Odysseus utolsó útja

 de’ remi facemmo ali al folle volo,
sempre acquistando dal lato mancino.
Tutte le stelle gia de l’altro polo…

Dante (1265? – 1321): Isteni színjáték – Pokol, XXVI. ének

…az evezőket
     bolond repűlés szárnyaivá tettük,
     s vitorláink mind balfelé verődtek.
 Új ég, új csillag ragyogott felettünk.

 Babits Mihály (1883 – 1941) fordítása

Borges (1899 – 1986) kilenc Dante-tanulmányának egyike a Pokol XXVI. énekével, Odysseus utolsó utazásával, illetve annak kultúrtörténeti „lenyomatával” foglalkozik. Érdemes egy kicsit megvizsgálnunk Homeros (Kr.e. VIII.sz.), Vergilius (Kr.e. 70 – Kr.e. 19) és Dante véleményét Odysseusról. Homeros Odysseusa nyilvánvalóan pozitív hős; kétségkívül kegyetlen, ha ettől nem térítik el aktuálpolitikai aggályok, de ami megbocsáthatatlan a mi szemünkben, megbocsátható lehetett közel háromezer éve. Homeros mindent meg is tesz, hogy az általa feltárt „teljes igazságnak” ezt a feltehetőleg már akkor is zavaró pontját jelentéktelen színben tüntesse fel, és Odysseust klasszikus hellén ideálként mutassa be (ép testben ép lélek). Az Odysseia az ógörög politikának és oktatásnak állandó hivatkozási pontja és alapja.
Vergilius nemcsak kitűnően ismerte az Odysseiát, de egyes kalandjait fel is dolgozta, sőt el is túlozta a maga Aeneisében (Kr.e. 29-19). Eposzában Odysseus egyértelműen negatív hős, aki nemcsak brutalitásával, de csalárdságával is kivívja ellenségei viszolygását. Alakjának mindamellett van bizonyos méltósága és nagysága, így nem éri őt a legrosszabb sors, ami antik szereplőt érhet: a megvetés. Ő az egyik legnagyobb jelképes akadálya a trójai (azaz a majdani római) nép isteni támogatású érvényesülésének.
Dante korában az Odysseiának nem volt hozzáférhető teljes latin példánya. A minden bizonnyal a XI. században írt Codex Laurentianus teljes latin Odysseia-fordítását id. Cosimo de’ Medici (1389 – 1464) 1441-ben tette közszemlére a Medici-könyvtár elődintézményének megalapításával. Görög példányai az Odysseiának (főleg Egyiptomból) a kora középkortól ismertek voltak, de Dante nem tudott görögül. Leontius Pilatus (Leonzio Pilato, †1366) teljes latin fordítását Dante már nem érte meg. Így Odysseus alakját csak nagyra becsült Vergiliusának, egyben pokolbéli útmutatójának közvetítésével ismerhette meg. Ez magyarázza, hogy szemben az érdemes antik hősökkel, akiket a pokol tornácába helyezett (XVI. Benedek pápa akkor még nem szüntette meg a limbót), Odysseust a pokol egy mélyen fekvő helyére, a csalók bugyrába száműzte.
Az ének külön érdekessége, hogy Dante komponál bele egy történetet Odysseus utolsó útjáról, mely ugyanúgy magán viseli a melankólia árnyalatát, mint Iason és Szindbád utolsó útja, vagy mint Szindbád utolsó kalandja Krúdynál (1878 – 1933). Odysseus társait új kalandra sarkallja – de hogy! „Nem születtetek tengni, mint az állat, hanem tudni és haladni előre!” – vagyis Dante a törekvő megismerő ember iránti nagyrabecsülését itt sem győzi le magában, „kiszól” a műből, mint annyi más helyen. Odysseus a „tiltott” déli féltekére vágyik. Már láttuk, hogy a kora középkorban ugyan nem volt számba vehető hívőtábora a „lapos Föld”-elméletnek, az antipodusok problémáját (vagyis hogy „leesnek” a túloldali ellenlábasaink) az odautazástól emiatt óva intő írások olykor mégiscsak emlegetik; így értelmezhető Szent Ágoston (354 – 430) egy utalása is. Amikor hajdan Herkules a Hesperidák kertjébe tartott, nem fáradozott az öregkorát addigra már hegységként tengető Atlas megmászásával, hanem kackiásan kettészakítva tört magának utat, így öntve egybe az óceánt és a Földközi-tengert. A két sziklacsúcs: a (feltehető) déli Jebel Musa és az északi Gibraltár, Herkules oszlopai mutatják a „netovább”-ot – a reneszánsz kor latinul is odaképzelte a tiltó feliratot: NON PLUS ULTRA. Ám a vakmerő Odysseus áthágja az ősi tilalmat, és a maga és társai életének veszélyeztetésével balra, délnek vesz irányt. Már látja a déli éggömb másféle csillagait, azt is, hogy több csillag látszik, mint északon (figyelemre méltó, rejtélyes ismeret az amúgy lebilincselően művelt Dantétől), de célja elérése előtt az égi hatalom megbünteti elbizakodottságát: tengeri vihar végez velük. (Akárcsak az Odysseia korai, fentebb említett fordítójával, Leonzio Pilatóval: hajójának árbocába villám csap.)
A történetre Dante utal még a Paradicsomban is.

Herkules két oszlopa, mindkettő a távoli másik látványával

Cádiz címere

Dacára annak, hogy Dante nem ismerhette az Odysseiát, a mottóban idézett képet használja. Ez, sokak érthető meglepetésére, szinte ugyanígy előjön az Odysseiában is:

οὐδ᾽ ἐυήρε᾽ ἐρετμά, τά τε πτερὰ νηυσὶ πάλλονται
ud’ euere’ eretma, ta te ptera neysi pallontai

(és sohasem láttak pirosarcú fürge hajókat,)
sem könnyű evezőt, mely szárnya a fürge hajónak…
(Tizenegyedik ének)
Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása

Ám ennek ésszerű magyarázatot is adhatunk. Vergiliust Dante behatóan ismerte, és talán Vergilius Homeros-ismeretére vezethető vissza, hogy Vergilius hasonló képet többször is alkalmaz. Kezdjük a metafora tükörképével:

„a könnyü leget szárnyával evezve…”

Georgica, I. könyv

Az Aeneis harmadik énekében még az evezés iránya is ugyanaz:

„Úgy löki gályánk bal fele, hogy belereccsen; a társak
Széllel mint evezővel szintén bal fele szállnak.”

A negyedik énekben:

„Így evezett, ég és föld közt szállván…”

Lakatos István (1927 – 2002) fordításai

Spekulálunk: Vergilius nyilván nem vehette át a metaforát szó szerint Homerostól, Dante nyilván nem vehette át Vergiliustól. Ám Dante az ősforrás ismerete híján zavartalanul alkalmazhatta magát az ősforrást, saját erőből, akaratlan kettős csavarral.