Az egylényegűség bukása és tündöklése

…az én Atyám nagyobb nálamnál. Ján14:28

Behatóan tanulmányozták, milyen régre nyúlik vissza a homousion mint egylényegű szó használata.[1] Ennek során világossá vált, hogy teológiai vonatkozásban – amelyre most figyelmünket fordítjuk – a szót elsőként a gnosztikusok alkalmazták. A kereszténység eszméit a gnosztikusok a lényeget tekintve a II. századtól kezdve építették be rendszerükbe, és nézeteikkel ugyan sok vitát keltettek, keresztény gondolkodóktól sem volt idegen, hogy mérlegeljék, olykor képviseljék tanításaikat. Ezek közül az egyik legfontosabbat, egyben legősibbet, hogy Isten nem fogható fel „mesteremberként”, aki megformálja az anyagi világot, Antiókiai Szent Teofil pátriárka († 181) is vallotta. A gnosztikusok több, egymással is vitában álló csoportok szervezetileg teljesen oldott összességeként voltak felfoghatók. A peraták (átvitel-hívők) csoportja az Isten és a teremtett világ közötti kapcsolat lehetőségeit kutatta, ennek jelképének a Fiút mint kígyót tekintette, aki a mozdulatlan Atya és a mozgásban levő anyag között közvetít.[2]  Náluk a homousion az ember és az Atya eggyé válását fejezi ki az igaz hittel felvett kapcsolat (mondhatnánk, ima) spirituális folyamatában.[3] 

1 HippolytussupposedStatue

Szent Hippolytus? (170 – 235)

Működésükről Alexandriai Szent Kelementől (150? – 215) és a római Szent Hippolytustól (170 – 235) tudunk. Hippolytus ambiciózus címadású nagy művében, a Minden eretnekség cáfolatában (Elenchus, azaz Cáfolat) részletesen kitér a gnoszticizmusra, így fontos képviselőjükre, a II. században élt Alexandriai Basileidesre is, aki a teremtett világ különféle módusaira „háromfiúságot” állapít meg, és ezek egylényegűségét állítja fel.[4] 215 körül Sabellios Rómában tagadta a Szentháromságot, és az isteni megnyilvánulásokat homousionnak, egyenrangúnak mondta. Élesen szállt vele szembe a később szintén eretnekké vált Tertullianus (160? – 220?), aki először alkalmazta (Sabelliosra) a patripasszionista szót.[5] A gnosztikus Herakleon 175 körül a homousion korai alkalmazójának tűnhet, de a szót csak Origenes (182? – 254) használja Herakleon elleni súlyos kifogásaiban, elítélőleg. Mindamellett Origenes bírálatában fordul elő elsőként a szó tisztán a Szentháromsággal összefüggésben (elvetve az egylényegűség lehetőségét).[6] Az egyház történetében elsőként, a Szentháromságra értve és a Szentháromságnak tulajdonítva a homousiont Samosatai Pálnak, Antiókia püspökének a tanításában jelentkezik.[7] Azonnal zsinatot hívtak össze Antiókiában (ehhez egyházpolitikai torzsalkodások is hozzájárultak), és a 264 – 266 között működő zsinat élesen elítélte a homousion tanát, Samosatai Pált pedig kiközösítette.[8] Úgy tűnhet, a homousion teológiai karrierje véget ért. Egy váratlan fordulattal azonban az egyetemes kereszténység egyik legfontosabb alapdogmájává vált.

2 Veljusa_Monastery_St__Alexander_of_Alexandria

Alexandriai Szent Sándor (250? – 328)

Mint már beszámoltunk róla, a lybiai Areios presbiter  (260? – 336) Krisztus isteni természetének elvitatásáig ment el. A tan végső kiéleződésében szerepet játszhatott az a történelmileg nevetségesen jelentéktelen esemény, hogy nem ő, hanem riválisa, Alexandriai Szent Sándor nyerte el az alexandriai püspöki (kopt felfogás szerint: pápai) széket. Nem mintha könnyű pozíció lett volna: Szent Sándornak szembe kellett néznie a legkülönfélébb, teológiai köntösbe bújtatott politikai csatározásokkal. Mindamellett lendületesen lépett fel Areios tanítása ellen, akit egyre jobban feltüzelt a püspök tiltakozása. Areios számos barátra, támogatóra, követőre tett szert. Szent Sándor egy 320-ban Mareotisban megszervezett „előtanácskozás” alkalmával érvénytelennek nyilváníttatta Areios tanait, majd egy zsinaton Alexandriában ki is közösíttette Areiost, amennyiben ragaszkodik nézeteihez. Ragaszkodott. Kiközösítése nem járt végzetes következményekkel, mert nemcsak Szent Sándor, de Areios is jó barája volt a vitát eleinte unottan, később dühödten és lekicsinylően szemlélő Nagy Konstantin császárnak (272 – 337). Még többet nyomott a latban, hogy Areios baráti kapcsolatban állt a nézeteit is osztó Kaisareai Eusebiosszal (260? – 342?), aki nemhogy a legbizalmasabb kapcsolatban állt a császárral, de hivatalos életrajzírója is volt. A vitázó felek, dacolva a határozott császári tilalommal, tovább folytatták torzsalkodásukat. (Areiost nem érte váratlan meglepetésként a kiközösítés. Különféle egyházpolitikai okokból addigra már kétszer is kiközösítették.) Nagy Konstantin tilalmára válaszul Szent Sándor új zsinatot hívott össze, melyet körlevelekkel készített elő. Ezekben elővette és elfogadásra javasolta a homousiont, latinul consubstantiát, Krisztus és az Atya kapcsolatának helyes leírására. Az új zsinat megerősítette Areios kiközösítését. Ezt nem nézte tétlenül a császár, és a helyzet végleges rendezésére 325-ben összehívta az első egyetemes zsinatot Nikaiába.

3 FIRST_COUNCIL_OF_NICEA

Nikaiai zsinat

A zsinat szándékaiban egyetemes volt, tényleges működésében nem. A császár mind az 1000 keleti és 800 nyugati püspököt odahívta, de hogy hányan jelentek meg, nem tudni. A legtöbben 318-ban jelölik meg a megjelent püspökök számát, a többi becslés kevesebbet mond. A nyugati érdektelenség szembeötlő volt: összesen hat püspök jött – a római, I. Szilveszter († 335) csak két követét küldte – , és közülük is az egyik a zsinatot elnöklő Córdobai Hosius (256? – 359) volt, a császár legfőbb egyházügyi tanácsadója. Ebben a körben Szent Sándor volt az erősebb, és ígéretekkel az ingadozókat is meg tudta nyerni ügyének. Areios kiközösítését megerősítették, és a Nikaiai Hitvallásba, azaz a Hiszekegybe beépítették az Atya és a Fiú egylényegűségét. Későbbi zsinatok még húztak egy-két vonást a Credóra, de az egylényegűség mind a mai napig benne maradt.[9] Vermes Géza (1924 – 2013) meglepő magyarázattal áll elő arról, Szent Sándor miért vette elő a homousiont, ezt az akkor „elátkozott” szót.[10] Szent Sándor párthíve (később utóda), Alexandriai Szent Atanáz (298? – 373) De Synodisának (A zsinatról) 16. fejezete egy hosszabb levélrészlet, melyet Areios és hívei „okádtak” (Szent Atanáz kifejezésével) Szent Sándornak, és itt Areiosék Jézus valóságos keletkezéséről írnak, sok más elképzeléssel szembeállítva, például a manicheusok „homousion” fogalmával: „nem olyan, mint Mani magyarázatában, hogy az Atya egylényegű részeként született”.[11] Vagyis Areios, nyilvánvalóan szándékán kívül, maga dobta be azt a kifejezést, amely a vesztét okozta.

Röviden: az egylényegűség fogalma a kereszténységben Szent Sándor zsinati felvetése előtt az eretnek gnosztikusoknál, köztük Basileidésnél, továbbá, egymással is vitázva, az eretnek Sabelliosnál és az eretnek Tertullianusnál jelenik meg; az eretnek Origenes elítélően használja, az eretnekségéért kiátkozott Samosatai Pál egyetértően, és a 266-ban lezárult Antiókiai Zsinat eretnekségnek nyilvánítja a szó használatát az Atya és a Fiú kapcsolatára. Alexandriai Szent Kelemen és Szent Irenaeus (115? – 203?), Lugdunum (Lyon) püspöke a kereszténység kiemelkedő szentjei, akik a homousiont egyetértően használják, de nem az Atya és a Fiú, hanem, bizonyos feltételekkel, a Fiú és a hívők kapcsolatára.

4 Libia_Tripoli

Líbia, Tripoli: a kereszténység köztes fokozatnak bizonyult

A Credót Areios aláírta, de fenntartásokkal, ezért Illíriába helyezték át. Két további lybiai püspök megtagadta az aláírást, őket száműzték. De a császár néhány év elteltével mindegyiküknek megbocsátott, és hivatalukat is elfoglalhatták. Az egyháztörténelem egyik legszínesebb, legvillódzóbb harca kezdődött el. A homoiusion, „hozzá hasonló” kifejezést Areios két híve, Eustathios, Sebaste püspöke és a filozófus Laodikaiai György vetették fel alternatívaként a zsinat után. A küzdelem a két tábor között olykor az ariánusok óriási térnyeréséhez vezetett. A császárok ide-oda csapódtak az irányzatok harcában. Végül I. Nagy Theodosius (347 – 395) hatalmi szavára 380-ban, majd 381-ben, a II. Egyetemes (Konstantinápolyi) Zsinaton az arianizmust szó szerint betiltották. Ellenfeleik fellélegezhettek: vége az arianizmusnak! Ám ebben nagyot tévedtek.


[1] Pier Franco Beatrice, “The Word »Homoousios« from Hellenism to Christianity Author(s)”: Church History, Vol. 71, No. 2 (Jun., 2002)(Cambridge: Cambridge University Press on behalf of the American Society of Church History)

[2] peraták

[3] gnosztikusok

[4] Alexandriai Basileides

[5] Tertullianus és Sabellios

[6] Divine Substance – The Word Homoousios 

[7] http://www.newadvent.org/cathen/11589a.htm

[8] homousios

[9] http://epa.oszk.hu/02100/02190/00484/pdf/KM_1910_2_065.pdf

[10] A kereszténység kezdetei

[11] De Synodis

Reklámok

5 responses to “Az egylényegűség bukása és tündöklése

  1. Visszajelzés: 325 – 381 | SUNYIVERZUM

  2. Visszajelzés: A mag és a család | SUNYIVERZUM

  3. Visszajelzés: A békesség fejedelme | SUNYIVERZUM

  4. Visszajelzés: Kis tartalomjegyzék | SUNYIVERZUM

  5. Visszajelzés: Samosatai Pál és a paultyánok | SUNYIVERZUM

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s