljes szkepszisen túl) három lehetséges magyarázat bontakozott ki. Az egyik típus szerint minden kétséget kizáróan (nyugati) gorillákra bukkantak.[11] Ekkor azonban légvonalban számítva bő 2600, tengeri úton számítva a Guineai-öbölben legalább 3000 kilométerrel tovább kellett volna jutniuk, a mai Gabon területére. Ez azonban megnyugtatóan nem igazolható.

Ugyanez zárja ki azt a feltételezést, hogy a korábbi nevükön pigmeusokra, mai nevükön kistermetű, sötét bőrű közép-afrikai népcsoportra bukkanjanak – ilyen népek ugyanis legközelebb hozzájuk szintén Gabonban, az Ogoué-medencében éltek.[12] Azt meg sem említve, hogy ilyen termetű afrikaiakat Hanno idejében már ismertek Észak-Afrikában.[13]

Ogoué-medence

A harmadik lehetőség az, hogy Hanno csimpánzokkal vagy páviánokkal találkozott. Ekkor azonban még elemibb kételyek ébrednek Hanno józan ítélőképessége felől, mint amikor azt vizsgáljuk, láthatta-e emberi lényeknek a gorillákat.

nyugati síkvidéki gorilla (Gorilla gorilla gorilla)

Mindennek a tetejébe, mintegy tőrdöfésként, a Gabonnal szomszédos Kongóban élő bantuk kikongo nyelvén a gorilla a hasonló hangzású ngò dìida, „magát erőszakosan ütlegelő erőteljes állat” (úgy látszik, nemcsak a latin nyelv tömör), és Hanno tolmácsai ismerhették ezt a szót, amit a pun tengernagy gorillának hallott tőlük. Ez azok igazát támasztja alá, akik szerint Hanno igenis gorillákkal keveredett afférba.
A leghelyesebbnek ilyen vitákban azt tartom, ha nem „bírósági szakértők” önmagában dicséretes deduktív, hanem „Miss Marple”-ok friss, induktív észjárásával közelítünk a problémához. Ehhez azonban észre kell vegyük, hogy maga a probléma nem kizárólag néprajzi, állattani, földrajzi és nyelvtörténeti, hanem lélektani is. Ha Hanno motívumait próbáljuk kitalálni, esetleg közelebb kerülünk a megoldáshoz. Nyilvánvalóan állami megbízásból és feltehetőleg különféle célokat egyesítve indította expedícióját – melynek tényét botorság lenne megkérdőjelezni, de a részletekben lapulhatnak ördögök. Az utat félbe kellett szakítania. Ennek tényét nem vitathatta: mégiscsak ugyanabból az irányból látják megérkezni, amely felé elindult. Azonban megpróbálhatta szépíteni a kudarcot az által, hogy délebbi végállomást tüntet fel a ténylegesnél. Azt is vitatják, szövegéből bizonyítható-e egyáltalán, hogy átlépte az egyenlítőt.[14] Hallhatott a Kamerun-hegy vulkáni aktivitásáról. (Nem gyanús, hogy éppen az ő útja idején lövellt az égre tűzcsóvát?). Ugyanúgy hallhatott a gorillákról is, bár róluk az ismerete a leírásából kiolvashatóan szegényes volt. És nem lehetséges, hogy amint korunk „Miss Marple”-ja, mbh egy fórumban felvet, hogy a gorillabőröket egyszerűen egy kereskedőtől vásárolta?[15]

Thomas Staughton Savage (1804 – 1880) és a Libériából hazavitt gorillacsontok

A gorilla szó úgy került be a hétköznapi szóhasználatba, hogy a klasszikus műveltségű Thomas Staughton Savage amerikai protestáns misszionárius, visszaemlékezve Hanno leírására, libériai missziójának[16] tapasztalatai nyomán az ott kapott főemlős-csontok eredeti gazdáját 1847-ben gorillának nevezte el.[17]