Az örmény nép tragédiája

These men are the priesthood of an oppressed and noble nation… But whatever may have been their destiny, their country must ever be one of the most interesting on the globe.

Ezek az emberek (örmény szerzetesek) egy elnyomott, nemes nemzet papsága… De bármi is volt sorsuk, országuk örökké a Föld legérdekesebb országai közé fog tartozni.

Lord Byron (1788 – 1824): Levél Moore-nak (1779 – 1852), 1816. dec. 5.[1]

0 skyline

Száz évvel ezelőtt zajlott Törökország területén a történelem egyik legrettenetesebb népirtása, melynek során óvatos becsléssel is másfél millió örményt gyilkoltak meg könyörtelenül. Ezúttal azonban azonban nem ezzel a genocídiummal, hanem az elsősorban az örmény népre nehezedő, korábbi nevén Nagy Népirtással foglalkozunk, mely 1894 és 96 között sújtotta a sokat szenvedett népet, amely maga is 80 ezer – 300 ezer közötti áldozattal járt, és kiterjedt egyéb törökországi kisebbségekre is.

A két népirtás közötti különbség szomorúan illusztrálja az ókori és a „modern kori” barbarizmus közti fő különbséget. Ez nem elsősorban a célban, okokban, számokban, hanem az alkalmazott módszerben mutatkozik meg. Az ifjútörökök által elkövetett vérengzés a teljes állami apparátus bevonásával, a spontaneitás háttérbe szorításával, kafkai körültekintéssel, az ellenőrzés lehetőségének kizárásával zajlott. A XIX. századi borzalmas előjátékban a szintén a legmagasabb szintről vezérelt gyilkosságsorozat népcsoportok egymásra ugrasztásával, a végrehajtást a csőcselékre bízva történt.


Az örmény történelem legrövidebb áttekintését is alapjaiban nehezítené meg, hogy a történelmük tanulmányozásához használt olyan európai fogalmak, mint államiság, függetlenség, szuverenitás teljességgel használhatatlanok. Örményország történetének túlnyomó részében szövevényesen bonyolult függőségben állt a szerencsétlenségére túlságosan közeli, de a távolabbi nagyhatalmaktól egyaránt. Egy-egy királyukról nehéz eldönteni, önálló volt-e, báb volt-e, vagy uralma során mikor milyen érdeket tartott helyesnek képviselni népe érdekében.valaszto

1 St_Movses_Khorenatsi

Khorenatszi Szent Mózes (410? – 490?)

Khorenatszi Szent Mózes (410? – 490?), atya az atyáról, vagyis az örmény történetírás Herodotosa emlékezik meg Noé ük-ükunokájáról, az örmény nép atyjáról, vagyis Haikról. Nevéből képezték Örményország eredeti nevét, Hajasztánt, mely még a középkorban is használatban volt (a „-sztán” végződés a perzsa „hely”-ből származik). Mikor Jób könyvében például a 38. fejezet 31. verse[2] így beszél:
Összekötheted-é a fiastyúk szálait; a kaszáscsillag köteleit megoldhatod-é?”, az örmény Biblia megfelelő passzusában az Orion mint vadász (kaszáscsillag) neve Haik, minthogy a kegyes emlékezet szerint Haik a másik legendás vadásznál, Nimródnál is szolgálatot teljesített. Haik nevét az indoeurópai „uralkodó” szóból vezetik le.[3]

2 Hayk_Nahapet

Haik szobra Jerevánban

Az „örmény” és Armenia neve eredete is ködbe vész, elsőként I. Darajavaus (Dárius, Kr.e. 550 – 486) Behistuni feliratán  tűnik fel a nemzet neve.[4]
Örményország, vagy egyes területei többször, de rendszerint rövid ideig önállóságot tudtak kiharcolni.

3 Maps_of_the_Armenian_Empire_of_Tigranes

Legnagyobb területre II. (Nagy) Tigranesz (Kr.e. 140? – 55) uralma alatt tett szert, de már az uralkodó nevével is jobb az óvatosság, hiszen a legendás orontida I. (Nagy) Tigranesz († Kr.e. 535) nem biztos, hogy egyáltalán létezett, de az ő nevét vette fel tiszteletből az artaxida I. Tigranesz († Kr.e. 96). Armenia Magna a létezését annak az – örmények számára kedvező – történelmi pillanatnak köszönheti, hogy a seleukida III. (Nagy) Antiokhos (Kr.e. 241 – 187) végső vereséget szenvedett a rómaiaktól Magnesia ad Sipylumnál. Ez felborította a térség addig Armeniát sújtó egyensúlyát, és így az örmények jelentős terjeszkedésbe fogtak. De a féltékeny Róma őket is kliensállamává tette Kr.e. 20-ban. Az arsakida VII. Tigranesz († 360?) alatt Örményország államvallása – a világon elsőként – a kereszténység lett. A középkorban mintegy 2-200 évre kétszer is önállónak tekinthető királysággá alakult (862-től, illetve 1199-től, amikor a Kilikiai Báróságot királysággá szervezték).[5] 1918-ban rövid időre ismét elnyerte függetlenségét, de 1920-ban bevonult a Vörös Hadsereg. Meglepően hosszú, elkeseredett ellenállást követően csak 1922-re tudták Örményországot a Szovjetunióhoz csatolni. 1991-ben szabadult.[6]


A XIX. század második felére az Oszmán Birodalom „Európa beteg embere” lett. Határait minden irányból fenyegették, balkáni befolyását alapjaiban rendítette meg az 1877-1878-as háború, melyben II. Sándor cár (1818 – 1881) a balkániak szövetségesének nyilvánítva magát beavatkozott a balkáni függetlenségi mozgalmakba, és egészen Konstantinápolyig tört előre. Hatalmas hódításait ugyan nem ratifikálta az 1878-ban megkötött San Stefanói béke (helyesebben egyezmény), de visszavonulása[7] fejében jogot formált a keresztény testvéri örmény nép sorsának ellenőrzésére. (Ez volt az ún. örmény kérdés.)


… És senki, egyedül Te vagy a Kedves,
Te vagy az Egy és senki más,
Istenem, fogd a kezem e nehéz időkben,
Istenem, légy segítőm e válságos órán!

II.(Átkozott) Abdul-Hamid (1842 – 1918): Al-Aziz (Mindenható Isten, Allah 8. neve)[8]

A lagymatag társadalmi reformokba kezdett II. (Átkozott) Abdul-Hamid, a Vörös Szultán az örményekre és egyéb, főleg keresztény kisebbségekre paranoid gyűlölettel tekintett. Bár életét megmérgezte az örök rettegés, nem vetette meg a világ örömeit sem: tizenhét gyermeke született tizenhárom feleségétől (házasságai, a modern idők szellemének megfelelően, szekvenciálisak voltak).
Az örmények fokozták aktivitásukat, küldötteket menesztettek az 1878 nyarán megtartott, a török helyzettel foglalkozó Berlini Kongresszusra[9] is.

5 Werner Berliner_kongress

Werner (1843 – 1915): A Berlini Kongresszus

4 Sultan_Hamid

II. (Átkozott) Abdul-Hamid. Nyugaton tudtak a rémtetteiről

Minden idegszálával átérezve az Oszmán Birodalom végromlását, elkeseredett, gyilkos akcióra szánta rá magát: a szorgalmasan munkálkodó, kereskedésből jól élő örmény kisebbség kiirtására, és velük együtt a törökországi kereszténység teljes felszámolására. Más kisebbségekre, például a kurdokra támaszkodva, azok mohóságát felébresztve hatalmas vérfürdőt rendezett elsősorban az örmények körében. A baloldali Dasnaktszutiun, Örmény Forradalmi Szövetség 1905. március 17-én merényletet tervezett a szultán ellen, melyből ő sértetlenül került ki, de meghalt 26 ember. Ezt véres megtorlások követték ártatlan örmények sokasága ellen.

6 1895erzurum

William Lewis Sachtleben († 1953): örmény áldozatok1895-ben Erzurumban

A felvilágosult ifjútörökök 1908-as győztes forradalma 1909-ben fosztotta meg II. (Átkozott) Abdul-Hamidot minden hatalmától. A társadalom lelkesedése leírhatatlan volt, kiváltképp a kisebbségeké, elsősorban az örményeké.
Az ifjútörökök pedig szép lassan hozzáláttak a világtörténelem egyik legnagyobb genocídiumának kiforralásához.


[1] http://www.forgottenbooks.com/readbook_text/Venice_1000809051/203

[2] http://biblia.hit.hu/bible/21/JOB/38

[3] Az örmény történelem kezdetei

[4] http://mcadams.posc.mu.edu/txt/ah/persia/behistun_txt.html

[5] Örményország története

[6] http://rbedrosian.com/chron1.html

[7] San Stefanói béke

[8] II. (Átkozott) Abdul-Hamid verse

[9] http://www.britannica.com/EBchecked/topic/62090/Congress-of-Berlin

Advertisements

2 responses to “Az örmény nép tragédiája

  1. Tanulhatna az ember alázatot az állatokkal és a növényekkel szemben.

    Kedvelik 2 ember

  2. Visszajelzés: Kis tartalomjegyzék | SUNYIVERZUM

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s