Elisabeth Förster nagy játszmája

Hogy Nietzsche (1844 – 1900) antiszemita volt-e? A kérdés nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. A filozófus egész életében a pozitív és a negatív személyes függések hálójában vergődött.

1 Cosima Wagner_Lenbach
Lenbach: Cosima Wagner

Az általa bálványozott és félreértett Cosima Wagner (1837 – 1930) indirekt parancsát túlteljesítve, még fiatalon, nyilvánosan antiszemita kijelentésekre ragadtatta magát, amit a környezete kifejezetten rossz néven vett tőle, maga a masszív antiszemita Cosima is, mondván: ezekről a kérdésekről nem szabad nyíltan beszélni. Ám Wagnerrel (1813 – 1883) való szakítása után, mikor “minden értéket átértékelt” Sokratestől († Kr.e. 399) Schopenhauerig (1788 – 1860), alapvetően változott meg a véleménye a zsidó kultúráról és az antiszemitákról is. (Ez nem akadályozta meg őt abban, hogy kései műveiben magára Wagnerre ne tegyen antiszemita célzásokat.) Az antiszemitizmus ellen egyre elszántabban lépett fel filozófiai műveiben és leveleiben egyaránt.

2 Elisabeth Forster-Nietzsche

Elisabeth Förster-Nietzsche

Húgát, Elisabethet (1846 – 1935) nem gyötörték kételyek, nem terhelte őt a jellem és a szemléletmód változása – ez már önmagában is magyarázná Nietzsche heves ellenszenvét iránta -: antiszemita felfogása rendkívüli kitartással és testi egészséggel társult. Férje, Bernhard Förster (1843 – 1889) közismert antiszemita teoretikus volt. Paraguayban Új Németország néven kolóniát alapított, majd miután leleplezték dézsmálgatásait a közösség pénzalapjából, öngyilkosságot követett el. A hazatérő Elisabeth abban találta meg evilági küldetését, hogy az akkor már őrült bátyja életművét minden lehetséges módon, ám szerfelett ügyetlenül meghamisítsa. A leleplezett hamisításoknak se szeri, se száma – hagyatékban maradt írások megkurtítása, egy teljesen új könyv létrehozása töredékekből és saját betoldásokból (A hatalom akarása), és leveleket érintő, legváltozatosabb csalások teljes elégetéstől egyes nevek kiégetéséig. Christian Niemeyer pszichológus és Nietzsche-kutató nem kevesebbet állít, mint hogy az Elisabeth által 1909-ben publikált Nietzsche-levelek közül hatvan volt hamisítatlan, és harminckettőt maga Elisabeth írt.

3 Bernhard Forster

Bernhard Förster

4 Forster sirja

Förster sírja a Sienai Szent Bernardin temetőben (Paraguay)

valaszto

Nietzsche húgának legdurvább szélhámossága mégis az a törekvése volt, hogy bátyját egyenesen a nácizmus előfutáraként állítsa be.

5 Lukacs Gyorgy

Lukács György

Vajon a jó szimatú Lukács Györgyöt (1885 – 1971) át lehetett ilyen trükkökkel ejteni, hogy megírja igenlő véleményét a Nietzsche és a fasizmus című propagandakiadványában?… Elisabeth eszközei tervében igen ármányosak és változatosak voltak. Nietzsche összetűzésbe került a kor egyik “vezető” antiszemitájával, Theodor Fritschcsel (1852 – 1934): 1887 márciusában két dühödt hangú levelet is írt neki, mire Fritsch nyilvánosan támadta meg Nietzschét. Elisabeth különböző leveleken végrehajtott “korrekciókkal” azon igyekezett, hogy Nietzsche rokonszenvét bizonyítsa az általa megvetett ellenfél iránt.

7 Genealogie der Moral

Hasonló volt a helyzet Joseph-Arthur de Gobineauval (1816 – 1882). Nem lehet elvitatni hatását Nietzschére, különösen A morál genealógiája (1887) című fontos, kései műben, de Nietzsche tételesen ellenezte Gobineau gróf antiszemita tendenciáit. Az erre leveleiben tett utalásait Elisabeth megpróbálta megsemmisíteni.

6 Theodor Fritsch

Theodor Fritsch

6 Joseph-Arthur de Gobineau

Joseph-Arthur de Gobineau

valaszto

Fáradozásai nem voltak hiábavalóak: Joseph Goebbels (1897 – 1945) Nietzschét jelölte meg a nácimus egyik előfutáraként. Elisabeth és Hitler (1889 – 1945) több ízben is találkoztak személyesen. Elisabeth Weimarban élt, és 1932-ben kijárta az ottani Nemzeti Színháznál, hogy műsorra tűzzék Giovacchino Forzano (1884 – 1970) Napóleonról (1769 – 1821) szóló színdarabját, a Campo di Maggiót. Forzano tehetséges librettista volt, Puccini (1858 – 1924) Angelica nővérének és Gianni Schicchijének is ő írta a szövegkönyvét.

Forzano mindamellett Mussolini (1883 – 1945) eszméinek lelkes propagátora és a Duce személyes jóbarátja is volt. A művészi téren is ambiciózus Mussolini együttműködést javasolt, így született három “közös” drámájuk. Ezek egyike volt ez, és bár Forzano írta, Mussolini neve alatt futott. Természetesen ez keltette fel Elisabeth érdeklődését a darab iránt. Hitler első ízben ezen az előadáson kereste fel őt a páholyában. Még két alkalommal találkoztak. Elisabeth a Friedrich Nietzsche és korának asszonyai című könyvében kifejti, bátyja helyeselte volna a birodalmi törvényeket. Hitler udvariasan megköszönte a neki 1935-ben küldött példányt. Elisabeth Förster néhány hónapra rá, november 8-án hunyt el. Temetésén Hitler mellett Baldur von Schirach (1907 – 1974) is jelen volt.

8 Nietzsche Ree Salome

Lou Salomé barátait: Paul Rée-t és Friedrich Nietzschét ostorozza egy fényképész stúdióban (1882)

9 Hitler Elisabeth

Elisabeth Förster-Nietzsche átnyújtja Hitlernek bátyja sétapálcáját (1933)

valaszto


források:

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s