Idu na szmerty

1 Francesco_Araja

Франческо Доменико Арайя (1709 – 1762 és 1770 között)

Az első orosz operát Francesco Domenico Araja szerezte 1755-ben Szentpéterváron, címe Kefalos és Prokris (szövevényes, próbatételekkel terhes hagyományos mitológiai történet). Szövegét a nagy orosz “mindenesek” egyike, Alekszandr Petrovics Szumarokov (1717 – 1777) írta Ovidius (Kr.e. 43 – Kr.u. 17?)  Átváltozásaiból. Több más operáját is bemutatták a Téli Palotában. (Araja orosszá vált: Itáliába hazatérve visszahívták Oroszországba, végül Bolognában halt meg, helyét nem találva; senki nem tudja, 1762 és 1770 között mikor.)

2 Prokris halala-Piero_di_Cosimo

Piero di Cosimo (1462 – 1521): Prokris halála

3 Raupach

Герман Фридрих Раупах (1728 – 1778)

A második orosz operát, az Alcesztát 1758-ban a zenész családból származó Hermann Friedrich Raupach írta. A történet – gazdagon reprezentált a művészetek történetében – a szeretett hitvesért az életét is feláldozó Alkestis alakját dolgozza fel. Raupach jelentős és még annál is divatosabb szerző volt. Gondos atyai és egyéb kezek így aztán számos egyéb kotta mellett a gyermek Mozart (1756 – 1791) rendelkezésére bocsátották Raupach műveit is, aki azokat kellemes nyersanyagként használta. Ahogy Londonban Johann Christian Bach (1735 – 1782) térdén ülve órákig improvizálgattak a csembalón, úgy, 1766-ban Párizsban, a híres improvizátor Raupach társaságában is hosszan időzött ugyanezzel a céllal. Raupach bizonyára tudott Mozart interpolációiról, mindenesetre neheztelésének semmiféle jeléről nem tudni. (Raupachhal mint Siroe-szerzővel, Johann Christian Bachhal mint Amadigi-szerzővel már volt szerencsénk találkozni. Mozart mindkettejüket különösen nagyra becsülte.) Mozart “nem önálló” első négy zongoraversenyét Johann Christian Bach és Raupach műveiből kompilálta.

K61 (290a) jegyzékszámú A-dúr hegedűszonátájáról kiderült, hogy Raupach szerzeménye.

4 Cecila-Bartoli_cd_ Cecilia Bartoli, aki ugyanúgy “tanult és született” művész, mint a legnagyobbak régen és ma, maga folytat kutatásokat hol Steffaniról (1654 – 1728), hol Vivaldiról (1678 – 1741), hol Salieriről (1750 – 1825), hol Malibranról (1808 – 1836), 2014-ben a három cárnő: Anna, Erzsébet és II. Nagy Katalin szentpétervári udvarának zenéje felé fordult.

5 anna-i-orosz-carno

Anna cárnő (1693 – 1740)

6 elizaveta

Erzsébet cárnő (1709 – 1762)

7 Catherine_II_by_Alexey_Antropov

II. Nagy Katalin cárnő (1729 – 1796)

valaszto

Az orosz udvari zenei élet felvirágoztatására Anna Szentpétervárra hívta a kor egyik legismertebb színpadi szerzőjét – aki természetesen más zenei területeken is kiválót alkotott -, Nicola Porporát (1686 – 1768), aki az ajánlatot visszautasította. Nem úgy az ügyes, de nem zseniális Araja, aki a felkérést 1735-ben elvállalta, megkapta az udvari zeneszerző posztját. A posztot csak átmenetileg, négy évig töltötte be, amikor a zenei kiválóság, Raupach vette át a tisztét. Ő aztán az orosz zenei nevelésre is gondot fordított, kezei között érett zeneszerzővé Dmitrij Sztyepanovics Bortnyanszkij (1751 – 1825), akinek másik nagy mestere az akkor ugyanott alkotó Baldassare Galuppi (1706 – 1785) volt. De a későn virágzó “orosz barokk” kor fényéhez számos más olasz szerző is hozzájárult, köztük a legismertebb Domenico Cimarosa (1749 – 1801), a kisebbek közül Domenico Dall’Oglio (1700? – 1764), Luigi Madonis (1690 – 1767) és az utóbbi kettőnél vitathatalanul nagyobb mester, Vincenzo Manfredini 1737 – 1799) is.
Bartolinak hosszas küzdelmébe került, hogy végül a főzeneigazgató, Valerij Gergijev közbenjárásával megismerkedhessen a Mariinszkij Színház archívumával, és így (minthogy egy alkalommal, 2012-ben jégtörő hajóval tudta csak megközelíteni a várost), szellemileg is megtörte a jeget – a szovjet idők kezdetétől a barokk (“nem népi orosz”, “idegen”) örökséget teljességgel elrejtették a világ szeme elől.


Véletlen egybeesés, hogy egy jóval később élt Raupach, Ernst Benjamin Salomo (1784 – 1852) író sokat foglalkozott a nibelungmítosszal, de nem ez, hanem drámája, az Enzio király (1220? – 1272) keltette fel az ifjú Wagner (1813 – 1883) érdeklődését, aki nyitányt és kísérőzenét is írt a darabhoz (WWV24). 1832. február 17-én mutatták be a közös alkotást.

Ernst Raupach látogatást tett fivérénél, a házitanító Johann Friedrichnél – Szentpéterváron. Ott karriert csinált, csakhamar rendes egyetemi tanárrá avanzsált. Hazatértekor utazásainak kalandjait Hirsemenzel álnéven tette közzé. Ezt a figurát ugyanezen a néven, kikarikírozva lépteti fel Karl Leberecht Immermann (1796 – 1840) híres Münchhausen bárójában.

Advertisements

One response to “Idu na szmerty

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s