A rakomány-kultusz és tudománya

Second Lord (a magyarban: Első Főúr[1])

Throca movousus, cargo, cargo, cargo.

All (Mind)

Cargo, cargo, cargo, villiando par corbo, cargo.

Shakespeare (1564 – 1616): Minden jó, ha vége jó, IV/1[2]

3 Vanuatu Tanna

Vanuatu, Tanna

Az angol cargo, rakomány szó eredete a spanyol cargo, teher szó közvetítésével a messzi latin carricare, „a szekér megrakása” kifejezésig vezethető vissza.[3] Shakespeare halandzsaként használja, következő példánkban azonban a legeslegkonkrétabb jelentésére fogunk hagyatkozni.

1 Baxter  (1804 – 1867) John Williams (1796 – 1839)

Baxter (1804 – 1867): John Williams (1796 – 1839)

John Williams az anglikán Londoni Misszionárius Társaság tagjaként és megbízásából 1817-ben téríteni ment a Társaság-szigetekre. Kimagasló eredményeket ért el, a térség egyik nyelvére az Újszövetséget is lefordította.

2 LMS

Ennek kiadását előkészítendő visszatért Londonba, majd 1839-ben a Camden fedélzetén újabb térítésre indult, ezúttal az Új-Hebridákra. Szerencsésebb társait Tanna szigetén hagyta, míg ő többedmagával Erromangóra hajózott. Ott nem ismerték hírét és szándékait, azonnal agyonütötték több misszionárius társával, többek között James Harrisszel († 1839) együtt.

4 Az egykori mészárlás és a mai békésebb vizek Erromangóban

Az egykori mészárlás és a mai békésebb vizek Erromangóban

A Tannán rekedt csoportot foglyul ejtették, csak hajszál híján menekültek meg, amikor egy újabb misszionárius csapat felszabadította őket.[4] Lassan megindult a környék evangelizációja, de ennek egy különös fordulat jószerével végét vetette.


David Attenborough Utazás a múltba [5] című könyve mind a mai napig az egyik legfőbb hivatkozási alap a cargo- vagy rakomány-kultusz kialakulására. Nem ő vetette fel először, hiszen évekkel előtte a francia antropológus és etnográfus, Jean Guiart már beszámolt róla.[6] Attenborough az ötvenes években értesült a különös vallásról, mely addigra már sok ezer kilométeres körzetben elterjedt, és nem sokkal korábban, a negyvenes évek elején bontakozott ki, de lehet, hogy korábban, a harmincas években alakult ki. Ismertetője szélesebb köröket ért el, mint a tisztán tudományos elemzések.

5 Attenborough az Új-Hebridákon

David Attenborough az Új-Hebridákon


A hit a millenarizmus tágabb csoportjába sorolható: ezek a vallások az emberiség sorsának hirtelen változását egy közeli jövőbeli időponthoz kötik. Nem szabad összekevernünk keresztény altípusával, a kiliazmussal (a görög khilioi, „ezer” szóból) vagy millennializmussal, mely a Megváltó második eljövetele utáni korszakot tételesen vagy jelképesen ezer év hosszúságra becsüli, amely megelőzi az utolsó napokat, az Utolsó Ítéletet.[7] Első fő képviselője a doketista Kerinthos az első század végéről.[8] Végképp semmi köze sincs a millenniális pánikhoz, mely 1000 eljövetelét előzte meg, amikor égi jelekből a közelgő világvégét jósolták.[9]


Lehetséges, hogy járt Tannán egy amerikai, akinek nevét az ottaniak John Frumnak értették, lehetséges, hogy nem; lehetséges, hogy második világháborús katona volt – ruhájának legendás leírása alapján[10] – , de ekkor, feltéve, hogy a rakomány-kultusz tényleg egy évtizeddel azelőtt keletkezett, csak rájátszott egy akkor már élő hiedelemre. A negyvenes évektől bizonyosra vehető, hogy John Frum tisztelete és a kultusz összefonódott.
Tanna missziós közösségének tagjai az ötvenes években úgy számolnak be a történtekről a Kondomíniumba látogató Attenboroughnak, hogy a helybéliek elégedetlenkedni kezdtek a táncaikat is betiltó, puritán anglikanizmussal (e két szó ma már nem ellentétes). Fájt nekik, hogy a fehér embereket az égiek minden csodálatos rakománnyal ellátják, melyek olykor hajóval, olykor közvetlenül az égből érkeznek. A fehérektől azt az álságos tanácsot kapták, hogy dolgozzanak szorgosan az ültetvényeken, azért majd pénzt kapnak, amelyeken minden földi jót megvehetnek a fehérek boltjaiban. Igenám, de a munka igen keserves volt, és az érte kapott pénzen alig kaptak valamit a fehérektől. Ugyanakkor a fehérek egyáltalán nem dolgoznak, mégis dúskálnak minden földi jóban. Ezt Tanna népe úgy értelmezte, azok a titkos cselekmények, amelyeket a fehérek folytatnak, valójában igen hatékony imák a saját isteneikhez, melyek tiszteletére őket rászorítják ugyan, de irigyen maguknak sajátítják ki az égiek áldásait. A titokzatos cselekmények közé tartozott, hogy egy asztal mögé ülve kis papírlapokat szortíroztak, vagy hogy különféle gépezetekbe ezt-azt belemormognak. A tannaiak ekkor úgy döntöttek, utánozni fogják ezeket a titkos szertartásokat. A cargo, a szállítmány azonban csak nem jött.
David Attenboroughnak alkalma volt a hit különböző beosztású papjaival beszélni. Egyikük Attenborough kérdésére, hogy nem hosszú-e az a 19 év, amióta John Frum újraeljövetelét várja, így felelt: ti kétezer éve várjátok a Megváltótok újraeljövetelét.

6 Yasur_vulkan

A sziget aktív tűzhányója, a Yasur a beszédes nevű Sulphur Bay (Kén-öböl) partján fekszik. Ez a vallás központja.[11] Attenboroughnak sikerült szert ejtenie egy hosszabb beszélgetésre a legfőbb vallási vezetővel, Nambasszal.

SONY DSC

Itt nem zárható ki egy kis nyelvi félreértés: a namba nem más, mint a helyi férfiak péniszvédője, de kétségtelen, hogy ennek a ruhadarabnak a méretéről két törzset is elkereszteltek, a Kis-nambát és a Nagy-nambát.

8 namba

A nagy namba tipikus esete

Nambas személyesen is ismerte John Frumot. (Sőt, kis szerkezeteken keresztül folyamatosan fenntartott, beszélgető kapcsolatukról is beszámolt.) Alacsony termetűként írta le, bár mások inkább a magas növésű Attenboroughhoz hasonlónak mondták. Kis zavart okozott, hogy John Frum maga is fehér ember. Nambas beszámolója szerint John Frum abban látta törekvéseik sikertelenségét, hogy nem szakadtak el eléggé a fehérek civilizációjától. Például pénzétől! A lakosság esztelen költekezésbe kezdett, és várta John Frum második eljövetelét, amikorra is kókuszt ábrázoló igazi érméket ígért nekik. És a Szállítmányt! Csak nekik! Ám John Frum jó ideje nem jön. Bizonyára foglyul ejtette a Kormány.
John Frum, ha létezett egyáltalán, ez alapján tiszta szándékúnak nehezen elképzelhető. Remélhetőleg inkább szélhámos volt, mint tréfás kedvű idegen, aki abban leli élvezetét, hogy ártatlan népeket összezavarjon. Épp eléggé összezavarta a paradicsomi körülményeket a fehér ember puszta feltűnése és a szembeötlő különbség a gyarmatosítók és gyarmatosítottak életmódja, kényelme között.
A gyarmatosítók gyorsan észrevették a veszélyt. A bennszülöttek távoztak a templomokból, iskolákból, és ami a legfenyegetőbb, az ültetvényekről. A szigetek megszállói jellegzetesen drákói, gyarmattartói eszközökkel éltek, például kijelöltek egy bennszülöttet és megalázóan bántak vele, mondván, elkapták John Frumot. Ám mesterkedéseiken a hívek átláttak, a megalázott ártatlant szentként tisztelik. A gyarmatosítók nem adták fel, Nambast évekre tömlöcbe vetették. A kultuszt azonban nem tudták elfojtani.

9 JohnFrumCrossTanna1967

John Frum jelképe

Ám a kultusz sajátos fejlődési irányt vett. 1974-ben a térségbe látogatott az angol királyi (helyesebben: királynői) pár. A látogatás politikai súlyát az adta, hogy az 1887-től francia-angol kondomíniumként fennáló Új-Hebridák egyes szigetcsoportjai megújuló elszakadási kísérleteket tettek, és 1975-re a britek jelentősen ki kívánták terjeszteni az autonómiát. (Amikor a független Vanuatu 1980-ban megalakult, a britek befolyásuk fennmaradásában és az elszakadási mozgalmak elhalásában reménykedtek. Mindkét reményükben csalódtak.) A díszpompában megjelenő Fülöp hercegben a helyiek azonnal felismerték a legendás hegyi szellem fiát. A kibontakozó új hit központja Yaohnanen lett. II. Erzsébet Fülöp herceg hatalmi kelléke és bizonyítéka volt a szemükben. A herceg talán nem látta át az ügy súlyát, és így hűvös udvariassággal, a hívei felkérésére megküldte nekik a hivatalos fényképét. Ezt nagy hálával fogadták, és válaszul küldtek Fülöp hercegnek egy hagyományos disznóölő furkót, azaz nal-nalt. Ennek átvételét Fülöp újabb fényképpel igazolta, melyen kezében tartja a nal-nalt. 2000-ben egy harmadik képet is küldött. Ez a három kép ma a híveinek a legszentebb kegytárgyai.

10 princephilip

A három legszentebb kegytárgy

Helyi teológusok hamarosan fényt derítettek rá, hogy Fülöp herceg John Frum öccse.[12] Ez új lendületet adott a már erősen széttagolt rakomány-kultusznak.


dawkins

Richard Dawkins (sz. 1941)

Richard Dawkins Isteni téveszme [13] című munkájában Attenborough beszámolója érthetően fontos szerephez jut. Való igaz, a rakomány-kultusz modellje lehet számos vallás kifejlődésének és átalakulásának. Sajnos korunk fő vallásainak nem.

valaszto

11 Richard Feynman (1918 – 1988)

Richard Feynman (1918 – 1988)

Hacsak az egyik legfontosabbra, az intézményesített áltudományra nem gondolunk. Még a filippiánus leágazás kibomlását megelőzően, 1974-ben az érzékeny szimatú Richard Feynman (1918 – 1988) az áltudományok egy kialakulási típusát a cargo-kultusz keletkezéséhez hasonlította Rakománykultusz-tudomány című szellemes cikkében.[14]


[1] http://mek.oszk.hu/04500/04573/html/magyar.htm#d1e14270

[2] http://shakespeare.mit.edu/allswell/allswell.4.1.html

[3] cargo

[4] http://adb.anu.edu.au/biography/williams-john-2793

[5] http://moly.hu/konyvek/david-attenborough-utazas-a-multba

[6] Jean Guiart beszámolója

[7] kiliazmus

[8] Kerinthos

[9] millenniális pánik

[10] http://www.atlasobscura.com/places/cargo-cults-tanna

[11] http://www.philtar.ac.uk/encyclopedia/westoc/jonfrum.html

[12] John Frum és Fülöp herceg

[13] http://www.libri.hu/konyv/richard_dawkins.isteni-teveszme.html

[14] http://neurotheory.columbia.edu/~ken/cargo_cult.html

Advertisements

2 responses to “A rakomány-kultusz és tudománya

  1. Visszajelzés: Kis tartalomjegyzék | SUNYIVERZUM

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s